Századok – 1982

Történeti irodalom - Nagy László: Bocskai István a hadak élén (Ism.: Rácz István) 1113/V

1114 TÖRTÉNETI IRODALOM 1114 A kötetből végig a reális értékmérés szándéka tükröződik. Nem tart attól a szerző, hogy a dezillúzió vádjával illethetik, ha kiemeli a török hatalom által Bocskainak nyújtott közvetlen és közvetett katonai segítség jelentőségét, miközben a török politika érdekeltségének a különböző indítékait is számba veszi. Egyértelműen fogalmazza meg azt a gondolatot is, hogy az erdélyi fejedelemség ereje elsősorban nem önmagában rejlett, hanem stratégiai fontosságában. Nagy László bátran szembenéz a kor fontos elvi és ma a történészek által gyakran vitatott kérdéseivel is. Messzemenően egyet lehet érteni - többek között - a Bocskai katonapolitikája szempontjából kulcsfontosságú hajdúságnak és a nemesi rendeknek a szerencsi országgyűlésen tetten érhető történelmi kompromisszumának azzal az értékelésével, miszerint ez tulajdonképpen a Habsburg-ellenes küzdelemhez szükséges társadalmi összefogás volt. A szerző persze - ugyancsak helyesen - a legkevésbé sem abszolutizálja ezt az ideiglenes kompromisszumot, jól látja, hogy „nem számolta fel teljesen a hajdúk és a nemesek ellentétét". Nem hagy kétséget a jobbágylakosság hadrafoghatóságának korlátairól szóló fejtegetése sem. Ebből a szempontból különösen fontos a termelés és a hadtörténeti összefüggések szemelőtt való tartása: már az egyszerű újratermelés igénye a földhöz kötötte a parasztok 80-85 százalékát, s ez önmagában véve tilalomfát állított a nagyobb méretű és huzamosabb ideig tartó népfelkelés elé. Másik oldalról viszont a szerző tárgyilagosan felhívja a figyelmet a főnemesi bandériumoknak a szabadságharcban betöltött hadászati jelentőségére. Ez a rendi társadalmi keretek között természetes jelenségként regisztrálható. Mégis szükséges ezt egy recenzióban is szóvá tenni, mert még mindig kísérti a közgondolkodást a feudális magyar társadalom s ezen belül a nemesség jellegének és történelmi szerepének a szaktudományon kívül megfogalmazott téves megítélése. A monográfia megírása alkalmat adott a szerzőnek arra is, hogy a kortárs hadvezérekről és politikusokról is szóljon, a Bocskai-pártiakról és az ellenfelekről egyaránt. Bastaról, Vitéz Mihályról, Homonnay Bálintról, Kátay Mihályról stb. frappáns, rövid portrékat olvashatunk a kötetben, amelyek a tényleges politikai és katonai erőviszonyok jobb megértését segítik elő. Nagy László a monográfia közreadásával nem tekinti teljes mértékben megoldottnak és lezártnak a kérdés kutatását. Régi igazság, hogy egy történeti szakmunkát nemcsak a maradandó eredményei miatt értékelhetjük, hanem a kutatásra való ösztönzés és útmutatás igényessége szerint is. A szerző a kétségtelen szilárd pontok mellett a nyitott kérdések sokaságára is utal. Megítélése szerint legsürgetőbb feladat a tizenöt éves háború történetének a megírása lenne, mert a Bocskaiszabadságharc valójában - a szerző találó kifejezésével — háború volt a háborúban. Amennyiben a recenzensnek szabad ilyen jellegű véleményt nyilvánítania, szerencsés lenne, ha ez a téma Nagy László személyében találna kutatóra. De a tizenöt éves háborún kívül is még valósággal sorjáznak a megoldatlan kérdések, amelyeket a szerző óvatos hipotézissel próbált körvonalazni vagy teljesen a jövő kutatási feladatai közé utalt. Miért és hogyan került Bocskai apja Erdélybe a Habsburg-udvarból? Milyen szinten mozogtak a Habsburgok és a törökök gazdasági erőforrásai a szabadságharc kitörésekor? Milyenek voltak ekkortájt a katonai létszámviszonyok? Közvetlen a felkelés előtt Bocskai kikkel osztotta meg a gondjait? De természetesen - folytatva Nagy László felvetéseinek a sorát -, nagyon is időszerű lenne már általában és Bocskai korában is, az erdélyi haderő gerincét alkotó székely katonaság viszonyainak a megnyugtatóbb tisztázása. Bizonyos összefüggésekben ehhez már segítséget nyújt a publikált Bethlen-korabeli mustrajegyzék és az ehhez kapcsolódó erdélyi kutatómunka. Bizonyára az sem lenne felesleges, ha egy historiográfiai áttekintés során szembesítenénk a magyar és osztrák történetírás Bocskai-szabadságharcra vonatkozó eredményeit. Nem lehet kétséges, hogy ennek során a kutatás szinte refrénszerűen találkozna azzal a rendkívül egyoldalú és árnyaltságot nélkülöző osztrák történetírói felfogással, amely egyértelműen elítéli a magyarság küzdelmét, mert - úgymond - a rebellis magyarok harcukkal gyengítették az Európa fő ellenségének tekinthető török elleni küzdelmüket. Nagy László tehát nemcsak egyszerűen összefoglalta a történetírás eddigi eredményeit, hanem számos ponton kiegészítette, sőt kutatási távlatokat is nyitott monográfiájában. A tartalmas, olvasmányos szép stílusban megírt és gazdagon illusztrált kötetet a szakma művelői és az érdeklődő olvasók egyaránt haszonnal forgathatják. Rácz István