Századok – 1982

Történeti irodalom - Soboul; Albert: Comprendre la Révolution. Problémes politiques de la Révolution française (1789–1799) (Ism.: Hahner Péter) 1346/VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1347 tőek-e ezek az eredmények a polgári forradalom elméletébe, vagy éppen az elmélet felbomlását, meghaladását jelzik. Albert Soboul ragaszkodott az — ó't mindvégig nagyra becsülő - ellenfelei által „ortodox"-nak bélyegzett irányzat polgári forradalom-elm élet éhez. Személyében nemcsak a társadalomtörténeti iskola — talán utolsó - vezéregyéniségét, de a marxista történetírás egyik legjelentősebb alkotóját búcsúztathatjuk. Albert Soboul utolsó kötetének címe és mottója „Nem elég gondolkozni a francia forradalomról. Meg is kell érteni.") arra enged következtetni, hogy a szerző válasznak szánta e tanulmánygyűjteményt François Furet 1978-ban megjelent Penser la Révolution française (Gondolkozni a francia forradalomról) című kötetére. A könyvben azonban mindössze egyetlen tanulmányt olvashatunk, amely a Furet-kötet megjelenése után íródhatott, hat cikk az ötvenes, három a hatvanas évek terméke, öt pedig a hetvenes években, de 1978 előtt látott napvilágot különböző folyóiratok - legtöbb az Annales historiques de la Révolution française - hasábjain. A szerző életmüvének talán legnagyobb érdeme az, hogy a jakobinus diktatúrának - amelyet századunk elején még „az elnyomott osztály szabadságharca csúcspontjának" tekintettek a forradalmárok - bebizonyította határozott polgári osztálytartalmát, amelynek következtében a diktatúra a népi mozgalommal együtt saját szövetségeseit és létalapját is felszámolta. E kötet legtöbb tanulmánya is a híres „II. év" sans-culotte mozgalmait vizsgálja. Soboul a legkülönbözőbb szempontokból — az osztályharc fő frontjai, a közvetlen politikai gyakorlat, a munkához való viszony, a bérmaximálás, a vallás, a nőmozgalom, a „vörös papok" agitációja, valamint a sans-culotte és a babeufista mozgalom közötti kontinuitás szempontjából — kíséri végig a népi mozgalom és a forradalmi kormány szövetsége felbomlásának folyamatát. E tanulmányok gondolatmenete és végkövetkeztetései nem ismeretlenek a francia forradalom iránt érdeklődők előtt, mert többségük be lett illesztve a szerző régebbi kötetei, a Les Sans-Culottes parisiens en l'an II (A II. év párizsi sansculotte-jai, 1958), a Précis сГhistoire de la Révolution française (A francia forradalom pontos története, 1962) és a Mouvement populaire et Gouvernement révolutionnaire en l'an II (Népi mozgalom és forradalmi kormány a II. évben, 1973) megfelelő fejezeteibe. Nem mintha nem lenne tanulnivalónk Soboul régebbi műveiből, hiszen az 1981-ben harmadik kiadásban napvilágot látott Egyetemes történelmi kronológia még mindig ellenforradalomnak nevezi a II. év thermidor 9-ének eseményeit, holott már a Soboul-kötet legrégebbi írása, az 1954-ben megjelent Classes et luttes de classes sous la Révolution (Osztályok és osztályharcok a forradalom alatt, 25-54. L) című tanulmány is megállapítja, hogy a burzsoázia arisztokráciaellenes harcának fő frontjain sem Robespierre bukása, sem a sans-culotte-ok végső leverése nem változtatott. A kötet alcíme megtévesztő, mert Soboul egyáltalán nem szűkíti kutatásait a forradalom politikai aspektusaira, és vizsgálódásai során mindkét irányban alaposan meghaladja a megadott időhatárokat. A Réforme ou révolution? Sur la fonction historique de labsolutisme éclairé (Reform vagy forradalom? A felvilágosult abszolutizmus történelmi funkciójáról, 9-24. L) című tanulmányában arra a régi elméletre reflektál, mely szerint a felvilágosult abszolutizmus reformjai feleslegessé tették magát a forradalmat. Soboul elismeri az abszolutizmus érdemeit a nemzeti egység és az adminisztratív szervezet kiépítése szempontjából, felhívja azonban a figyelmet arra is, hogy a felvilágosult uralkodók uralma hiába kedvezett a polgárságnak, hiszen a tradicionális társadalmi rend megőrzésével, a termelés ellenőrzésével és a nemesi kiváltságok fenntartásával II. Frigyes, II. Katalin és XIV. Lajos jó időre stabilizálta az ancien régime arisztokratikus társadalmát. A francia forradalom legfontosabb vívmányait - a kiváltságok felszámolását és a királyi hatalom alávetését a nemzeti képviseletnek - nem hajtotta volna végre egyetlen felvilágosult uralkodó sem, hiszen ezek alapjaiban mondanak ellent mindenféle abszolutizmusnak. Igen érdekesek a Problèmes de fÉtat révolutionnaire (A forradalmi állam problémái, 81-108.1.) című tanulmány következtetései is. Soboul kétségbe vonja, hogy a párizsi kommün megteremtette volna azt a politikai formát, amellyel — Lenin szerint - „a szétzúzott politikai formát lehet is, kell is helyettesíteni". Azzal a meglehetősen elterjedt modellel szemben, mely szerint a forradalmi diktatúra Marat-tól származó tanítása a héberisták közvetítésével jutott Babeufhöz, majd tőle Buonarroti „segítségével" Blanquihez, akitől végül Lenin „örökölte", Soboul felállítja saját elméletét a forradalmak kettős örökségéről. A nagy francia forradalomban két elképzelés harcolt egymással a forradalmi államról: a közvetlen demokrácián alapuló sans-culotte-izmus, és a képviseleti demokrácián alapuló, elitista, centralizált jakobinizmus. E kettős forradalmi örökség az egész 19. század folyamán fennmaradt: a sans-culotte-izmus Tridon neohébertista tanaiban éledt újjá, a centrali-