Századok – 1982

Folyóiratszemle - Klotter; James C.: A „Fekete Dél” és a „Fehér Appalache” vidéke 183/I

FOLYÓIRATSZEMLE 183 Jelentős pénzösszeggel járult a nemzeti tudományok kialakulásához, ill. terjedésükhöz a felvilágosult abszolutizmus időszakában (II. Katalin, 1762-1796) maga az állam is külföldi tanulmányi ösztöndíjak meghirdetésével, amelynek keretén belül pl. I. Jugyin, P. B. Inohodcev, V. P. Szvetov, V. Venegyiktov, V. M. Szevergin, A. K. Kononov, Ja. D. Zaharov Göttingában; N. P. Szokolov. V. F. Zujev, N. Ja. Ozereckovszkij Lipcsében és Strassburgban; F. P. Mojszejenko pedig Freiburgban tanulhattak. Sajnálatos - állapította meg a tanulmány írója -, hogy az 1789. évi francia forradalom után a külföldi tanulmányutak jó ideig szüneteltek, mivel a cári udvar tartott „a felforgató eszmék és a francia métely kínos hatásaitól". A 18. századi orosz tudomány szerény eredményei ellenére is - összegezte A. N. Bogoljubov mérföldkő a nemzeti kultúra létrejöttének folyamatában, hiszen a felvilágosodás, s a kor nagy szellemi erőfeszítései tették lehetővé a 19. század kimagasló teljesítményeit. (Voproszi Isztorii, 1980. 4. szám, 82-95.) V. M. L. JAMES C. KLOTTER: A „FEKETE DÉL" ÉS A „FEHÉR APPALACHE" VIDÉKE Nemcsak a jelenkor történetírása, a kortársak is felfigyeltek a két amerikai régió társadalmi berendezkedésének hasonlóságára. A leírások szerint az Államok legrosszabbul táplált, legtudatlanabb, legerkölcstelenebb, istenben és boszorkányokban egyaránt hivő, lusta, alattomos férfiai és legkeményebben dolgozó asszonyai tengették életüket az ablak nélküli, gerendákból ácsolt kalyibákban. Nehezen érthető nyelvjárást beszélő emberek sajátos, zárt világa volt ez. S hogy a félreértésnek elejét vegyük, a fentieket nem a frissen felszabadított négerek helyzetéről írták, hanem a fehérek lakta Appalache-vidékről, fél évszázaddal a Rekonstrukció (1865-1877) után. Noha a déli feketék és az appalache-i fehérek társadalmi berendezkedése, helyzete szinte tökéletesen azonos volt, mégis a 19. század végi reformerek érdeklődése a fehér hegyilakókra irányult. 1870-1905 között még csak a gyakori, kegyetlen vérbosszúk, családi viszályok kerültek az újságok címoldalára, de a területet hamarosan „felfedezték" a szociológusok, etnográfusok és a történészek is. A fehérek véleménye a feketékről, jól tudjuk, lesújtó volt. Buta, de ugyanakkor minden hájjal megkent népségnek tartották, mely erkölcstelen, lusta, akaratos, babonás - röviden alábbvaló faj. A szerző rámutat, hogy az Appalache-vidéket felfedezők szinte ugyanezeket a kifejezéseket használták a fehér hegyilakók jellemzésekor. A korabeli véleményeket Arnold J. Toynbee összegezte a Study of History című könyvében. Toynbee a hegyilakókat az írástudatlanság és a babonák világába visszazuhant civilizálatlan embertípusnak mutatta be, akik az 1930-as években nem álltak magasabb szinten, mint a középkori barbárok. A tanulmányokban az összes, fehérek által feketékről alkotott sztereotípia megjelent, ezúttal fehérekre alkalmazva. De miért lobbant fel ilyen hirtelen a kíváncsiság a fehér hegyilakók iránt? Miért nem kísérte nagyobb érdeklődés a négerek, vagy a déli szegény fehérek sorsát — teszi fel a kérdést a szerző. A felelet sok mindent megmagyaráz. Az Appalache-vidék, mondták a kortársak, izolálta és konzerválta a 18. századi határa: „Frontier" szokásait, s mint egy őskori kövület, megőrizte az „alapító atyák" világát. A kortársak, mint a szerző tanulmányok sorát elemezve bizonyítja, a kereskedelmi útvonalak áthelyeződésével és a belső migráció megszűnésével próbálták magyarázni az amerikai „pionírok" korát megőrző Appalache-vidék változatlan fennmaradását. A másik, jóval merészebb elmélet, az Erzsébet-kori Angliába, Skóciába vezette vissza az Appalache-vidéki kultúrájának gyökereit, s a családi ellentéteket a skót-ír viszállyal, a klán-jellegű szervezkedést, a felföldi skót történelemmel próbálta 13*