Századok – 1982

Folyóiratszemle - Ribakov; B. A.: A Kijevi Oroszország előtörténetének új koncepciója 1349/VI

1350 FOLYÓIRATSZEMLE gikus párhuzamot mutat tehát ki Ribakov Hérodotosz könyve és a régészeti leletek adatai között, amit a Nesztor-krónikával is alátámaszt. A krónikában található törzsnevek ilyképpen törzsszövetségeket (kb. másfél tucat) jelölnek, amelyek földrajzi helyét és szóvégzó'dését összevetve az i. e. 15. századi törzsterület (poljane) és a 6-4. századi széttelepülés után kialakult településterület (krivicsi stb.) „évgyűrűit" mutatja kL A Dontól a Dunáig terjedő szarmata hódítás az i. e. 2. századtól átmenetileg megtorpantotta a keleti szlávok őseinek, a földműves szkítáknak a társadalmi fejlődését, az állammá szerveződés kezdeteit. A kedvezőtlenebb feltételeket biztosító erdőövbe, az Oka és a Valdaj folyókig szorította északra őket. Sztrabón leírásai mellett ebben a kérdésben is népdalelemeket, a 19. században gyűjtött legendákat hív segítségül a szerző. Ez utóbbiak a sztyeppék felől érkező - sárkánynak ábrázolt -hódításokról szólnak, köztük nőkről, ami viszont a szarmaták arisztokratikus matriarchátusára utal. Az i. sz. 2. századra a szlávok ősei kiheverték a szarmaták okozta pusztításokat, amit a Rómával kiépült kereskedelmi kapcsolatok megélénkülése (pénzleletek) is igazol. A régészeti anyag ugyanakkor etnikailag és a társadalmi fejlettség szempontjából is különböző csoportokra utal. A magot az előszlávok leszármazottait sejtető Csernyakovszki-kultúra képezte. A leletanyag nem homogén voltát az erdőövi, ilL a szarmata nyomás miatt északra szorított, az erdős sztyeppéról származó földműves szkíták (előszlávok) keveredése, nivellálódása okozhatta, amit a germánok által kelet felé kényszerített nyugati szláv törzsek leletei tovább bonyolítottak. A természeti feltételek eltérő volta továbbra is éreztette hatását a Dnyeper középső folyása mentén élő törzsek gazdálkodásában. Kiviteli is biztosító, ekés gabonaművelés fejlődött ki, megjelentek a cséplő és őrlő eszközök, vasszerszámok, fazekastermékek kerültek elő az ásatások során. A folyók mentét követő, nagy kiterjedésű, szórt településeket az ukrán falvak előfutárainak tekinti Ribakov. Az i. sz. első századaiban itt élő népek előkelőire a kincsleletek utalnak. Vitatott azonban etnikai hovatartozásuk. Több polgári kutató gót rátelepülésről beszéL Szerzőnk egyéb gót eredetű leletek alapján cáfolja ezt a felfogást, a belső fejlődés eredményeként kiemelkedett vezető réteget feltételez. A 2-6. században a népvándorlás hullámai, a római birodalom felbomlása határozta meg a szláv törzsek társadalmi, politikai fejlődését. Az erdős-sztyeppe területen másfélszázados együttélésüket mutatják a leletek a gótokkal. A békés egymás mellett élést a 2. század végén a gótok észak-dél irányú migrációja, ill. a hunok által előidézett kelet-nyugati mozgása zavarta meg. Az erdőkbe rejtett ezüstpénz-leletekre utal bizonyságul a szerző. A hunok megjelenése a szarmata hódításnál is erősebb hanyatlást, változást idézett elő a szlávok helyzetében. Először érintkeztek török nyelvű népekkel. A Fekete-tenger menti római provinciák pusztulása, a gabonakereskedelem elsorvadása az erdőövi földművelés szintjére süllyesztette a Dnyeper vidék gabonatermelését. Az új körülmények indították el az újabb széttelepülési hullámot. A hanyatló Róma keleti provinciái vonzották a szláv druzsinákat. A törzsnevek ismétlődése a Dnyeper vidéken, ill. a Dunától délre, azt mutatja, hogy a bomló ősközösségi társadalom katonarétege volt a legmobilisabb, s talált új településterületet. Az ősi szálláshelyen ebben az időben jelentek meg a félig földbe mélyített lakóépületek. A korszak lezárásaként a folyók mentén zajló, századokon át tartó lassú délre áramlást említi meg a szerző, mint természetes folyamatot, a külső kényszer hatására hullámszerűen bekövetkezett északra szorulás ellenében. A Dnyeper képezte a fő útvonalat, amelyet a kijevi magaslatok birtokosai, lakosai ellenőriztek. Bizonyítékként az ősi város északi részén feltárt baltikumi eredetű díszeket írja le Ribakov, mint a továbbutazás díjtételeit. Ez a kérdés aztán átvezeti az államalakulást közvetlenül megelőző, a 6. sz. utáni korba, amelynek fő forrása a Nesztor-krónika, vitatémája pedig a normán elmélet. A historiográfiai viták fókuszában álló kérdésben egyértelmű álláspontra - az előzőekből fakadó következtetésre - jut a szerző. Államba szerveződött szláv törzsekkel léptek érintkezésbe a normannok (varégok), csupán Novgorodban szereztek korábban befolyást. Felfogását az orosz őskrónika eredeti, valódi szövegére építi, míg szerinte a normann elmélet téves krónika-példányokon alapult. Rámutat, hogy nem bizonyított a rusz (rosz) népnév skandináv eredete. A kifejezést egyébként sem etnikai, hanem földrajzi alapon tartja értelmezhetőnek. Az orosz földek jelölésére szolgált, s a 11-13. századi krónikákban egyaránt jelentette a keleti szlávok által benépesített egész térséget, ill. a Dnyeper középső folyásának vidékét. 6. századi szíriai arab forrás is az utóbbi területre jelezte a „rosz"-ok országát. A korcsak, kolocsin és penkovszki kultúrák régészeti leletei (6—8. sz.), a kincs-, ékszer- és fegyveranyag alátámasztja ezt a véleményt. Már a 6. században meghonosodott - a varégok előtt! — a „Rusz", „rosz" elnevezés a Kijev körüli, mintegy 200 ezer kmJ-es területre. Ez jelentős