Századok – 1982
Urbán Aladár: Batthyány és a honvédelem 1848-ban 1229/VI
BATTHYÁNY ÉS A HONVÉDELEM 1848-BAN 1235 Batthyány megbízatása nem ígérkezett könnyűnek, hiszen a Magyarországon állomásozó haderő kérdésében Bécs merőben más álláspontot képviselt, s azzal alapvető érdekeit védte. Igaz, a katonai készletek szállítására elrendelt tilalom, a tartalék és a szabadságos katonák feletti rendelkezés akadályozása is érzékenyen érintette az osztrák hadügyminisztériumot. Másrészt Bécs kezében is volt ütőkártya, hiszen a magyar kormány már április 12. óta sürgette a külföldön lévő magyar katonaság legalább egy részének hazaküldését, és támogatást kért az együttműködést megtagadó horvát bánnal szemben. Nehéznek ígérkeztek Batthyány tárgyalásai azért is, mert április 30-án az osztrák kormányban változás történt, és Zanini hadügyminiszter helyére az udvar feltétlen bizalmát élvező Latour táborszernagy került, aki nemcsak határozott híve volt annak, hogy a hadsereg irányítása változatlanul őrizze meg szigorúan központosított jellegét, hanem személy szerint igen ellenségesen fogadta Batthyány jegyzékeinek „diktatórikus, megfoghatatlan hangnemét".2 6 Alapvető birodalmi érdekek és a tárgyalópartner személyes ellenszenve nehezítették tehát a magyar miniszterelnök helyzetét. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy a Bécsből frissen visszatért és nyilván kellően informált Lederer május 2-án ezt jósolta Széchenyinek: „Batthyány le fog mondani!"2 7 Batthyány küldetése hosszúra nyúlt, mivel tíz napot töltött Bécsben. Elmaradása nemcsak találgatásokra adott okot, hanem egyre inkább növelte Pest-Budán a Bécs elleni ingerültséget. Ez az ingerültség azután Lederer ellen fordult, amint köztudottá vált, hogy a fegyvertárban nagyobb mennyiségű puskát találtak, miközben március végén a főhadparancsnok azt állította, hogy ott nincsenek „kiadható fegyverek". Ez a felháborodás vezetett a május 10-i, Lederer elleni tüntetéshez, a katonaság ismeretes fegyveres fellépéséhez, amely kis híján komoly összecsapáshoz vezetett a polgárság és a sorkatonaság között. Lederer önhatalmúlag verette szét a tüntetőket azok után, hogy nem engedte magához a belügyminisztérium rendőri osztályának vezetőjét sem, aki a katonai készületek hírére akart vele tanácskozni. A magyar kormány illetékességének ez a semmibe vevése akkor történt, amikor a fővárosi sajtó már röviden jelezte Batthyány küldetésének sikerét, s csak napok kérdése volt, hogy a hazai katonai kormányszervek erről szolgálati úton is megkapják a tájékoztatást. Ebben a kiélezett helyzetben érkezett haza Batthyány, aki végül is eredménnyel járt, mert mind Jellasics, mind a hadsereg kérdésében sikerült az udvart megfelelő rendelkezések kibocsátására késztetni. A témánkat érintő kérdésben május 7-én mindenekelőtt megszületett a királyi rendelet, amely Mészáros Lázárt haladéktalanul új állomáshelyére utasította. Ugyanezen a napon a magyarországi főhadparancsnokok számára is királyi rendelet hagyta meg, hogy „a magyar katonaság jövendőre minden kiadandó parancsokat és rendeleteket az illető magyar minisztériumom útján veend". A legfontosabb azonban a május 7-én kelt királyi leiratok közül a Latourhoz kelt utasítás, amely jól tükrözi a nehéz tárgyalások után született kompromisszumot, amikor bevezetésében egyszerre emlegeti az 1848 : III. tc. 6. és 8. §-ait (ezzel igazolva a magyar fél alkotmányosan megalapozott követeléseit) és azt az igényt, hogy a hadsereg kormányzatában és az egyes rendeletekben „a szükséges egybefüggés" a fenti törvények ellenére 26 Károlyi i. ш. 1.601. 2 7 Máj. 5-én a Széchenyit meglátogató Lederer visszatért a kérdésre és kijelentette: „Kíváncsi vagyok, mit hoz B. Lajos."
