Századok – 1982

Történeti irodalom - Hahn István: Istenek és népek. Gecse Gusztáv: Vallástörténet (Ism.: Hont Iván) 170/I

TÖRTÉNETI IRODALOM 171 második (Népek vallásai) tekinthető fő témájának. A harmadik rész (Világvallások címmel) valójában két egyetemes igényű világvallás: a kereszténység és az iszlám genezisének tekinthető, rövid utalással a későbbi fejlődésre. Gecse Gusztáv Vallástörténete a kezdetektől egészen napjainkig ível, több oldalról igyekszik bemutatni az egyes vallásokat is, s emellett foglalkozik a szent könyvekkel, vallásfilozófiai-teológiai, valláspolitikai, egyházi vonatkozásokkal is. Lényegét tekintve azonban egy vallásra koncentrál: a kereszténységre. A periodizációt illetően jelentős az eltérés a két mű között. Gecse a történeti periodizációt követi, attól csak arányában tér el, s így a könyv leghosszabb, egyben legjelentősebb részét az ókor vallásaival foglalkozó fejezetek teszik. Több szempontból is problematikusabbnak tűnik ez a felosztás. Egyrészt a keleti típusú vallások elhelyezése (buddhizmus, India és Kína vallásai) válik nehézkessé, másrészt az iszlám helyét is nehéz megtalálni ebben a logikai rendszerben. S ha az előbbiek esetében elfogadhatjuk, hogy ókori viszonyok között keletkező vallásokról van szó, az iszlám esetében egyértelműen a középkorba való „besorolás" a logikusabb. A közép- és újkor, áz újkor és modern világ korszakhatárainál Gecse eltér a megszokottól, s a művelődéstörténeti, vallásfejlődési szempontokat figyelembe véve a 14-16. századra, illetve a 18 19. századfordulóra teszi a határokat, s ez minden különösebb fejtegetés nélkül érthető és elfogadható. Hahn periodizációja a vallásfejlődés belső törvényszerűségeit követi. A kezdetekkel foglalkozó és az előbbiekben már említett két részt tartalmazó hármas felosztása igazodik művének koncepciójához. A második rész utolsó fejezete (Valláskeveredés, misztériumok és megváltáshit) - véleményem szerint - inkább a harmadik részhez tartozik. Ez-az ókori vallásosság bomlásával és a kereszténység közvetlen előzményeivel foglalkozó fejezet már az istenek és népek világának végét jelzik, s még inkább kezdetét a klasszikus népi-vallási határokat elmosó egyetemes igényű vallások történetének. A vallástörténeti korszakbeosztás és a vallások csoportosítása mellett a legtöbb vallástörténeti mű alapkérdése a vallás jellemzése, lényegének meghatározása, esetleg definíciója. Kiemelkedő erénye mind a két könyvnek, hogy ezt a kérdéskört a célnak legmegfelelőbben tudta megfogalmazni. Hahn „Néhány elméleti meggondolás"-a és Gecse Bevezetője 5, illetve 8 oldalban egyetlen fölöslegesnek tűnő mellékmondat, kiegészítés nélkül tudja megoldani a további élvezetes megértéshez szükséges alapvető tudnivalók ismertetését. Hahn a vallások közös vonásainak elemzésénél inkább Engels „tükröződési" jellemzéséből indul ki, Gecse - bár szintén utal erre - elsősorban Marx gondolatait elemzi. A Vallástörténet bevezető része annyival több az Istenek és népeknél, amennyivel Gecse műve általánosabb és kiterjedtebb Hahnénál. Ezért szerepel itt - az említett lényegretörő módon és stílusban — a vallás jellemzésén és a vallástörténet fontosabb irányzatait (antik és keresztény felfogások, prémonoteista iskola, evolúciós irányzatok, összehasonlító vallástörténeti iskola stb.) ismertető részen kívül a vallás meghatározására és eredetére (etimológiai és tartalmi definíciók, ill. klasszikus és modern teológiai eredetfelfogások) irányuló elméletek rövid ismertetése is. Gecse rövid és meggyőző véleménye a vallás eredetéről inkább negációkban fejeződik ki. Bevezetőjében elutasítja a vallást az emberi tudatlanságból, illetve az emberi félelemből egyoldalúan magyarázó nézeteket, majd könyve I. részében (Az őskor vallási formái) tagadja a hosszú vallás nélküli korszak elméletét. A vallás megjelenésével foglalkozó gondolatait a már bizonyíthatóan hiedelmeket kifejező archeológiai leletek (Neandervölgy-kori temetkezési helyek, medvekoponya-leletek, barlangi festmények) bemutatásával kezdi, megállapítva, hogy az alsó paleolitikum időszakából vallásra utaló leleteket nem ismerünk, de ebből nem lehet a vallás hiányára következtetni. „A kezdetleges vallási gyakorlatok és hiedelmek - írja Gecse — nem követeltek szükségképpen olyan tárgyi eszközöket, amelyeknek évszázezredeken keresztül fenn kellett maradniok." Ezzel a szerző, a vallástörténészek többségével egyetértésben, azt a véleményét is kifejezi, hogy a vallás „az emberrel együtt, az emberré válás folyamatában jött létre és fejlődött fokozatosan, hosszú ideig nyomon követhetetlen módon". (15.1.) Ugyanezt a véleményt fejezi ki Hahn is, még érzékletesebb és szemléletesebb megfogalmazásban. Érdemes idézni „A vallásnélküliségtó'l a vallásig" című fejezetének néhány sorát: „ . . . helytelen feltételezés az, hogy egyáltalán pontosan meghatározható, mikor lépett át — mint valamilyen Rubikon-szerű határon - az emberiség az abszolút vallásnélküliség állapotából a vallási hiedelmek és érzelmek fűtötte gyakorlat korába. A valóságban ilyen határvonal nincs. Amiként az állati létből egymást követő átmeneti korszakokon keresztül nőtt ki az emberi nem,. . . úgy a legkorábbi ideo-