Századok – 1982

Történeti irodalom - Hahn István: Istenek és népek. Gecse Gusztáv: Vallástörténet (Ism.: Hont Iván) 170/I

TÖRTÉNETI IRODALOM 173 mint a társadalmi-vallási fejlődés logikus felépítményét lássa; ha az egyiptomi mitológiát mint a nílusi népek alkotó fantáziájának termékét akarja szemlélni - Hahn könyvét választja. Ha az istenek jellegzetességeinek bemutatása, a halottkultusz és általában a vallási gyakorlat leírása érdekli úgy, hogy már röviden megismerkedett a történeti és vallásfejlődési előzményekkel - Gecséhez fordul. Hasonló a kép Mezopotámia esetében is. Általában következetes Gecse Gusztáv a többi vallás bemutatásánál is: rövid történeti bevezetés, a vallásfejlődés általános kérdései, a vallás jellegzetességei (különös figyelemmel a teremtésmítoszokra és a világképre), kultusz. Egy esetben tér el ettől, és lép túl a rövid bemutatás keretén: az ótestamentumi zsidó vallásnál, s ez, tudva, hogy könyve a kereszténységre épül, érthető. A többletet Hahn: Kánaán isteneitől az ótestamentumi egyistenhitig c. fejezetéhez képest nem a vallási fejlődés bemutatása adja, hanem alapvető ismeretek nyújtása a Biblia ótestamentumi könyveiről, főleg a bibliai őstörténetről. Ha ehhez hozzávesszük, hogy milyen szemléletes leírását adja a zsidó ünnepeknek, a kultusznak - a válogatásnál egyértelműen Gecsére szavaznánk. Nem így a távol-keleti, s főleg az antik vallások leírásánál, ahol a Vallástörténetben szinte egészen vázlatos a kép. Kicsit meglepő az is, hogy az antikvitás vallási világa ennyire kis szerepet kap, hiszen fejlődése, jellemzői nem elhanyagolható tényezők a kereszténység előtörténetében sem. Nem meglepő viszont, hogy Hahn könyvének legjelentősebb és talán legélvezetesebb szakasza az antikvitással foglalkozó fejezetek (Az Olümposz alatt; Állam és vallás szövetsége Rómában). Mintegy negyven oldalon keresztül ismerkedve a görög vallással, az olvasó szinte minden lényegeset megtudhat arról. Ezúttal nemcsak az istenek oly emberi világa bonatkozik ki a különböző nevű Földanya-istennőktől (Héra, Démétér, Hesztia, Gaia, Pandóra, Artemisz) kezdve Zeuszon, Apollónon át Dionüszoszig és Prométheuszig, nemcsak a mitológiában tükröződő vallási fejlődéssel ismerkedhetünk meg, hanem az ünnepek és szertartások világát is bemutatja a szerző. E mennyiségileg és minőségileg kiemelkedő fejezet lezárása: a valláskritika megjelenésének, kezdeteinek rövid elemzése, végképp igazolja, hogy a „Népek vallása" szakasz a görög fejlődéssel érkezett el csúcspontjára. „Minden vallás hiedelemrendszere - írja Hahn István a római vallással foglalkozó fejezetének elején - ugyanazokon az alapképzeteken épül fel. . . És mégis mindegyik alaphangulata, érzelmi telítettsége, légköre, az életben elfoglalt helye és híveinek gondolkodására gyakorolt hatása más és más. Ez különösen észrevehető akkor, ha két egymással látszólag (kiemelés tőlem: Hont I.) oly közeli rokonságban levő vallást veszünk egymás után szemügyre, mint a görögök és a rómaiak vallása." (210-211. 1.) E néhány bevezető sorral jelzi, majd a későbbiekben a római vallásosság, a sajátos istenvilág, az itáliai - főleg etruszk - elemek bemutatásával igazolja, hogy bár a közismert római panteon a vallásfejlődés későbbi szakaszában szinte teljesen azonosítható lesz a görögökével, a római vallás jóval több, mint a görög vallás itáliai változata. Egy téves beidegződés ellen lép fel a szerző (s ha az említett vázlatosabb megfogalmazásban, de ugyanezt teszi Gecse Gusztáv is), bizonyítva hogy az itáliai istenek igazi világa nem a csodálatos szépségű és mélyen emberi hellaszi mitológia, hanem a vallásos római világfelfogás és erkölcs, valamint a magas szinten szervezett politikával szorosan összefonódó szertartásrendszer. Állam és vallás egybefonódásának, majd a vallási szertartások államérdekekkel szembeni alárendelésének bemutatása zárja le és teszi teljessé a római vallásról szóló fejezetet. Hahn következő, Valláskeveredés, misztériumok és megváltáshit című fejezete — mint említettük — logikailag már a következő korszak bevezetésének tekinthető. Ez a fejezet már a kereszténység közvetlen előzményeinek a bemutatása, ahogy erre Gecse ugyanezt a kort és jellemzőit bemutató fejezetcíme (Vallási állapotok a kereszténység megjelenése előtt) egyértelműen utal. A kereszténység közvetlen előtörténetének alaposabb megismerésére törekvő olvasónak azt ajánlhatjuk, hogy olvassa el mind a két fejezetet, de ha mégis választani kell, akkor a következő „összevonást, elegyítést" javasoljuk: A kereszténység mediterrán gyökereit Hahnnál keresse, az Istenek és népekből olvassa el az antik vallások válságára, bomlására, a megváltáshitre, a romanizált világba behatoló hellenisztikus és keleti hatásokra, a szinkretizmusra, a misztériumokra vonatkozó alfejezeteket! Ezek után vegye elő Gecse Vallástörténetét, s ott a palesztinai-zsidó forrásokat tanulmányozza: a hellenisztikus, majd római uralom okozta változásokat a zsidó történelemben és vallásban, szekták (farizeusok, szadduceusok, esszénusok) megjelenését, messiások feltűnését! összehasonlításra ezek után már csak a kereszténység ókori történeténél és az iszlámnál nyílik lehetőség. Ez utóbbinál csaknem azonos logikájú leírással találkozunk mind a két műben. A vallás-