Századok – 1982
Urbán Aladár: Batthyány és a honvédelem 1848-ban 1229/VI
BATTHYÁNY ÉS A HONVÉDELEM 1848-BAN 1237 tilalmát, hogy a hadügyminiszter hazaérkezéséig nem engedélyez semmiféle lőszerszállítást.3 1 Másnap azonban már mutatkozott némi jele annak, hogy javul az együttműködés a két minisztérium között. Ezen a napon Batthyány ugyanis beleegyezett abba, hogy az egyik Itáliában állomásozó magyar gyalogezred két zászlóalját hadilétszámra emeljék.3 2 Az engedmény nyilván reagálás Esterházy azon levelére, amelyben a miniszter május 13-án jelentette,3 3 hogy a király aláírta a Miklós- és Nádor-huszárezredek és egy magyar gyalogezred hazatéréséről rendelkező parancsot. Látszólag rendeződni kezdtek a haderő kérdése körüli nehézségek (amelyet kétségtelenül megkönnyített, hogy Lederer május 11-én Bécsbe menekült), amikor május 15-én megérkezett a péterváradi főparancsnok jelentése, amely a délvidéken kibontakozó szerb mozgalmakat veszélyesnek ítélte, és elképzelhetőnek tartotta az ezek mögött a mozgalmak mögött álló Szerbiával a háborút. Ennek hírére rendelte el a minisztertanács az önkéntesek (a honvédek) toborzását, a déli várak háborús készenlétét és a fegyverkiviteli tilalmat Szerbia felé. Mivel vizsgálódásunk középpontjában Batthyány tevékenysége áll, meg kell még említenünk egy ekkoriban tett, a hadsereggel kapcsolatos és kevésbé ismert lépését: a székely katonaság segítségül hívását. Amikor a magyar kormány értesült arról, hogy a császár és király az újabb bécsi forradalmi megmozdulásoktól megrettenve elhagyta Bécset, május 19-én szembe kellett néznie azzal, hogy az uralkodóval — legalábbis egy időre — megnehezülnek a kapcsolatai. Az ekkor tartott minisztertanács ezért minden, az udvarral tartott előzetes megbeszélés nélkül, döntött az országgyűlés összehívásáról. Mivel a délvidéki helyzet valóban veszélyesnek tűnt, s az országban állomásozó katonaság pedig kevésnek, Batthyány úgy döntött, hogy mint miniszterelnök megkísérli a székely határőrző katonaság egy részét segítségül hívni. Azokat a katonákat tehát, akik a még Magyarországgal nem egyesített Erdély nagyfejedelemség haderejéhez tartoznak és a szebeni - közvetlenül Bécstől függő — főhadparancsnokság rendelkezése alatt álltak. A lépést nyilván egyszerre sugallta a komolynak tűnő délvidéki katonai fenyegetés és a közelmúlt bécsi tárgyalások eredménye, valamint az a meggyőződés, hogy csak idő kérdése a pozsonyi országgyűlés által már jóváhagyott unió Erdéllyel. Ilyen megfontolásból született május 19-én Batthyány felhívása a székelyekhez és levele Puchner altábornagyhoz, a szebeni főhadparancsnokság vezetőjéhez,34 amelyet a miniszterelnök három megbízottja vitt Erdélybe.3 5 Számunkra itt nem a küldetés részletei és visszhangja a fontosak, hanem Batthyány reagálása az erdélyi kormányzó, Teleki József tiltakozására, aki kifogásolta, hogy a küldöttek az ő tudta nélkül, sőt a legnagyobb titokban utaztak Kolozsváron keresztül. Batthyány május 29-én válaszolta meg Teleki tiltakozó levelét, hangsúlyozva, hogy az egész minisztérium tudtával, de saját felelősségére intézkedett. „Miként egyes emberek, úgy az országok és nemzetek életében is vannak perczenetek — írta Batthyány -, melyeket megragadni, 31 HNI 1848 : 164. 32 HNI 1848 :174. Az engedmény azt jelentette, hogy az ezred további 480 embert állíthatott ki toborzás útján. 3 3 KüM 1848 : 386. 3 * Közli Pap D. L m. I. 140-141. 3 5 A részletekre L Urbán Aladár: A székely katonaság segítségül hívása 1848 májusában. Hadtörténelmi Közlemények 1980. 3. sz.
