Századok – 1982

Folyóiratszemle - Klotter; James C.: A „Fekete Dél” és a „Fehér Appalache” vidéke 183/I

184 FOLYÓIRATSZEMLE 184 magyarázni. Ez az elmélet azonban túl merésznek bizonyult, s bizonyítékok hiányában hamarosan elsorvadt. A hegyilakók angolszász származását „bizonyító" tanulmányok azonban egymás után tárták fel az olyan „tényeket", hogy az Appalache-vidékiek Shakespeare nyelvén, só't óangolul beszélnek, kelta dalokat énekelnek. Az, hogy a hegyilakók tulajdonképpen Rip Van Winkle álmát alvó „tó'sgyökeres" amerikaiak, egyszeriben érdekessé tette ó'ket Amerika szemében. Az eredetkutatás különben is fellendült ebben az időszakban, ennek egyik jele több hasonló célú társulat létrejötte mellett az American Historical Society 1884-es megalakulása is. Ahogy az I. világháború időszakában a keleteurópai emigráció kezdett beözönleni, Amerika érdeklődése az Appalache-vidéken élő potenciálisan „leg-angolszászabb", bevándorlók által még meg nem fertőzött népessége felé fordult. Vallási és faji szempontból egyaránt egyfajta amerikai tartalékot jelentett a hegyvidék ebben az időben. Ezzel a jelenséggel párhuzamosan Észak érdeklődése megcsappant a déli négerek helyzete iránt. Mivel a feketék felemelkedése a vártnál lassabbnak bizonyult, Észak elfogadta a négereket, mint „másodosztályú" állampolgárokat. Ez a kiábrándulás, beletörődés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy felfedezzék a hegyilakókat. Hiszen a négerekkel szemben, hátrányos helyzetükért csak az izoláció, azaz a történelem volt felelős, nem ők maguk. Az amerikai nemzeti tudatban fokozatosan helyet cserélt a segítségre szoruló déli néger és a hegyilakó fehér. A fehér ember nagy terhe (the white man's burden) a civilizálás, most fehér embereken és nem bennszülötteken valósulhatott meg. Csak az elszánt abolicionisták második, harmadik generációja folytatta tovább a négerek segélyezését, a hivatalos Amerika, Uncle Sam érdeklődése elfordult a déli négerektől. A szerző több intézmény példáján mutatja be, hogyan nyergeltek át az eredetileg feketék „civilizálásával", oktatásával foglalkozó alapítványok az új lehetőségre. Oliver Otis Howard egyetemet alapított Tennesseeben 1896-ban, s a Lincolnról elnevezett intézmény támogatására cikksorozatba kezdett; 1909-ben az adakozók között ott találjuk Theodore Roosevelt, Henry Cabot Lodge és William Howard Taft nevét, hogy csak az ismertebbeket említsük. Nemcsak az érdeklődés, az adakozókészség is irányt változtatott. Altalános volt a vélemény, hogy a hegyilakóknak, akik nem idegenek, nem katolikusok, nem hitetlenek, hanem vér szerinti amerikaiak, egyszerűen csak távíróra, postahivatalra és vasútra van szükségük ahhoz, hogy egy új Új-Anglia alakuljon ki a hegyek között. Az irányváltás jól látszik az eredetileg fehérek és feketék „koedukált" oktatására létesített Berea College történetén. Az intézet, melynek munkájában az akkor princetoni professzor, Woodrow Wilson is részt vett, fokozatosan állt át az új vonalra. A tanulók között a négerek százalékos aránya lecsökkent. 1911-ben az intézmény igazgatója már nyíltan kijelentette, hogy a négerek oktatása magában nem sikerülhet, Dél sohasem lesz olyan, amilyennek lennie kellene, míg a fehérek oktatásáért nem tesznek többet. A déli problémát nem a feketék, hanem a fehérek megváltoztatásával kell megszüntetni. Végül egy kentuckyi törvényjavaslat megszüntette az együttes oktatást, s az intézmény a fehéreké maradt. 1921-ben mintegy 191 alapítvány foglalkozott a hegyilakók felemelésével, egy évtized múlva már 223. Az érdeklődés azonban idővel itt is elenyészett, s bár az iskolák maradtak, anyagi erejük megfogyott. A potenciálisan meglevő tősgyökeres amerikaiak továbbra is tartalékban maradtak. Nemcsak, hogy egy várt új Abraham Lincoln nem került ki közülük, de még szegénységük, elmaradottságuk is megmaradt. Olyannyira, hogy az 1960-as években indított szegénység elleni háború idején is újra elővették az Appalache-vidéki hegyilakókat, s ha kicsiben ugyan, de megint lejátszódott az Appalache-láz. Még a mögöttes ok is hasonló volt, tartottak a néger erők, a Black Power megerősödésétől. Számunkra azonban most az a fontos, hogy a 19. század végén a növekvő faji ellentétek, s a Rekonstrukció felett érzett északi kiábrándultság egybeesett a feketékhez hasonló sorsú fehérek felfedezésével, s ezzel hozzájárult a négerek hátrányos helyzetének konzerválásához. (The Journal of American History, Volume 66., No. 4 1980 Március 832-849.) F. M.