Századok – 1982

Történeti irodalom - Hahn István: Istenek és népek. Gecse Gusztáv: Vallástörténet (Ism.: Hont Iván) 170/I

172 TÖRTÉNETI IRODALOM 172 lógiát nézve is fokról fokra halad az ember az abszolút vallásnélküliség feló'l a »még nem vallás«, az »alig vallás«, a »már majdnem vallás« állapotán keresztül az egymástól elválaszthatatlan vallási •ideológia és gyakorlat kialakulása felé." (19.1.) E hasonló idézetek azonban már utalnak a két könyv alapján tapasztalható lényeges feflfogásbeli eltérésre is. Ezt az eltérést a két különböző' megfogalmazott részcím is érzékelteti. Hahn István „A vallás kezdetei" címmel arra utal, hogy az ősközösségi társadalomban kialakult, egyre több és több irracionális elemet tartalmazó tevékenységi forma (mágia, totemizmus, manaképzet, sámánizmus, fetisizmus, animizmus stb.) fejlődése és változásai ennek a „még nem vallás"-tól - átvéve Hahn stílusát: - a „már tényleg vallás"-ig vezető út egy-egy állomása. E képzetek, tevékenységek történetilogikai sorrendbe állításának megfelelően az ősi formák esetében a szerző nem nagyon használja a „vallási" vagy „vallásos" jelzőt, maga a vallás kifejezés is fokozatosan jelenik meg könyve lapjain. Az ősi formák között Hahnnál hangsúlyozott szerepet kap a mágia, az az „irracionális többletcselekvés" vagy Ancsel Éva találó kifejezésével (Történelem és alternatívák. Bp., 1978.68. 1. s köv.): illuzórikus praxis, amely -se vélemény Hahn logikus, érdekfeszítő fejtegetéseit olvasva még jobban megerősödik az olvasóban - valóban történeti-logikai kiindulópontnak tekinthető nemcsak a vallás, hanem az egész emberi kultúra történetében. Természetesen a mágiának - ebben a részben is olvasható - kiemelkedő szerepe nem jelenti azt, hogy mindent közvetlenül a mágiából vezethetünk le. vagy hogy egyedül és kizárólagosan a mágiát tekintsük az ember természettörténete és kultúratörténete közötti „Rubiconnak", de a mágia fejlődéstörténetét nyomon követve válik világosabbá a többi forma megjelenése, és lesz még érzékelhetőbb a vallás kialakulásának hosszú történelmi időszaka. Gecse Gusztáv könyvében „Az őskor vallási formái" részcím, s „Az őstársadalom vallási hiedelmei" fejezetcím - s ezt a szerző megerősíti — kifejezi, hogy bár „e vallási hiedelmek nem elkülönült, tiszta formában jelentek meg, hanem át- meg átszőtték és kiegészítették egymást" (16.1.), mégis „vallási" jelzővel minősíthető formáknak tekinthetők. Bár Hahn István véleménye áll hozzám közelebb, mégsem e „vallási forma" felfogással szeretnék vitatkozni; kifogásom inkább e formák bemutatására, felsorolására vonatkozik. Az előbb idézett, az összefüggésekre utaló gondolat ellenére e formákat Gecse kissé egymástól függetlenül sorolja fel, s ha már összefüggésekről van szó, inkább az egymásmellettiségen van a hangsúly. Ha nem is lehet szigorú kronologikus rendbe helyezni e formákat, több esetben feltételezhetően hasonló periódusban jelentkeztek, és csaknem bizonyíthatatlan egyik vagy másik időrendi elsőbbsége, ebből a felsorolásból nehezen alakul ki az olvasóban a legkorábbi vallási fejlődést tükröző történeti kép. Még nehezebbé teszi e kép kialakítását, hogy a felsorolás, a szerző által is a különböző vallási formákat összekapcsoló, egységessé tevő - tehát mindenképpen a fejlődés későbbi szakaszán jelentkező — , mana-hit bemutatásával kezdődik. Első pillantásra úgy tűnik, mintha deduktív logikát alkalmazna Gecse, de a további formák egymás utáni felsorolása ezt a logikát sem igazolja. A vallásfejlődés második (vagy inkább a következő) nagy szakaszának, a népek vallásának (Hahn) vagy az ókor vallásainak (Gecse) általános jellemzése hasonló gondolatokkal, szépen szerkesztve, az osztálytársadalom megjelenése által bekövetkezett leglényegesebb változásokat bemutatva szerepel mind a két könyvben. Az Istenek és népek felépítésének megfelelően ez a jellemzés az első nagy gondolati egység lezárása, s így a második rész kizárólag a specifikus vallási megjelenésekkel foglalkozhat. Gecse Gusztáv is követi saját koncepcióját: könyve második részének élvezetes, érdeklődést felkeltő bevezetője a világkép átalakulását, a személyes istenvilág megjelenését, a teremtés fogalmának megszületését ismertető, elemző fejezet. A két könyv ugyanazokat az ókori népeket, ugyanazokat a vallásokat ismerteti, illetve hagyja ki, tükrözve a hasonló felfogást az egyetemes vallásfejlődés szempontjából jelentős vallások megítélése tekintetében. Hahn könyve annyival több - nemcsak Gecséhez, hanem az Istenek és népek korábbi kiadásához (Minerva, Bp., 1968.) képest is -, hogy India vallásainál ír a prevédikus korszakról és a Vallástörténetben még csak említést sem kapott dzsainizmusról, valamint külön fejezetben a kelta, germán és szláv népek vallásairól. Ha csupán e két könyvet alapul véve akarna az olvasó tájékozódni az ókori népek vallásairól, nem lenne könnyű eldöntenie, hogy egyes vallások esetében melyik szerzőhöz forduljon. Különösen a két közel-keleti vallás (Egyiptom és Mezopotámia) állítaná őt nehéz feladat elé. Ha Egyiptom esetében az a szándéka, hogy úgy ismerkedjék meg az egyiptomi istenvilág hierarchiájával, hogy e rendszert,