Századok – 1982
Történeti irodalom - Andics Erzsébet: A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848–50-ben (Ism. Mérei Gyula) 1238/VI
1240 URBÁN ALADÁR ügyeit a Haditanácsnak kell intéznie, s „azon elv szigorúan megtartandó, miszerént a nemzetőrség a hadseregtől egészen elkülönözött testületet képezvén: maga saját elöljárósága által kormányoztassék".4 7 (Kiemelés utólag.) Batthyány kétségtelenül szívügyének tekintette a honvédség szervezését. Mivel elképzelhető, hogy ezeknek a zászlóaljaknak a szervezése valóban az ő ötlete volt4 8 -vagy ő fogadtatta el azoknak az ötletét a minisztertanáccsal4 9 —, ezen talán nem is csodálkozhatunk. Mindez azonban nem elegendő magyarázat. Batthyánynak ügyelnie kellett erre az elkülönült szervezésre, ha meg akarta tartani a honvédség eredeti jellegét, amely szerint úgy kell az új önkéntes alakulatokat tekinteni, mint a nemzetőrség részét. Ezt kívánta az óvatosság — írja Jókai — „hogy ekként ne vádoltathassék, mintha Magyarország különálló hadsereget kívánna alakítani Ausztriától".5 0 Ez egyben azt is megmagyarázza, hogy a Béccsel egyre romló viszonyok közepette a kormány miért nem folytatta a honvédtoborzást, és miért állott az országgyűlés elé a régi haderő keretei közé helyezett hadügyi törvényjavaslattal. Mi tette olyan hamar népszerűvé a honvédséget, hogy az országgyűlés augusztus második felében ragaszkodott ahhoz, hogy az újoncoknak legalább egy részét honvédzászlóaljakba szervezzék? A katonai hírnév semmiképp, hiszen a honvédek első sikeres szereplésére szeptember 2-án, Periasz bevételénél került csak sor. A magyarázat elsősorban abban rejlik, hogy gazdasági és politikai tényezők együttes hatásaként diákok és fiatal értelmiségiek nagy számban állottak be közlegényként az első honvédzászlóaljakba. Megközelítőleg minden tizedik önkéntes nemesi származású vagy honorácior értelmiségi volt, akik — mint Vasvári mondja - „az új seregbe" átvitték „a szabadságszeretet magas szellemét".5 1 Az értelmiségnek ez a magas száma biztosította a honvédség lelkesültségét, a zászlóaljak nemzeti jellegét, azt a tudatosságot, amely terjesztette a meggyőződést, hogy ez a sereg „legsajátosabb érdekeiért harcol".5 2 Ez a magyarázata annak, hogy Csányi László már 1848 nyarán olyan lelkesen emlegette a honvédeket, és bízott abban, hogy a sorkatonák soraiban „a honvédekkeli társalgás rövid idő alatt nagy változást idézendne elő".5 3 Az értélmiségi fiatalok nagy számára Batthyány is hamar felfigyelt, és igyekezett hasznosítani ezt mind a zászlóaljak kiképzésében, mind a tiszti utánpótlás megszervezésében. így utasította május 29-én a fővárosban szervezett 1. zászlóalj parancsnokát, hogy a századok összeállításánál gondosan ügyeljen „a tanulmányos ifjak és míveletlenek egyenlő aránybani felosztására". Egyben azt is meghagyta, hogy a tanultaknak a tisztek délutánonként szervezzenek egy-egy órás külön foglalkozást, hogy azok 4 7 HM/b 1848 : 2070. 4 8 Mészáros Lázár írja, hogy „Batthyánynak magának-e, vagy kinek? nem tudom" volt ötlete a honvédek toborzása. Mészáros Lázár Emlékiratai. Pest, 1867.1. 56. 4'Az ápr. 26-i minisztertanácsi ülés után Kossuth a székely katonaság kihozatalát ajánlotta. KLÖM XI. 95-96. 5 "Jókai Mór: Emléksorok. Napló 1848-49-ből. Bp., 1980. 59-60. 51 Vasvári Pál: Válogatott írások. Bp., 1956. 301. 5 2 Vajda János: Egy honvéd naplójából. Pest, 1869. 57. 5 3 Csányi László - Kossuth Lajoshoz, 1848. aug. 16. OL H 21. Kossuth Lajos miniszteri iratai, 137. sz.