Századok – 1982

Történeti irodalom - Maier; W. E.: Gyerevnya i gorod v Germanii v XIV. XVI. vv. (Ism.: Tagányi Zoltán) 157/I

158 TÖRTÉNETI IRODALOM 158 munkaerő a zsellérségből verbuválódott, így már ebben a korszakban kialakulhatott egy olyan bérmunkás réteg, amely a kapitalisztikus viszonyok előhírnöke, és amely Németországban a kapitalizmus időszakában vált általánossá. A munka több szempontból kételyeket ébreszthet az olvasóban. így elsősorban nem figyelhetjük meg a faluközösség intézményeit, amely körébe tartozott a német területeken a közösségi legeltetés és kihajtás intézménye. A földesúr is tagja volt a faluközösségnek, és ő maga is hajthatott ki állatokat a faluközösségi legelőkre mint faluközösségi tag. Maga a szerző is említést tesz arról, hogy a faluközösségi tagok általában 4-6 állatot hajthattak ki, ugyanakkor a földesúr 10-12 állatot hajthatott ki a faluközösségi földekre az „Allmendé"-re. Ezen kihajtási jogával a földesúr visszaélhetett, és a faluközösségi legelőkre teljes egészében rátehette a kezét, elsősorban gyapjútermelés céljából nagyobb méretekben juhtartással foglalkozott, és ezzel a parasztságot a faluközösségi legelőkből kiszoríthatta, ennek következtében a kisállatok, így például kecske tartására kényszerült. Úgyszintén a földesúr ezen jogával visszaélve, a faluközösségi legelőket egy kapitalisztikus jellegű bérlőnek adhatta ki bérbe. A paraszti és földesúri legelőhasználat elkülönítése igen korai korszakban következett be, és ennek következtében nagyon korán kialakulhattak a külön faluközösségi parasztok csordái a földesúri csordákkal és pásztorokkal szemben. A közösségi haszonélvezeteknek és kihajtási jognak voltak bizonyos szabályozott rendszerei, így elsősorban a nyugati területeken az Elbától nyugatra levő területeken a parasztság részesedhetett a közös kihajtás- és legeltetésből, azonban az Elbától keletre fekvő területeken a parasztságot igen korán kizárták a faluközösségi haszonélvezetekből. Ezért ezek, mint mezőgazdasági bérmunkások és háziipari termelőkként és takácsokként tartották fenn magukat. A szerző jelzi, hogy az Elbától nyugatra fekvő területeken már ebben a korszakban megfigyelhető a földesúri aliódium felbomlása, azonban ennek ellenére a „Meier" gazdaságok és számukra nyújtott robot követelményéről és kényszeréről még ebben a korszakban is beszél. A munkában több helyütt is megfigyelhető, hogy a német viszonyok leírásakor terminológiailag elsősorban a nyugati szláv területeken honos terminológiát igyekszik adaptálni, és a „Meier" gazdaságok esetében a lengyelből adaptált „vajda" kifejezést használja, aki lényegében nem más, mint egy falualapító vállalkozó, aki elsősorban malomtartási joggal rendelkezett. Egyben kis birtoka is volt, melynek nagysága 1/3-tól 5 acre nagyságú lehetett, és ezen gazdaság számára a parasztok kénytelenek voltak szolgáltatásokat végezni. A „Meier'M település és telepítés, mint ahogy tudjuk, a 12—13. században volt általános, azonban a szerző nem helyezi el megfelelően az idő skáláján azt, hogy ezek a vajdai vagy „Meier'M gazdaságok időben mikor és térben hol jelentkeznek. A „Meier"-i gazdálkodásnak volt egy expanziója még a 17-18. sz.-ban Németország keleti területein, azonban ennek közelebbi meg nem magyarázása azért nem helyes eljárás, mert figyelmét elsősorban az Elbától nyugatra fekvő területekre összpontosítja, mikor arról ír, hogy a monokultúrák kialakulása következtében ezeken a területeken az allodiális „Meier" gazdaság felbomlik. Tehát a Meier-i gazdaságok térben és időben való elhelyezése nincs megoldva, azonkívül ezt a jelenséget nyugati szláv terminus alatt jelenteti meg a „vajda" kifejezés használatával (hasonlóan a háziipari tevékenység és takácsmesterség esetében a lengyel „chalupnictwo" kifejezést használja). Úgyszintén más helyeken az orosz viszonyokra vonatkozó terminust használja, így például a telek egységére a „nagyel" kifejezést alkalmazza, ami azért is nem célszerű eljárás, mert az orosz faluközösségen belül a „nagyel" jelensége a faluközösségi földek újra való elosztásával járt együtt, melyre vonatkozóan Németország területéről már ebből az időszakból nincs adatunk. A munka továbbiakban más szempontokból is hiányérzetet kelthet az olvasóban. Ugyan Abel kutatásai alapján tudjuk, hogy a 14-16. sz.-i városi fejlődés elsősorban a rideg állattartásra való áttérés jelensége következtében alakul ki, és a falu elnéptelenedése nem magyarázható egyértelműen a fekete halál és epidémiák jelenségével, továbbiakban, a városi fejlődés nem magyarázható egyértelműen monetáris elmélettel, a pénz és fizetési eszközök romlásával együtt járó felduzzadásával, hanem a céhes ipar fejlődésével. Mindezen hiányok ellenére a szerző nagyon plasztikusan mutatja be, hogy a „Grundherrschaft" gazdálkodásainak elkülönülése előtti időszakokban, majd pedig azokon a területeken, ahol a városokba való átvándorlás és beköltözés lehetősége nem volt megadva, miként alakulhatott ki az intenzív monokultúrás szőlőművelés Dél-Németország területén, mely monokultúrás művelés által előidézett elaprózódott birtokszervezet hatása még a mai napig is megfigyelhető Németország déli területein. Tagányi Zoltán