Századok – 1982
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Közép-Kelet-Európa és a világkereskedelem az újkor hajnalán 427/III
KÖZÉP -KELET-EURÓPA ÉS A VILÁGKERESKEDELEM AZ ÚJKOR HAJNALÁN 455 A középkori városi és céhalkotmány makacs ellenállása az egységes nemzeti piac kifejlődésének erőivel szemben, a belső piac ebből következően még mindig viszonylag szűk volta, korlátozott terjedelme, a maga részéről is külső piacok felé orientálta a tőkésedő nyugat -európai iparvidékek termelését: közép-kelet-európai piacok felé — ahol a feudális városfejlődés színvonala alacsonyabb, a városgazdaságok, a városi szuverenitás gazdasági és politikai hadállásai gyengébbek voltak, kisebb ellenállást tudtak kifejteni, kevésbé tudták piackörzeteiket megvédeni a külső árubehatolással szemben. Sőt, minthogy a közép-kelet-európai városoknak a nyugat-európaiakénál gyengébb kézműves céhpolgársága sok helyütt nem tudta még megtörni a patrícius kereskedő polgárság vezető szerepét a városkormányzatban, a városok kereskedelempolitikája egyenesen kedvezett a külföldi iparcikkek beáramlásának, hiszen a patrícius kereskedők éppen ezek közvetítésében voltak érdekelve.13 1 A középkori jellegű városszerkezet partikuláris erőinek szembeszegülése a gazdasági fejlődés új áramlataival persze hosszabb távon kilátástalannak bizonyult, kudarcra volt ítélve. A 17. századi Nyugat-Európa a feudális jellegű városi elkülönülés és önkormányzat hanyatlásának, a városgazdaságok önállósága fokozatos megszűnésének és a nemzetgazdaságba való betagolódásának, a helyi piackörzetek felbomlásának, keretei áttörésének, a kapitalista tendenciák előtti fokozódó megnyílásának volt a tanúja.13 2 Az „új posztóipar" éppen akkor virágzott fel, amikor a helyi céhkeretek felbomlottak, és olyan vidékeken, ahol nem fenyegetett az a veszély, hogy a céhes formák kiterjeszkednek az új típusú termelésre.13 3 A város kénytelen lemondani vidéki körzete iparcikkekkel való ellátásában gyakorolt uralmáról: erre az eddigi monopolizált felvevő piacra mindinkább betörnek távolabbi ipari gócok, a tőkésedő nagykézműipar termékei — amit ipari áresések, válságjelenségek jeleznek és kísérnek a kontinentális Nyugat-Európa számos országában részben már az 1620-as évektől, általánosan a század közepétől fogva. Az egységes nemzeti piac kialakulása ugyanis korántsem valami békés, harmonikus integrálódási folyamata a partikuláris piackörzeteknek, hanem a termelési és árarányok megbomlásán, súlyos konfliktusokon át valósul meg — ami az újabb történelmi irodalomban oly sokszor emlegetett és vitatott ún. 17. századi válság egyik fő tényezője volt a nyugat-európai országokban.13 4 A polgári forradalmát már az előző század utolsó harmadában sikerrel 131 Vö. F. Engel-Janosi: Zur Geschichte der Wiener Kaufmannschaft von der Mitte des 15. bis zur Mitte des 16. Jahrhunderts. Mitteilungen des Vereines für Geschichte der Stadt Wien, VI, Wien. 1926. 41-42.; M. Malöwist: The Economic and Social Development of the Baltic Countries from the Fifteenth to the Seventeenth Centuries. The Economic History Review, 2nd Ser., XII, 2, 1959. 179.; Supple, i. m. 8-9. 132 Gyimesi S.: A városok a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában. Bp., 1975,41-42, 47-48. 133 Supple, i. m. 155. - Wö.Marx, A tőke. I, 811. 134 Az európai gazdaság 17. századi „általános válságának" - mint a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet utolsó fázisának - tétele E. Hobsbawmtól származik: The General Crisis of the European Economy in the 17th Century. Past and Present, 5, 1954. 33-53.; 6, 1954, 44-65. -A kiterjedt vita áttekintéséhez 1. különösen: N. Steensgaard: The Economic and Political Crisis of the Seventeenth Century. Moscow, 1970. 1-8. (Paper delivered at the Xllltl: International Congress of Historical Sciences); Wallerstein, i. m. 1980, 2-9, 25-34. Utóbbi szerint „а 17. századi contraction nem volt a rendszer válsága. Éppen ellenkezőleg a konszolidáció korszaka volt" - ti. a már a 16. században létrejött tőkés vüággazdaság megszilárdulásának a korszaka: i. m. 33.
