Századok – 1982

Történeti irodalom - Magyarország története 1848–1890. (Ism.: Erdődy Gábor) 1341/VI

1342 TÖRTÉNETI IRODALOM 1342 élte át, küszöbön állt az egységes Németország megszületése, ami a nemzetközi erőviszonyok gyökeres átalakítását helyezte kilátásba. A megindult folyamat Magyarország helyzetét is közvetlenül befolyásolta, hiszen a frankfurti parlament Ausztria és Magyarország kapcsolatát a tiszta perszonálunióban határozta meg, s ez teljes mértékben találkozott Batthyányék elképzeléseivel. A figyelmes szemlélő ugyanakkor azt is észrevette, hogy az ellenforradalom sokat megőrzött régi pozícióiból, és ellencsapásra készül. A Batthyány-kormány olyan — az alternatívákat szem előtt tartó - külpolitikát folytatott, amely az adottságokból kiindulva nem zárta ki a változásokhoz való rugalmas alkalmazkodás lehetőségét. Felismerte, hogy a nemzeti önrendelkezés megőrzése megfelelő belső készültséget feltételez, de a nagyhatalmak rokonszenvének megnyerésére irányuló törekvések jelentőségét sem becsülte le. A forradalmakkal való szövetkezés az európai fejlődésnek csak egyik lehetséges útját jelentette, s a magyar vezetés — cselekvőképességének megőrzése érdekében - egyébként sem kívánta a kétirányú kezdeményezést egymással szembeállítani. Az eredményes együttműködés esélyei az említett mozgalmak gyors bukása következtében amúgy is csak rövid ideig voltak meg, s ezért nem érezzük megalapozottnak azt az állítást, mely szerint Magyarország kizárólag az európai fonadalmak táborában kereshette valóságos külpolitikai támaszát. A magyar kormány külpolitikája a mindenkori erőviszonyokhoz kívánt alkalmazkodni, korántsem mondott le azonban azok alakításáról. A kölcsönhatások rendszerének aktív tényezőjeként nemcsak egyszerűen kapcsolódott a külső kezdeményezésekhez, hanem azokra támaszkodva, máskor éppen azok ellenére indított el új, a kibontakozás irányába mutató folyamatokat. Jelentős mértékben az európai változások függvényeként merült fel az Ausztriával szembeni magatartás kérdése. A Habsburg-birodalom változatlan fenntartásához Anglia és Franciaország sem ragaszkodott egyértelműen, sőt annak fennmaradását — akárcsak a magyar politikusok - éppen belső alkotmányos átalakulásával összekapcsolva képzelte el. Az események befolyásolására azonban egyikük sem törekedett, Párizs alapállását pedig kifejezetten a kivárás jellemezte. A francia köztársaság kormánya nem zárkózott el eleve Magyarország elismerésétől, bár a követek kicserélését sem siette el. Intézkedései arról tanúskodnak, hogy a német kérdés végső rendezésére várt, s a döntő lépés megtételét attól tette függővé. A Béccsel szembeni radikális, a szakítást is vállaló magatartást a külpolitikai helyzet tehát ősz előtt nem indokolta. Még kevésbé tette azt lehetővé a belpolitikai erőviszonyok alakulása. A feszültség kiélezése megfelelő hadsereg hiányában egyébként sem tűnt célravezetőnek, a liberális nemesség többségének álláspontja pedig kifejezetten ellenezte az ilyen jellegű eljárást. Mert bár a vezető magyar politikai körökben már tavasszal többen számoltak az ellenfonadalom újjászerveződésének lehetőségével, a harc elkerülhetetlenségéről a többség 1848 ősze előtt nem volt meggyőződve. Egyetlen reálpolitikának csak a törvényességhez való ragaszkodás kínálkozott, annak kikényszerítése, hogy az udvar maga lépjen a törvénytelenség ösvényére, mindenki előtt bizonyítva ezzel az önvédelmi háború jogosságát, vállalásának szükségességét. Spira nagyszerűen mutatja be a kamarilla lelepleződéséhez vezető, ellentmondásokkal teli folyamatot. Mégis azt a baloldalt tekinti a helyes álláspont képviselőjének, amelynek politikája éppen az említett törekvés meghiúsításával, követeléseinek teljesítése a fonadalmi tábor egységének megbomlásával, azaz bukással fenyegetett. Holott a szeptemberi fordulat korántsem Batthyányék, „a békés kiegyenlítődés lehetőségének feltételezésén alapuló eddigi" politikájának „elhibázott voltá"-t igazolta. Sokkal inkább bizonyította azt, hogy a rendkívül összetett helyzet ellenére a magyar kormány az önvédelmi háború megvívásának politikai és katonai feltételeit egyaránt biztosította. Egyértelmű, hogy Spira a baloldali radikálisok politikáját tekinti a leginkább elfogadhatónak. Érzelmi azonosulása tevékenységük eredeti arányoknak megfelelő ábrázolását azonban megakadályozza. így lesznek Petőfiék az elv és a gyakorlat szintézisének megtestesítőidé, s válik álláspontjuk normává az egyes kérdések megítélésében. Úgy tűnik, hogy az egyetlen potenciális partnerként megjelenő Kossuth is akkor cselekszik helyesen, ha elfogadja közeledésüket, szinte magától értetődően hibázik viszont, amikor elutasítja együttműködésüket. A monografikus méretű feldolgozás részletes elemzését a korlátolt terjedelmi lehetőségek nem engedik meg. Ezért csak utalnék arra, hogy: továbbra sem látjuk bizonyítottnak Batthyány szándékát 1848 őszén az önálló had- és pénzügy feladására; nem értünk egyet többek között a Függetlenségi Nyilatkozat értékelésével (ha egyszer a Békepárt kiegyezésre irányuló törekvése - mint azt Spira is