Századok – 1982

Történeti irodalom - Soboul; Albert: Comprendre la Révolution. Problémes politiques de la Révolution française (1789–1799) (Ism.: Hahner Péter) 1346/VI

1348 TÖRTÉNETI IRODALOM 1348 zált koncepciók pedig Delescluze neojakobinizmusában és a blanquizmusban. A forradalmi államról ezért a párizsi kommünnek sem volt egységes elképzelése, végleges formáját nem találhatta meg. A francia nemzeti egység kialakulásának kérdésével két igen részletes értekezés foglalkozik a kötetben: De l'Ancien Régime à la Révolution: problème régional et réalités sociales (Az ancien régime-tó'l a forradalomig: regionális probléma és társadalmi realitás, 215-246. L); De F Ancien Régime а Г Empire: problème national et réalités sociales (Az ancien régime-tó'l a császárságig: nemzeti probléma és társadalmi realitás, 247-284. L). Az eló'bbiben a szerző' kimutatja, hogy a regionalizmus kérdését csak a társadalmi kategóriák, a helyi történelmi tradíciók és az aktuális politikai összefüggések együttesében lehet vizsgálni — maga a regionalizmus a legkülönbözőbb érdekeket szolgálhatja. A második tanulmány a francia nemzetfogalom változásait kíséri végig XIV. Lajos korától Napóleonig. Korunk történészei egyre jobban rákényszerülnek arra, hogy fokozottabb mértékben foglalkozzanak magának a történetírásnak a történetével. Soboul sem kivétel: e kötetben három historiográfiai tanulmány is olvasható. A társadalom-történeti irányzatnak Jean Jaurès jelölte ki 20. századi útjait - írja Soboul a Jaurès, Mathiez et {histoire de la Révolution française (J., M. és a francia forradalom története, 287-298. 1.) című tanulmányában — mert a történészek figyelmét ő irányította a néptömegek mozgalmaira. Érdekes, hogy Soboul szerint Mathiez nem tartozik a társadalomtörténeti tradíció fő vonalához. Jaurèsszel ellentétben, Mathiez a néptömegek mozgalmait „felülről" mutatta be, a nép felett álló, a nép felett is diktatórikus hatalmát gyakorló forradalmi kormány szemszögéből. Történetírói tevékenysége ezért sokkal inkább kötődik Aulard politikatörténeti, mint Jaurès társadalomtörténeti szemléletéhez. A jaurèsi tradíció igazi követője és továbbfejlesztője Georges Lefebvre volt. Munkásságát és személyiségét Soboul a kötet Georges Lefebvre (1874-1959), historien de la Révolution française (G. L., a francia forradalom történésze, 299-322. 1.) című tanulmányában ismerteti, a szakember alaposságával és a tanítvány tiszteletével. Valamennyi tanulmány egységes szerkezeti felépítést követ: a pontos kérdésfeltevést a probléma előtörténetének a feltárása követi, majd az igen alapos és összetett forrásvizsgálat után a szerző megkísérli levonni a konklúziót és választ adni a cikk elején feltett kérdésre. Soboul sohasem törekszik végérvényes válaszokra - mindig hangsúlyozza megszorításait, kétségeit és a megoldatlan kérdéseket. A tárgyilagos, óvatos hangvétel Soboul valamennyi írására jellemző - egyet kivéve. A Historiographie révolutionnaire classique et tentatives révisionnaires (Klasszikus forradalmi historiográfia és revizionista kísérletek, 323-346. L) című tanulmányában ugyanis azokkal a történészekkel polemizál, akik megkérdőjelezték a társadalomtörténeti hagyományok egyetemes érvényességét. Igaza tudatában olyannyira elragadja az „írás ördöge", hogy vitapartnereitől nemcsak a globális látásmód és a mindenre kiterjedő interpretáció lehetőségét vitatja el, de a „klasszikus történetírás konstans vonalától" való eltávolodást a történész kapitulációjának, az irracionalizmus győzelmének tekinti. Pedig R. R. Palmer, Jacques Godechot, Alfred Cobban, François Furet és Denis Richet (Soboul „ellenfelei") minden vitatható megállapításuk ellenére is, igen jelentős művekkel gazdagították a forradalom történetírását. E kiváló kötet tanulmányozását ezért azzal a változatlan meggyőződéssel fejezhetjük be, hogy a történetírás egyetlen irányzatát sem lehetséges a többi irányzat rovására kanonizálni. Hahner Péter