Századok – 1982

Tanulmányok - Erényi Tibor: Politika – hírközlés – agitáció. Magyarországi munkássajtó 1900–1905 199/II

204 ERÉNYI TIBOR között - a következőket olvashatjuk: „Lassan, de biztosan akarunk előre haladni. Nem akarunk fölösleges áldozatokat hozni, de semmiféle hatalom sem fog megállítani utunkon." A felhívás arra mutat, hogy a pártvezetőség igyekszik helyzetét stabilizálni. Ezért emel szót az „üres szalmacséplés", a „személyeskedés" ellen. Nincsen megelégedve a szocialista sajtó terjedésével sem: „Lapjainkat fokozottabb mérvben kell az elvtársaknak venni, olvasni és terjeszteni!" Szó esik arról is, hogy meg kell alapozni a nemzetiségi (szlovák, szerb és román) pártsajtót, és ismét meg kell indítani a földművelők szaklapját. Az 1900. május 10-i számban vezércikk foglalkozik a sajtóval; megállapítja: „A modern társadalmi élet leghatalmasabb tényezője a sajtó. " „A mi sajtónk: korbács ... A mi sajtónk: fegyver ... A mi sajtónk: harci kürt. .." Meghirdeti a pártsajtó ügyében indítandó — szinte egészen a Népszava — napilap megteremtéséig folytatott — agitációt. „Minden gyárba, minden műhelybe vigyétek be és terjesszétek a Népszavát." A lap 1900. június 7-i számában közli a földművelő munkássághoz intézett felhívást, amelyben arról van szó, hogy „alkossanak mindenütt földművelő munkásszervezeteket". A felhívást a földmívelők országos 9-es bizottsága tette közzé. A 9-es bizottság tagja — a szociáldemokrata földmunkásmozgalom egyik kiemelkedő vezetője, Urbán Pál az 1900. június 14-i számban cikket írt, mely szerint a földmunkások helyzetük megjavítását kívánják, „nem pedig a földet osztani". A június 9-i szám Politikai harc c. cikkében a nemzetiségi munkássajtó kérdéséről szól és megállapítja: szükség van - a magyaron kívül - a nemzetiségi munkások szervezésére is, mert „gazdaságilag és politikailag csak a szociáldemokrácia vezet a népek szabadságához". A lap 1900 tavaszán közölte azt az aláírás nélkül megjelent, de minden bizonnyal Garami Ernő tollából származó vezércikket, amely képet ad a pártvezetőség politikájáról.8

A szerző arra törekszik, hogy marxista módon tisztázza a reform és a forradalmi átalakulás kapcsolatát. Rámutat arra, hogy a proletariátus a tőkés államban törvényes reformokat (politikai jogokat, rövidebb munkaidőt, magasabb bért, művelődési lehetőséget) követel, melyek „a munkásságot az erkölcsi és testi satnyulástól megvédik, és képessé teszik arra, hogy adandó alkalommal kiragadja a kormányt a mai osztályállam bűnös vezetőinek kezéből, és azt a nép jólétének előmozdítására irányítsa... A reformok tehát csak eszközt képeznek a szociáldemokrácia további harcához, eszközt a népneveléshez, a népfegyelemhez, mert tudjuk, hogy csak politikailag érett, szellemileg művelt, erkölcsileg szilárd és öntudatos nép léphet a mai osztályállam örökségébe. Igaz, jól tudjuk, hogy az általunk követelt reformok még nem képesek a szolgaságot és kizsákmányolást megszüntetni, és épp ezért nem mondunk le végköveteléseinkről: a termelési eszközöket mint magántulajdont és a kapitalisztikus társadalmi rendet megszüntetni!. . . Tudjuk, hogy évezredek bűneit nem lehet egy csapásra jóvátenni, hogy a népellenség szabadalmait csak fokozatosan, egyiket a másik után lehet megsemmisíteni és több engedményt kivívni. Ha törvényes úton teszik ezt nekünk lehetővé — jól van, ha nem — találunk utat, hogy hivatásunkat teljesítsük!" A vezércikk marxista okfejtést tartalmaz, és teljes összhangban van visszafelé az 1890-es Elvi Nyilatkozat, előretekintve az 1903-as pártprogram megállapításaival.9

A cikk "Népszava, 1900. május 24. Osztályharc., MMTVD II. k. szerk.:Erényi Tibor és S. VinczeEdit. Budapest, 1954. Szikra 30-31. 'Az 1890-es Elvi Nyüatkozatot lásd MMTVD II. k. 40-41. Az 1903-as programot lásd MMTVD III. к. 138-141.