Századok – 1982
Tanulmányok - Bálint Csanád: Az európai dirhem-forgalom néhány kérdése 3/I
22 BÁLINT CSANÁD i) Társadalomelméleti szempontból nyilvánvaló, hogy a piaci belső pénzforgalom felállításához, működtetéséhez egy állami apparátusra van szükség — ilyen pedig nem volt a koraközépkorban a Dunán s az Elbán túl.101 A „dirhemek = keleti szláv pénzforgalom" elmélet tehát nem tűnik kifogástalannak. A tárgyalt elmélettel kapcsolatos kétségeinket még egy általános gazdaságtörténeti szempont is fokozza. Bizonyos jelek arra mutatnak, hogy nemcsak a Kijevi Rusz, vagy Kelet- és Észak-Európa valamely más országában, de még az ezeknél akkoriban vitathatatlanul magasabb gazdasági szinten levő Nyugat-Európa esetében sem lehet a koraközépkorban, a feudalizmus teljes kiépülése előtt par excellence pénzforgalomról (Á—P—Á) beszélni. Egyes numizmatákat elgondolkodtatta, hogy a romanizált - így tehát bizonyos fokú pénzforgalomhoz szokott — Ibériai-félsziget a provincia megszűnésétől az első feudális állam megszületéséig eltelt 6 évszázad alatt nem igényelt semmiféle önálló pénzt.102 De továbbmehetünk: még az utóbbi sem mindig jelenti magától értetődően, hogy az illető ország piacain valóban pénzforgalom lett volna. A történelemben híres eset - már annak idején is az volt —, hogy Theodebert meroving király az 539-ben, Bizánc és az osztrogót Vitigis fölötti győzelme után saját pénzt bocsátott ki. A történetet Töljegyző magas állású bizánci hivatalnok maga is megmondta, hogy mi volt ennek - s vele együtt tegyük hozzá: a hasonló — kísérlet(ek)nek kereskedelmi jelentősége: „A galliai bányákból aranynomizmát készítenek (értsd: a frank királyok, (B. Cs.); erre a sztatérra nem a rómaiak császárának képét helyezik — amiként ez szokott dolog volt —, hanem saját képmásukat. Jóllehet a perzsák királya is szokott — tetszése szerint — ezüstnomizmát készíteni, de sem az ő számára, sem pedig egyetlen más barbár király számára sem helyes az aranysztatérra a saját képét vésetni; még ha több aranynak is a tulajdonosa, mivel nem képesek ezt a nomizmát partnereikkel elfogadtatni, legyenek bár partnereik történetesen barbárok is." (Procopios, De bello gothico VII. 33. Makk F. ford., kiemelés tőlem, B. Cs.) Más fonásokból tudjuk, hogy ez pontosan így is volt: Theodebert solidusát Itáliában nem fogadták el103 (nyilván mert ott a bizánci pénzekhez voltak hozzászokva). Az önálló meroving aranypénz kibocsátása a mindennapos piaci forgalom szempontjából közömbös volt. Ezt mutatja, hogy Galliában a 6.-7. sz. fordulóján élelemben és borban számolt a falusi, mezőgazdasági népesség, s csak a városiak meg a kereskedők pénzben (Grego ire de Tours, História francorum V. 28; IX. 30.). A nagyobb értékű ügyletek (telek, föld) lebonyolításánál a solidusok mellett a 8. sz.-ban gyakran folyamodtak egyéb értéktárgyakhoz, köztük veretlen, azaz csak súlyban mérhető nemesfémhez.104 A Meroving-királyságban a tényleges pénzforgalom s általában a pénzügyi politika teljes hiányát mi sem szemlélteti jobban, mint hogy 900 verdehely működött a területén.1 os A Somme és 101R. Kiersnowski: Coins in the Economic and Political Structure of States between the 9th and the 11th Centuries.In: L'Europe aux IXe-XIe siècles. Varsovie, 1968,453-455.102. 10 2 J. Lafaurie: (hozzászólás) Moneta 332 i03Szt. Gergely írta 595-ben a „gallok solidusairól", hogy azokkal Itáliában nem lehet fizetni (Latouche: i. m. 149. Lj. nyomán.). 104И>. Bleiber: Naturalwirtschaft und Ware-Geld-Beziehungen Zwischen Somme und Loire während des 7. Jahrhundert. Ethnographisch-Archäologische Zeitschrift 19 (1978) 55. 10 5y. Werner: Fernhandel und Naturalwirtschaft im östlichen Merowingerreich nach archäologischen und numismatischen Zeugnissen. Bericht der Römisch-Germanisch Kommission 42 (1961) 328. Abb. 15; H. Preidel: Handel und Handwerk im frühgeschichtlichten Mitteleuropa. Gräfelfing bei München, 1965, 26.
