Századok – 1982
Tanulmányok - Bálint Csanád: Az európai dirhem-forgalom néhány kérdése 3/I
AZ EURÖPAI DIRHEMFORGALOM KÉRDÉSE 13 talán idevonható adat, mely Európa másik nagy tezaurizáló vidékéről való. Egy rúnafelirát valakit három ház és 30 márka ezüst birtokosaként említ5 2 - a szövegből semmi nem utal arra, hogy ezt az átlagosnál gazdagabb embernek tartották volna. Ennyi ezüst számunkra igen nagynak tűnik, de nem föltétlenül az volt az akkoriak szemében. Másként tekintünk rá mi is, ha arra gondolunk, hogy ugyancsak Észak-Európában 100 font ezüstöt is el lehetett kérni egy ember váltságdíjaként5 3 . Az elmondottak alapján nem látok kizáró körülményt arra nézve, hogy a dirhem-kincsek nagy részét ne birtokolhatta volna a koraközépkori Kelet- és Észak-Európa átlagos gazdagságú embere is.5 4 5. A dirhem-kincsek elrejtésének oka természetesen már az arabok európai kereskedelmével foglalkozó legkorábbi munkákban is központi kérdés volt. Kitűnő tudósok, nagy szaktekintélyek fejtették ki róla egymásnak sokszor ellentmondó nézeteiket. Az elemzések - módszertanilag helyesen - legtöbbször egy-egy ország vagy országrész vizsgálatából indultak ki, de kevesen vizsgálták a jelenség egészét, s még kevésbé tettek összehasonlításokat az egyes elterjedési területek között.5 5 Pedig annak földerítéséhez, hogy miért van oly sok dirhem-kincs Európa bizonyos részein, nézetem szerint hozzásegíthet annak megvilágítása, hogy miért nincs belőlük Kelet-Európa más tájain s főként a kontinens nyugati felén. E módszer kétségkívül jócskán megszaporíthatja az elemzés során szőnyegre kerülő problémák sorát — s egyben a hibalehetőségeket —, de egyúttal a jobban feldolgozott nyugat-európai gazdasági és társadalmi viszonyok révén hasznos párhuzamok megismerését is kínálhatja, (önálló, térben és időben egyaránt kiterjedt tanulmányt igényelne valamennyi európai pénz- és kincselrejtés okainak, gazdaságtörténeti vonatkozásainak teljes feldolgozása. Erre azonban nem vállalkozhattam. Hangsúlyozva az általánoshoz való tartozását, itt csak az egyest, pontosabban annak is pusztán néhány szempontját vizsgálhattam. Nevezetesen azt, hogy a kincsek tömeges elrejtése a koraközépkori Európa nem mindegyik részén mondható általánosnak, s ez a jelenség egyes északi és keleti vidékein másfél-két évszázadon át túlnyomórészt a dirhemekhez kapcsolódott). A dirhem-kincsek földrajzi elterjedésében megmutatkozó tendencia oly erős, hogy az már a kutatások első szakaszában is nyilvánvaló volt. A Kelettel folytatott európai kereskedelem két klasszikus kutatója a múlt század vége felé fölfigyelt arra, hogy a dirhemek elterjedése csak bizonyos területekre korlátozódik, másutt gyakorlatilag nincs belőlük.5 6 Kitűnően szemlélteti ezt Lengyelország és az NDK példája. Egy újabban végzett felmérés alapján tudjuk, hogy az előbbi esetében a délkeleti országrészben közel tízszer kevesebb — különféle származású - pénz lelőhelye van, mint az északnyugati területeken, ahol egyébként darabszámra mérve a délkeletinél hússzor több került elő. Az *2 Hätz 1974. 87-88. 5 3 Vita Anskarii, Hätz. 1974. 84. nyomán. 5 4 Külön tanulmányt igényelne, hogy mindez mennyiben tekinthető valóban kereskedelemnek, s hogy mi (lehet) a numizmatika szerepe e kérdés megítélésében. 5 i Bartha: i. m. 35. mutatott rá, hogy e jelenség értelmezéséhez túl kell lépni a Kazár kaganátus határain. Potin lépést is tett ezirányban, s a pénzleletek összetétele alapján gazdasági-kereskedelmi tekintetben különbséget állapít meg a szláv és skandináv területek között (Potin 1961. 71-78.). Az eltérő külkapcsolatok (vö. a Danegeld, Németország szomszédsága) miatt ez természetes is. Ugyanakkor hangsúlyoznun kell: a kincs-elrejtés jelensége mindkét területnél közös. S6 W. Heydt: Histoire du commerce du Levant au Moyen age. I. Leipzig, 1885, 75; Jacob: i. m. 35-37.
