Századok – 1982
Erdődy Gábor: Batthyány és az európai változások 1848-ban 1251/VI
1254 ERDÖDY GÁBOR Az Alduna mellett megkülönböztetett jelentőséget tulajdonított Batthyány a lengyel kérdésnek. Baráti kapcsolatot tartott fenn Potockival és Lubomirskival, tárgyalásokat folytatott Czartoryskival, és Esterházy tiltakozása ellenére útlevéllel látott el emigráns lengyel főurakat. A minisztertanács határozatban sürgette Galícia alkotmányos átalakítását (nem kis mértékben egy esetleges parasztfelkelés felvidéki kisugárzásától is félve). Arra az esetre pedig, amennyiben a német egység megvalósulása megelőzné Lengyelország helyreállítását, a tartományt ideiglenes érvénnyel Magyarországhoz kívánta kapcsolni.6 A lengyel probléma végleges rendezéséhez a magyar vezetés Ausztriától várta a kezdeményezést. A Pesti Hírlap április 7-i értékelése szerint: „Lengyelország Európa vérző sebe: nem lehetséges a béke, sem pedig új államrendszer kialakítása Lengyelország felszabadítása nélkül. Óhajtandó, hogy ebben az osztrák házat illesse a kezdeményezés dicsősége. Ausztriának Poroszországgal egyetértésben felszólítást kellene ez ügyben intéznie Oroszországhoz; ... A dinasztia így helyezkednék természetes és biztos alapokra, német tartományaival a német egységhez csatlakozván, ott jut vezető szerephez, mint alkotmányos magyar király pedig az Aldunánál és a Fekete-tenger felé, mint a civilisatio és szabadság védelmezője és terjesztője." A cári fenyegetéssel szemben támaszt keresve Batthyány — a szigetország jól felfogott gazdasági érdekeiből kiindulva — először Angliának kínálta fel a szövetséget és az azzal járó gazdasági előnyöket. A magyarországi változások törvényes jellegét hangsúlyozó felhívására Londonból azonban kitérő válasz érkezett. Blackwellel folytatott április 25-i beszélgetésében Batthyány ugyanakkor azt is jelezte, hogy ha Anglia habozik elismerni Magyarország különállását Ausztriától, „kénytelenek leszünk politikánkat a német konföderációhoz igazítani".7 magyar kormány részéről közömbösen nem nézhetni, Hercegségedet ezennel felszólítani sietek: miszerint az orosz kormánynak Őfelsége udvaránál levő követével (Medem) a dolgot hivatalosan közölvén, tőle az eránt: hogy ezen sereg benyomulásával az orosz kormánynak mi a szándéka - s ezáltal Magyarországot is megtámadás nem fenyegeti-e? írott nyilatkozatot vegyen . . .". Medem júl. 26-án Innsbruckból küldött válasza a kételyeket távolról sem oszlatta el: „Oroszország csak szerződésben előírt kötelességét teljesítette, amikor a rend fenntartására bevonult a fejedelemségekbe. Mi, oroszok, szinte vallásos respektussal tiszteljük mások jogait, de őrködünk saját jogainkon is. Kötelességünket mulasztottuk volna, ha a fejedelemségekben nem állítjuk helyre a rendet, a forradalmat pártoltuk volna ezzel, amely oly sok országban okozott felfordulást. . . Csak az kigyek, hálátlanok, tudatlanok és rosszakaratúak gondolnak abszurd szándékokra az én uram és uralkodóm részéről." — 1. Hajnal István i. m. 75-77.; Batthyánynak a román fejedelemségekkel kapcsolatos elképzeléseiről 1. Hajnal István i. m. 36. 6 „Herceg Esterházy Pál külügyminisztert a minisztérium felszólította: miszerint a gallicziaiak kérelemlevelét Bécsben a magyar minisztérium nevében is pártolja, s igyekezzék annyit kieszközölni számukra, mennyi a cseheknek máris megadatott; mind azért, mert a monarchiának egysége a sanctio pragmatica által velünk összekapcsolt tartományokban oly viszonyokat kíván, melyek a mieinkhez hasonlítanak, mind azért is, mert a lengyel jobbágyok nagy része ugyanazon népfajhoz tartozván, a szlovákot is felizgathatják" - olvashatjuk a miniszterelnök április 26-i hivatalos közlésében. Közli Pap Dénes: Okmánytár Magyarország függetlenségi harczának történetéhez. Pest, 1868-69. I. 61.; Batthyány szerepéről L Hajnal István i. m. 31. 7 A magyar kezdeményezésről L a minisztertanács április 12-i jegyzőkönyvét - Hajnal István i. m. 32.; az angol nagyhatalmi érdekek ellentmondásos természetéről 1. Diószegi István i. m. 136.; Batthyány és Blackwell április 25-i beszélgetéséről 1. Haraszti Éva: Az angol külpolitika a magyar szabadságharc ellen. Bp., 1951. 50.
