Századok – 1982

Történeti irodalom - Zay Ferenc: A Lándorfejirvár elvesztésének oka e vót és így esött (Ism.: Bessenyei József) 161/I

TÖRTÉNETI IRODALOM 163 Báthory Istvánt, öt különösen nádorsága óta gyűlöli. Ki is tűrja tisztségéből, és helyébe Werbőczit választja nádorrá, ám egy másik országgyűlés visszahelyezi Báthoryt a nádorságba. Az utóbb említett két diéta 1525-ben és 1526-ban zajlott, de a szerző úgy tünteti fel, mintha azok Nándorfehérvár 1521. évi ostroma előtt történtek volna, mert ezután tér vissza a török hadjárat elbeszéléséhez, ezzel kezdődik a második rész. Szabács és Zimony elesik, Nándorfehérvár két hónapig ellenáll. A szultán már-már abbahagyja az ostromot, de egy Morgay János nevű ,,főlegény" áruló lesz, elárulja a vár gyenge pontjait, leírja a védők gyenge helyzetét. A védők kicsiny csapata ekkor kilátástalannak látja a további küzdelmet, és szabad elvonulást nyerve, feladja a várat. A kivonuló őrséget a melléjük adott török kíséret hitszegő módon lemészárolja. - Báthory István mindent megtett, ami módjában állott, seregével táborba szállott. Szapolyai azonban hadinépével nem csatlakozott hozzá, ezért nem lehetett megkísérelni az ostromlott vár felmentését. Az utószó a mű tartalmi elemzésével kezdődik. Szakály elismeri, hogy a „Lándorfejírvár" zavaros, tele hibás adattal és időrendi tévedéssel, de „aktualizáló célzatú politikai propagandairat"-ról lévén szó, ez a mondanivaló érdekében történik, tehát az író „nem összezavarja az időrendet, hanem gyakorta tudatosan manipulál vele". Ezzel szemben az utószó egy másik helyén azt olvashatjuk, hogy a sok pontatlanság épp a propagandisztikus jelleg miatt maradt a műben; Zay kevés gondot fordított a Jól-rosszul megőrződött, innen-onnan összeszedegetett információk ellenőrzésére". Tehát két magyarázatot is kapunk arról, miért oly kicsiny a mű forrásértéke, bár ezek a magyarázatok ellentmondanak egymásnak. Az ellentmondás feloldása érdekében jelezni kellett volna, hol ferdíti el Zay tudatosan a tényeket propagandisztikus mondanivalója érdekében, és hol ír le, kritikátlanul, eltorzult, téves információt; hol tájékozatlan, rosszul értesült, és hol „manipulál" az időrenddel. Közelebb vinne a megoldáshoz, ha tudnánk, mi lehetett az az aktuális cél, amelynek érdekében Zay 32-36 évvel az ostrom után vagy még később, amikor II. Lajos, S'apolyai, Báthory mind régen meghaltak már, politikai vád- és vitairatát megírta? De ha azt a célt nem is ismerjük, és ezért nem tudjuk mondatról mondatra haladva eldönteni, vajon tudatos megtévesztés áldozatai vagyunk-e, vagy csak a megfelelő információk hiánya okozza az előadás hibáit, a mű zavaros első részének tévedéseit rendre meg kellett volna jegyzetelni. Mert ennek hiányában az olvasóközönség elhiszi, hogy Báthory és Szapolyi régtől fogva ellenségek, noha 1518 óta szövetségben vannak egymással, elhiszi, hogy az országgyűlések még az ostrom előtt lettek megtartva, holott azok évekkel később voltak. Nem felel meg a „Lándorfejírvár" azon állítása sem a valóságnak, hogy a „kalandos" Szapolyai és Werbőczi hívei titkos társulásának vezetői a Szapolyai emberei, Artándi és Glésán voltak, s a király ellen irányult. Valójában Szapolyai-familiárisok egyáltalán nem vettek részt a szövetkezésben, amelyet éppen a királyi hatalom megerősítésének érdekében munkálkodó köznemesi politikusok (például a királynő szolgálatában álló Artándi) szerveztek. A mű második része, az ostrom leírása, Szakály szerint, jobb híján a legfontosabb keresztény elbeszélő forrás erről az eseményről. Rajta keresztül ismerhetjük meg az ostromot a védők oldaláról. De itt sem a forrás hibáinak megjegyzetelését választja Szakály, hanem az 1521. évi hadjárat eseményeit folyamatosan, zárt egészet alkotó tanulmányban adja elő. Részletes, adatgazdag, olvasmányos dolgozatot kapunk, amely visszautal Zay írására is, korrigálja annak tévedéseit. Az eredmény lesújtó. Kiderül, hogy nem kevesebb ebben a részben sem a pontatlanság, tévedés, képtelenség. Nem értékesebb forrás ez a rész sem, mint az előző. De vajon mi okunk is lehetne feltételezni, hogy Zay hitelesebben, igazabban ír az ostromról, mint annak „előzményeiről"? Hiszen müve, miként a legtöbb korabeli történeti' tárgyú írás, példázat. A példázat írójának pedig nem a tényközlés, a hiteles leírás, hanem az eseményekből levonható erkölcsi tanulság a fontos. A „Lándorfejírvár" első része azt példázza, hogyan gyengíti meg az országot a főurak pártoskodása, a második rész pedig a hős keresztény katona típusának (Oláh Balázs) eszményítésével a török elleni harc nagyszerűségét mutatja. A két példázat egyúttal felel arra a két leggyakoribb kérdésre, amelyet Mohács után mindenki feltett magának, aki hazája sorsával foglalkozott: mi az ország romlásának oka? hogyan menekülhet meg az ország a romlástól? Nem történetírói szempontokat szem előtt tartva, inkább erkölcsi indíttatást követve született meg eme készen kapott kérdésekre Zay meglehetősen sematikus válasza, amely persze nem is tette őt történetíróvá. Mégsem volt felesleges a mű megjelentetése a „Bibliotheca Historica" sorozatában: jellemző a Mohács utáni félszáz évre, minden sorából a kor szenvedélye árad, stílusa eleven, még hasonló az élő beszédhez, előadása érdekes, ma is leköti az olvasót. 11*