Századok – 1982

Történeti irodalom - Vaux de Foletier Francois de: Les Bohémiens en Franca au 19e siécle (Ism.: Vekerdi József) 1326/VI

1332 TÖRTÉNETI IRODALOM 1332 Sajtójuk, amelynek 1848-1849. évi tevékenységéül az időrendnek megfelelően külön részekben foglalkozik a tanulmány, azonos szellemben ír. 1848 júliusától már kapituláns hangulatot készít elő, hogy azután a szabadságharc menete során leszerelő, defetista hangulatot teqesszen, és egyrészt sürgesse az ellenforradalmi megszálló hatóságok kíméletlen fellépését, keveselje elnyomó intézkedéseiket nem csupán a forradalom közvetlen résztvevői, hanem a forradalom támogatói, rokonszenvezői ellen is. Dicshimnuszt zeng az olomouci oktrojált alkotmányról. Amikor pedig nyilvánosan a napirendre került a cári csapatok intervenciója, a konzervatív sajtó a nemzeti ellenállás reménytelenségéről írt, és igyekezett megbarátkoztatni a közvéleményt az abszolutizmus uralmának visszaállítása és megerősítése végett Magyarországra vezényelt cári egységek tevékenységével és jótékony, a békességet helyreállító lépésként feltüntetni a forradalom eltiprását. A konzervatív sajtó a nemzetiségi kérdésről azt a nézetet terjesztette, hogy a nemzetiségek fellépését a forradalom túl radikális menete provokálta ki és nem Bécs politikája. Talán nem lett volna fölösleges erről szólva és a szakirodalomra utalva ennek a beállításnak, továbbá Radetzky dicsőítésének, a zsidóellenes zavargások megértésének (bár ez utóbbiak sok magyarázatot nem igényelnek) a bírálata, nemkülönben a magyar politikai vezető réteg nacionalizmusának hátrányos következményeire történő utalás is azzal, hogy ez a magatartás a polgárosulás, a tőkés polgári átalakulás negatív velejárója a soknemzetű államokban, a társadalmi-gazdasági strukturális változások, differenciálódások torz ideológiai tükröződéseként. Jósika Samunak Jellasics kinevezésével kapcsolatos szerepéről szólva a tanulmány már jelezte mind az ő, mind a konzervatív arisztokrácia felfogását a nemzetiségi ellentétek forradalomellenes felhasználásáról. A konzervatívok erdélyi szerepléséről beszámoló, ismereteinket sok új adattal gazdagító fejezete még közelebbről megismertet azzal, hogyan kívánta az erdélyi konzervatív arisztokrácia -amikor Windischgrätz és Jellasics már körülvette Bécset — a szász és a román nemzeti érzelmeket felhasználni a magyar forradalom ellen. Az unió meggátlására irányuló törekvéseivel együtt pedig védeni próbálta földesúri kizsákmányoló pozícióit. Jósika még azt is megtette, hogy igyekezett elhitetni a parasztokkal: csak Bécstől várhatják felszabadulásukat. A tanulmány eme része: az erdélyi, a szakirodalomból már ismert gazdasági, társadalmi helyzet jelzése után megérteti, hogy a konzervatívok miképp nyerhettek közvetett támogatást az unió, a polgári átalakulás késleltetéséhez Erdélyben a nem konzervatív birtokos nemesek részéről, és mi volt a forrása annak, hogy ott annyira vontatottan haladt előre a polgári átalakulás. Emellett Jósika és a konzervatív arisztokraták még annak elhitetésével is próbálták erősíteni az erdélyi birtokos nemesség tekintélyes részének viszolygását az úrbéri törvényektől és általában a polgári átalakulástól, hogy Bécs majd megvédi őket a magyarországihoz hasonló forradalmi átalakulástól Mindezeknek a tényezőknek eredőjeként az úrbéri változások csak jócskán megkésve következhettek be Erdélyben. A tanulmány meggyőzően fejti ki, hogy a Mikó Imre vezette erdélyi gubernium és más hatóságok nemzetiségek- és parasztellenessége előkészítette a talajt a polgárháború számára és - akarva-akaratlan — a császári fegyveres erők ellenforradalmi készülődéseihez is. Nyomatékosan emeli ki, hogy a parasztkérdés megoldásának elhúzódása, felemás megoldása Erdélyben a legsúlyosabb mulasztások egyike volt, parasztmozgalmak forrása, ami kedvező lehetőséget kínált Bécsnek a ,galíciai" módszerek alkalmazására és arra, hogy Puchner egyszerre tüntethesse fel magát a román parasztok védnökének és az erdélyi magyar földesurak támogatójának. Mikó és hivatala, úgyszintén az erdélyi arisztokrácia és - már említett gazdasági helyzete folytán kiváltságainak féltése miatt egyre inkább a befolyásuk alá jutó erdélyi középnemesség jelentős része (köztük nemrég még ellenzékiek is) - a Habsburg-ellenforradalom mellé állt, kereste a megegyezést a császáriakkal, és így ez utóbbi körülménynek nem kis része volt abban, hogy Erdély Puchnerék kezére jutott. A tanulmánynak Jellasics Magyarország elleni hadkészüló'déseiről szóló része gazdag dokumentációval mutat rá arra, hogy a magyarországi konzervatív arisztokrácia ekkor szakított addigi passzív, kivárási politikájával, és titkos beadványokban sürgette a kormány határozott fellépését Magyarország ellen. A nemzetőrség keretében még megmaradt arisztokrata főtisztek pedig nem voltak hajlandók feltartóztatni Jellasics betörését. Jellasics kudarcáért Bécset hibáztatták, a magyar forradalommal szemben folytatott kétértelmű politikája és a forradalom leverésére a kellő alkalom elmulasztása miatt. A forradalmi baloldal - mint ismeretes - a „Marczius Tizenötödike" c. lap hasábjain szállt szembe a haladásellenes kísérletekkel. A tanulmány egyik fejezete részletesen ismerteti a sajtóban