Századok – 1982
Közlemények - J. Nagy László: Gazdaság és társadalom a gyarmati Algériában 301/II
322 J. NAGY LÄSZLÖ Az algériai földbirtokos-telepes burzsoázia és a francia monopoltőkés burzsoázia közötti érdekellentét az 1950-es évek második felében a szocialista világrendszer megerősödése, az antiimperialista mozgalom világméretű előretörése és főként az algériai nép 1954. november 1-én elkezdett szabadságharcának növekvő sikerei következtében egyre élesebb formát öltött. A földbirtokos-telepes burzsoázia gazdasági és politikai hatalma a hagyományos gyarmati rendszerre épült, s azon változtatni nem akart. A francia monopoltőkés burzsoázia viszont a kőolaj biztosítása érdekében hajlandónak mutatkozott a gyarmati kizsákmányolás formáján változtatni. E tőkéscsoport képviselője volt de Gaulle. A tábornok-elnök 1959-ben a kelet-algériai Constantine-ban nagyszabású gazdaságfejlesztési programot hirdetett meg: agrárreformot, öt év alatt 400 ezer új lakást és az analfabétizmus felszámolását.66 De Gaulle azonban elkésett neokolonialista tervével. A földbirtokos-telepes burzsoázia gazdasági és politikai pozícióit féltve nem lelkesedett érte. Az FLN pedig, amely az Algériai Köztársaság Ideiglenes Kormányának megalakulása (1958) után mind jelentősebb nemzetközi támogatásban részesült, elutasította a programot, és csak a gyarmat függetlenségének elismerése után volt hajlandó tárgyalni a francia kormánnyal. Miután a francia hadsereg nem tudott katonai győzelmet aratni, és a háború akadályozta a monopoltőkés burzsoázia érdekeit védő és képviselő de Gaulle-i politikát, a francia kormány 1962-ben Algéria függetlenségének elismerésére kényszerült. A több mint hét évig tartó háború súlyos károkat okozott Algériának. Az FLN szerint egy-másfél millió algériai esett el a szabadságharcban. Az egymillió európai pedig a függetlenség kikiáltását megelőző hónapokban pánikszerűen Franciaországba menekült, így az ország gyakorlatilag szakember nélkül maradt. A háború folyamán különösen az ipari növényekben keletkezett nagy kár. A gyapot-, dohány-, cukorrépa- és az alfafű-termés a háború befejeztével 1954-hez viszonyítva 50-80%-kal csökkent. Az állatállomány fele elpusztult. Mintegy 25 ezer km2 erdő égett le. A harcok következtében a mezőgazdasági lakosság 50%-a a városokba költözött, vagy a francia hadsereg kényszerítette őket stratégiai falvakba.6 7 Az önálló nemzeti gazdaság létrehozása legalább olyan komoly próbatétel elé állította az algériai népet, mint a függetlenségi háború. A háborút lezáró eviani szerződések (1962. március 19.) lehetőséget biztosítottak a francia monopoltőkés burzsoáziának, hogy megőrizze gazdasági pozícióit Algériában. A függetlenség kikiáltását követő heves politikai harcokban az algériai nép arra keresett választ, hogy a gazdasági fejlődés neokolonialista — vagyis kapitalista — útját válassza-e, vagy elutasítsa azt, és az önálló nemzeti gazdaság felépítésének s ezzel elkerülhetetlenül a társadalmi forradalomnak hosszú, ellentmondásos, és veszélyekkel teli útjára lépjen. 66Detours: La situation économique de l'Algérie. La Documentation française. 1967. 3406-3407. sz. 32-33. 61 R. Laquey: Agriculture algérienne de 1954 a 1962. Revue de l'Occident musulman et de la Méditérrenée, 1970. 8. sz. 58-62.
