Századok – 1982
Folyóiratszemle - Iszajevics; Ja. D.: A 18. századi ukrán kultúra 407/II
FOLYÓIRATSZEMLE 407 JA. D. ISZAJEVICS: A 18. SZÁZADI UKRÁN KULTÚRA Ja. D. Iszajevics tanulmányában arra vállalkozott, hogy bemutassa a 18. századi ukrán nemzeti kultúra fejlődésének főbb szakaszait és sajátosságait. írása bevezető részében ezért a szerző bemutatta azokat a területi központokat (Kijev, Csernyigov, Perejaszlav, Nyezsin, Sztarodub, Poltava, Harkov, Baturin, Gluhov), amelyek kiemelkedő szerepet játszottak a 18. századi ukrán felvilágosodás időszakában. A szerző a tanulmányában többször utalt arra, hogy elengedhetetlen a korabeli kultúra kiemelkedő teljesítményeinek méltatásakor az orosz és a lengyel kölcsönhatásról is szólni, hiszen ezek nélkül az elemzés egyoldalúnak tűnhet. Iszajevics ezért a társadalmi-politikai gondolkodás sajátosságainak bemutatásakor szükségesnek tartotta utalni M. V. Lomonoszov, N. I. Novikov, A. N. Ragyiscsev, D. I. Fonvizin, valamint G. R. Gyerzsavih munkásságára, s így Feofan Prokopovics, Sztefan Javorszkij és Gavriil Buzsinszkij tevékenysége érthetőbbé válik. A kulturális központok tevékenységének felvillantásakor Iszajevics kiemelt helyen foglalkozott a Kijev-Mogiljan-i Akadémia jelentőségével, ahol a 18. században átlagosan évi 600-1100 növendék tanult, s közülük kerültek ki a korszak leghíresebb építészei, zeneszerzői, továbbá az orosz felvüágosodás számos kiemelkedő egyénisége. A kijevi Akadémián a fenti időszakban olyan neves professzorok oktattak, mint Feofan Prokopovics, Sztyefan Kalinovszkij, Simeon Todorszkij, L A. Poletyika, D. Sz. Szamojlovics, A. M. Sumljanszkij, N. M. Makszimovics-Ambogyik és M. M. Tyerehovszkij. A 18. századi ukrán iskolaügy elemzésekor a szerző utalt a különböző oktatási intézmények tananyagában és tematikájában megnyilvánuló különbségekre, majd rátért az 1786-ban kibocsátott „Népiskolai Szabályzat" ukrajnai kihatásainak bemutatására, felvillantva a széles tömegekre kiterjedő elemi népoktatás hiányának okait és következményeit. A tanulmány értékes fejezetét képezi a 18. századi ukrán képzőművészetről írott rész, amelyben a szerző D. G. Levickij, V. L. Borovikovszkij, A. P. Antropov portréfestők és Sz. Salmatov szobrász munkásságát ismertette, valamint rövid áttekintést nyújtott a barokk, illetve a klasszicista építészet legimpozánsabb alkotásairól. Ja. D. Iszajevics figyelmét nem kerülte el a korabeli könyvkiadás és a nyomdászat termékeinek bemutatása sem, utalva arra, hogy a francia forradalomtól megrettent nemesi Oroszországban a represszió, ill. a cenzúra miíyen nehézségeket állított a haladó szellemű tipográfia elé. A szerző tanulmányát - amely helyenként ugyan nem mentes a szintetizálásra törekvő munkák hibáitól sem - minden bizonnyal az orosz-ukrán művelődéstörténet iránt érdeklődők nem csekély haszon nélkül forgathatják. (Isztorija SzSzSzR, 1980/5. 85-98.) V. M, L IZHAK GROSS: A RABSZOLGASÁG FELSZÁMOLÁSA ÉS A BRIT PARLAMENT POLITIKÁJA 1832—33-BAN A gyarmatokon élő rabszolgák helyzete (elkülönítve a rabszolgakereskedelemtől) csak az 1820-as évek végén, a harmincas évek elején került napirendre az angol parlamentben. Ennek egyik oka az abolicionista mozgalom ekkori rohamos erősödésében keresendő. 1832-ig csak a cukorültetvényeken dolgozó négerek életkörülményeinek javítását tűzték ki célul, míg az 1831-32-es program már a rabszolgák azonnali és teljes felszabadítását követelte. A hivatalos brit politika azonban csak a helyzet fokozatos javítását tartotta kívánatosnak. Ezen a politikán sem a fokozódó abolicionista agitáció, sem a rabszolgatartásban érdekeltek állandó tiltakozása sem volt képes változtatni. A helyzetet átlátva, az abolicionisták az 1832. évi Reformtörvény utáni első választásokat akarták kihasználni az erőviszonyok megváltoztatására. Az 1832. decemberi általános választások
