Századok – 1982

Történeti irodalom - Hahn István: Istenek és népek. Gecse Gusztáv: Vallástörténet (Ism.: Hont Iván) 170/I

174 TÖRTÉNETI IRODALOM 174 történet iránt napjaink világpolitikai helyzete miatt is érdeklődő olvasót nyilvánvalóan az iszlám későbbi fejlődése a leírtaknál részletesebben is izgatná, de erre a már többször is említett okok miatt e művek keretében nem kerülhetett sor. A kereszténység ókori történetéről, győzelméről Hahn István könyve már csak átfogó lezárásként ír. Egyetlen fejezete van, amely Gecse Vallástörténetéhez képest alaposabb ismereteket ad: a késő ókor dualisztikus vallásrendszereinek, a zsidó-keresztény gnosztikus irányzatoknak, a hozzájuk közel álló Markión-féle eretnekségnek, a mandeus vallásnak (vagy inkább szektának) és Mani tanításainak: a manicheizmusnak rövid bemutatása. S minthogy új istenek a fejlődés további időszakában már nem születtek, Hahn István rövid összefoglalójával és kitekintésével el kell búcsúznunk az Istenek és népek világától, s a továbbiakban -rendkívül vázlatosan - Gecse könyvét kíséijük figyelemmel. Ha elkezdjük a Vallástörténetben a kereszténység előbb ókori vallástörténetének, majd középkori egyháztörténetének olvasását, akkor derül ki igazán, hogy e könyv első 74 oldala inkább bevezetőnek tekinthető. Amit a kereszténységnek erről a két korszakáról ebben a keretben és formában el lehet mondani, azt Gecse Gusztáv elmondja. Nehéz kiemelni innen bármit is, inkább szubjektív érzelmek vezérelnek, amikor külön felhívnám az olvasó figyelmét az őskereszténységgel, a páli fordulattal, a dogmák keletkezésével, illetve a skolasztikával foglalkozó oldalakra. Természetes, hogy az olvasó még ezekben a részekben is találhat magának „hiányokat", ha pl. szeretne olvasni valamit a kereszténység ókori bírálóiról, vagy még többet tudni az ünnepekről, esetleg - bár egyetemes vallástörténeti művet olvas — némi utalást keresne a magyarországi fejlődésre, de olyan könyvet még nem írtak, amelyik minden érdeklődő igényeit maximálisan kielégítené. Valamivel megalapozottabbak e hiányérzetek a reformációt követő fejlődés olvasásakor. A kereszténység, a vallás és az egyház újkori és legújabbkori történetét a szerző egyre nagyobb és vázlatosabb vonalakban tudja csak e könyv keretében ábrázolni. Nem kell különösen hangsúlyoznunk, hogy miért jelentős e két vallástörténeti munka megjelenése. Elég csupán arra gondolnunk, hogy a vallástörténeti műveltség területén sok problémával találkoztunk. Ezért lehet e két könyvet - ismeretanyaguk, módszereik, szemléletes, olvasmányos stílusuk mellett - kiemelkedő jelentőségűnek tartani. Hont Iván