Századok – 1982

Történeti irodalom - A szeged középkori Acta tíz éve (1971–1980) (Ism.: Blazovich László) 1118/V

1120 TÖRTÉNETI IRODALOM 1120 feltételezi bogumil eretnekek részvételét is a pogány besenyők és magyarok mellett Gellért meggyilkolásában. Ez utóbbi nem véletlen pontja a szerző gondolatmenetének, ugyanis Vata népe című írásában (67. tom.) kifejti: a honfoglalás előtt már a Tisza-Maros táján élő avaro-szláv lakosság a honfoglalás után a magyarokkal - velük kapcsolatba kerülvén — szimbiózisban élt, és együttesen vettek részt a lázadásban. Az előbbieket eretnek hite, a bogumilizmus vitte Vata táborába. Szegfű László munkáiban számos érdekes, új eredményre vezető okfejtést olvashatunk. A források hiánya azonban több alkalommal csak hipotézisek felállításának a lehetőségét adja. Makk Ferenc a hazai kutatás és az érdeklődők táborától az utóbbi évtizedekben távol eső, elhanyagolt 12. század történelmének vizsgálatát tartja céljának. Munkájában vörös fonálként húzódik végig a magyar-bizánci kapcsolatok elemzése. írásos források, főként latin és bizánci szövegek alapján dolgozik. Az Actában megjelenő tanulmányaiban majdnem átfogja a korszak politikai történetét. Az ország külkapcsolataira függeszti szemét, mégis mindvégig figyelemmel kíséri a 12. századi Magyarország belső életének, gazdasági helyzetének alakulását. Módszerét a kompexitás jellemzi. Az ország és a magyarság életében nagyobb megrázkódtatás, katasztrófa nélkül eltelt 12. században is állandóan változott, forrt a nagypolitika élete. Szinte évről évre, hónapról hónapra nyomon lehet követni ezt Makk Ferenc írásaiban, amelyek számos új megállapítással gazdagítják a magyar történettudományt. Európai horizontot rajzolva és a belpolitika összefüggéseiben tárgyalja - Megjegyzések Kálmán külpolitikájához (67. tom.) - Bizánc és Magyarország kapcsolatát Kálmán (1095-1116) uralkodása idején. Utódáról, II. Béláról (1131-1141) megtudjuk - Megjegyzések II. Béla történetéhez (40. tom.) -, hogy nem feltétlenül királyi kegy jóvoltából jutott a koronához, mint az eddigi felfogás tartotta, hanem a hatalomért vívott harc eredményeként. A főúri frakciók közül a Kálmán- és Almos-párt között az utóbbi javára tolódtak el az erőviszonyok, az új királynak pedig az aradi gyűlésen és Borics seregének szétverésével sikerült megszilárdítania hatalmát. Makk Ferenc két tanulmányában is foglalkozik II. Géza (1141-1162) korával, Megjegyzések II. Géza történetéhez (62. tom.) és Megjegyzések a II. Géza-kori magyarbizánci konfrontáció kronológiájához címmel (67. tom.). Az ország belső és külső helyzetét helyesen felmérő reálpolitikus államférfi portréját rajzolja meg II. Gézáról, akinek országa függetlenségének érdekében Bizánc és a német-római császár között kellett lavíroznia, sőt helyzetét a pápaság és császárság küzdelmének induló második fordulója is nehezítette. A szerző Megjegyzések III. István történetéhez című munkájából (66. tom.) kiderül: II. Géza utódának, III. Istvánnak (1162-1172), még több gondja adódott uralkodása idején. Az ellenkirályok fellépése nyomán a nyílt konfrontáció időszaka következett Bizánccal. A szerző pontos időrendbe szedi az időszak eseményeit, miként azt II. Géza korára vonatkozóan is megtette. Közben politikai szándékokról és megvalósulásokról értekezik. Véleménye szerint a későbbi III. Bélát (1172-1196) Manuel Komnénosz (1143-1180) nem a magyar-bizánci perszonálunió megvalósításának terve miatt vitte udvarába; úgy véli, a császár e lépésével pusztán magyarországi befolyását kívánta tovább növelni. Cáfolja azt az elterjedt hipotézist, amely szerint Magyarország 1167-1180-ig, Manuel haláláig Bizánc vazallusa volt. Rámutat viszont a két ország ellenségeskedésének következményeire: az állandósuló összecsapások gazdaságilag kimerítették az országot, ezért III. István uralkodásának utolsó éveiben passzív külpolitikát folytatott. Makk Ferenc a középkori magyar történelem sajátos, kutatásban elhanyagolt területével foglalkozik. A történelmi eseményeket a relitások jegyében vizsgálja. Tanulmányait külföldi szakemberek is haszonnal forgathatják. A keleti szláv kapcsolatokról ír F. Font Márta II. Géza orosz politikája 1141-1152 címmel (67. tom.). Barátság és konfrontáció, házassággal is megpecsételt baráti szerződés és nyílt fegyveres összecsapások jellemezték a szomszédi kapcsolatokat a vizsgált tíz évben. A szerző úgy véli: a magyar támadásokat nem a hódító szándék, hanem a dinasztikus kapcsolatok által meghatározott politikai érdek és büntető jelleg jellemezte. Az orosz—magyar kapcsolatok más formájáról, az orosz etnikum magyarországi helyzetéről ír Kristó Gyula Oroszok az Árpád-kori Magyarországon című munkájában (67. tom.). óva int a sematikus felfogástól, tudniillik hogy minden helynév, amelyben elő- vagy utótagként az „orosz" szó szerepel, orosz ajkú lakosság jelenlétére vezethető vissza. E cikk keretében ajánl új megoldást egy, all. században használt titulus, a dux Ruizorum, „oroszok vezére" megfejtésére is. Kristó Gyula két további köztörténeti publikációval - István és családja Árpád-kori történetírásunkban (40. tom.), Szempontok Anonymus gestájának megítéléséhez (66. tom.) -