Századok – 1982
Történeti irodalom - A Pápai Kollégium története. (Ism. Gergely Jenő) 1123/V
TÖRTÉNETI IRODALOM 112У teológia elvégzése volt nyitva számukra. A tanulást az ösztöndíjakkal, az alapítványokkal és a Kollégium önellátó életmódjával biztosították — ha szegényesen és puritánul is. Bonyolultabb feladatot jelentett a szerző' számára a Kollégium 1918 utáni történetének a megírása. „A korábbi bő forrásanyag - mindenekelőtt az egyházkerületi közgyűlések jegyzőkönyvei és az évente kiadott Értesítő - rendkívül szűkszavúvá válik, s egyáltalán nem tükrözi az iskola belső, tartalmi életét. Amíg tehát a történeti forrásbázis napjainkhoz közeledve általában folyamatosan bővül, az általunk vizsgált intézményé olyannyira leszűkül, és egysíkúvá válik, hogy csak részben vehetjük figyelembe a feldolgozás során ..." - írja Pölöskei. (380. o.) így primér források rangjára emelkedtek az egykori diákok, tanárok visszaemlékezései, memoárjai, amelyek viszont egyre több szubjektív elemet tartalmaznak. A pápai Kollégium felett sem múlt el nyomtalanul az 1918-19-es forradalmi idők viliara, de az is kétségtelen, hogy ezek nem eredményeztek benne maradandó változásokat. így lényegében az ellenforradalmi korszak 25 évének a tárgyalása maradt a szerző feladata. Pölöskei az ellenforradalmi korszak sokszínű iskolapolitikai gyakorlatából a középiskolára figyel elsősorban. (Az 1924-es és 1938-as ide vágó törvényeket részletesen elemzi.) De „a gimnázium oktatási rendjét és irányításának formáit sem a középiskolákra vonatkozó törvények, sem az egyházkerületi határozatok nem változtatták meg". (394. o.) A Kollégium fejlődése a korszakban sem állt meg. Az 1938: XIII. tc. alapján a pápai református iskolaegyüttes új intézménnyel, a református kereskedelmi középiskolával gazdagodott. Szembetűnő jelenség, hogy a presbiteriális egyházkormányzat demokratikus elve milyen békésen megfért évszázadokon át a református egyházban - és ezáltal az iskolairányításban is - a hatalmi és gazdasági tekintéllyel. Az egyházi főgondnokok, gondnokok, az iskola gondnokai általában nem a leggazdagabb, de a tehetős birtokosok közül kerültek ki, akik adott esetben nemcsak anyagilag, hanem politikailag is elő tudták mozdítani az ügyet. Ez kétségtelen objektíve szükségszerű volt a feudális korban, de már bizonyos politikai konzekvenciákkal járt a polgári korban. így pl. a Dunántúli Egyházkerület főgondnokai a kiegyezéstől a dualizmus végéig (néhány év kivételével) a Tiszák voltak. (Előbb Tisza Kálmán egészen haláláig, majd gr. Tisza István is haláláig.) Bár a Tiszák a felekezeti béke előmozdítására használták ezt a tisztüket is, mégis jelzi jelenlétük az egyház élén, hogy az teljes lojalitást mutatott a fennálló hatalom iránt. Az ellenforradalmi korszakban is folytatta a dunántúli református egyház ezt a tradíciót: Tisza István legközelebbi elvbarátja, Balogh Jenő, az MTA elnöke volt az egyházkerület világi főgondnoka. Az idők változását jelezte, hogy a konzervatív Balogh hatása - főleg az 1930-as évektől - inkább ellensúlyozta a szélsőjobboldali befolyást, a fasiszta tendenciák érvényesülését. (Magának a pápai főiskolának a világi gondnoka pedig Darányi Kálmán volt.) A tanárok, a diákok önkormányzatának és önképzésének gazdag eredményeit olvasva érthetővé válik, hogy miért volt képes ez az iskola az 1930-as évektől arra, hogy egy haladó, antifasiszta népi értelmiség nevelésének feladatát is ellássa. (A nevek sorolásától itt eltekintünk, ezt megtették a napi- és hetilapokban megjelent recenziók, illetve a jubileumi ünnepségről szóló beszámolók.) Pölöskei megállapítja, hogy a szellemi, felekezeti, politikai és szociális nyitottság a megnehezedett időkben is töretlenül megmaradt. És ez nagy szó volt ebben a korszakban, ehhez erkölcsi tartásra és politikai bátorságra egyaránt szükség volt. így ez az intézmény és benne a különféle diákszervezetek és önképzőkörök, ismét egyféle „szellemi végvár"-jelleget öltöttek, hogy valóra váltsák a költő programját: embernek maradni az embertelenségben. Gergely Jenő
