Századok – 1982

Történeti irodalom - Sked; Alan: The Survival of the Habsburg Empire. Radetzky the Imperial Army and the Class War 1848. (Ism.: Urbán Aladár) 1337/VI

1338 TÖRTÉNETI IRODALOM 1338 A legénység problémáival foglalkozva a könyv megállapítja, hogy az újoncozás nemcsak az olasz vagy a magyar területeken volt népszerűtlen, hanem „szerencsétlenségnek" tekintette azt a parasztság a Birodalom minden részében. (34.1.) Ezeknek a részeknek a legérdekesebb fejtegetése az, amely bemutatja, hogy milyen hatást gyakorolt a Birodalom soknemzetiségű volta a hadseregre 1848 előtt. A. Sked válasza: a csak németül beszélő tisztek és a nemzeti nyelvet beszélő legénység közötti kommunikációs nehézség okozott ugyan nyelvi-kiképzési nehézségeket, de ez nem jelentkezett nemzeti, vagyis politikai problémaként. A szerző ennek bizonyítására azt hozza fel, hogy nemcsak a magyar csapatok lojalitásával nem volt probléma, holott Magyarországon állandó volt az agitáció a nemzeti hadsereg érdekében, de Radetzkyben sem merült föl az 1848-as forradalmat megelőzően semmi aggodalom olasz ezredeinek magatartása miatt. (52. 1.) Ha dezertálásra került sor, ez rendszerint akkor következett be, ha egy-egy alakulatot hosszabb, 10-12 évi egy helyben állomásozás után áthelyeztek. Ekkor gyakori volt ugyan a legénység soraiban a dezertálás, de - mutat rá a szerző -ennek oka a hátrahagyott illegitim család volt. A továbbiakban azután az alakulatok cserélgetésével kapcsolatban azt egyszerű rutinnak tekinti, s adataiból azt a következtetést vonja le, hogy nem felel meg a valóságnak, hogy a Hofkriegsrath a „divide et impera" elvét alkalmazva állomásoztatta távol szülőföldjüktől az egyes sorezredi alakulatokat. A fejtegetés tehát feltételezi azt, hogy az osztrák hadsereg, amely kétségtelenül eredményesen akadályozta meg, hogy tisztjei politizáljanak, és nemzeti érzelmeiknek - ha ilyenek voltak - hangot adjanak, egyidejűleg nem számolt a Birodalom nemzetei közötti ellentétre, s nem igyekezett azt a maga előnyére kihasználni. A szerző szerint „nehéz ana a következtetésre jutni, hogy a Hofkriegsrath kidolgozott volna valami különösen kifinomult vagy ördögi rendszert" (51.1.), amely a nemzeti ellentétekre épült volna. Távol álljon tőlünk, hogy a múltbéli nemzeti sérelmek szemüvegén nézve a kérdést, elutasítsuk a tárgyilagos szemlélő elemző megközelítését. Az sem vitás, hogy magunk adósak vagyunk az osztrák katonai elhelyezési (diszlokációs) rendszer hazai működésének és mozgató okainak részletes vizsgálatával. Meg kell azonban állapítanunk, hogy A. Sked gondos kutatásai során ezzel a kérdéssel maga sem foglalkozott részletesen, így érvei számunkra nem hangzanak meggyőzően. A felhozott példák, hogy ti. 1830-48. között a 38. és 45. számú olasz ezred végig Itáliában állomásozott, s egyidejűleg Pozsonyban és környékén szállásolt a 2. számú magyar ezred is, csak azt bizonyítják, hogy nem mindig és nem minden alakulat állomásozott neki idegen nyelvű területen - de hát ezt senki nem is állította. Magyar vonatkozásban azonban a teljes anyag áttekintése azt mutatja, hogy 1848-ban - a forradalom kitörése előtt - a tizenkét „magyar", vagyis a budai főhadparancsnokság területén kiállított gyalogezredből, annak 36 zászlóaljából csak 14 állomásozott az országban, s a tizenegy hazai legénységű huszárezredből pedig csak három ezred. Ugyanakkor három teljes létszámú vasas, két-két dragonyos és könnyű lovas és egy ulánusezred volt Magyarországon, amelyek mindegyike idegen legénységű volt. Természetesen a lovasság ellátása és elhelyezése jobban kötött a földrajzi és mezőgazdasági feltételekhez, így akárhol állomásoztatni nem lehetett azokat. Az arányoknak ez a feltűnő eltolódása azonban elgondolkodtató, ha önmagában még nem bizonyító erejű. Más vonatkozásban azonban maga a szerző szolgál adalékkal egy visszaemlékezést idézve, hogy például az Alpok térségében a katonaság alól kibújni akaró egyedek ellen idegen, vagyis magyar katonaságot alkalmaztak. (35. 1.) Arra is ő hoz idézetet, hogy az osztrákok a harmincas évek elején egy Milánóban felfedezett katonai szervezkedés felszámolása után szándékosan sűrűn cserélgették az Észak-Itáliában maradó olasz katonaságot, és ügyeltek arra, hogy olyan helyőrségben alkalmazzák őket, ahol „a más tartományokból származó csapatok számban felülmúlják őket". (43.1.) De a kérdés végleges megválaszolásához az is szükséges lett volna, hogy megvizsgálja: a nagyvárosok közelébe telepített és rendfenntartó feladatokkal megbízott lovasság ún. „tűzó'rsége" (Feuerpiquet) következetesen, vagy csak esetlegesen került ki idegen legénységű ezredekből. A magyar főváros közvetlen szomszédságában 1847/48. telén mindenesetre cseh-morva vértes lovasság állomásozott, s ez tüntette ki magát május 10-én a budai várban tüntetők elleni fergeteges támadásával. Az 1815-1848 közötti időszak azonban olyan sok kérdést ölel fel, hogy nem is volna méltányos, ha a szerzőtől mindennek részletes kutatását kérnénk számon, hiszen számára az elmondottakra csak a téma széles alapozású bevezetése miatt volt szükség. Az általános tájékozódás témaköréből érdemes még megemlíteni, hogy A. Sked megkísérelte, hogy maga is számításokat végezzen az osztrák hadsereg tisztikarának nemzetiségi összetételét illetően. Úgy találta, hogy Rudolf Kiszling adatainál kedvezőbb a helyzet. Kiszling szerint az osztrák hadsereg tisztikarának 68%-a volt