Századok – 1982
Történeti irodalom - Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban (Ism.: Zimányi Vera) 1111/V
TÖRTÉNETI IRODALOM 1111 Mindez persze inkább csak szépséghiba. Az igazi probléma — legalábbis számomra - ott kezdődik, hogy a szerző, bár munkája kifejezetten összegző jellegű, a készen kapott, vagy általa elért eredményektől nem kívánt továbblépni. Valóban csak összegez, sokszor olyannyira, hogy ugyanazok a kérdések ugyanabban az összefüggésben még egyazon fejezeten belül is ismételten visszatérnek. Gondolok itt például a végváriak már említett „önellátására" és következményeire; a „vitézlő rend" eredetének, osztály-összetételének és magatartásának megítélésére; vagy a kötetre e tekintetben igen jellemző zárófejezetre, amely értékelésre vállalkozna, de nem nyújt többet az előző fejezetek tartalmi kivonatánál. Kétségtelen, az ilyen jellegű összegzésekre is szükség van, hiszen a szakemberek munkáját is ugyancsak megkönnyíti, ha egy adott témára nem tucatnyi szétszórt és egyenetlen értékű tanulmányt, hanem egyetlen, rendszerezett feldolgozást kell kézbe venniük. Mégis a témát ismerő olvasóban óhatatlanul hiányérzet támad. A végvári harcok költségeit Magyarország és a Habsburg-tartományok együtt viselték - de a vita szinte máig tart, ki nyert s ki veszített az ügyön. Szántó Imre, mint már többször jeleztem, igen nagy anyagra építette munkáját - mégis, éppen ennél a leglényegesebb kérdésnél megmaradt a szórványadatokkal való illusztrálás módszerénél. Egy-két kiragadott idézettel, néhány, szinte véletlenszerűen ide kerülő adattal inkább csak azt mutatja meg, hogyan vélekedtek a dologról a kortársak, esetleg hogy miképpen szerették volna ugyanők a bajokat orvosolni. A tényleges állapot továbbra is ismeretlen marad. Ennek a módszernek azután - egyéb esetekben - az a hátrányos következménye is van, hogy a példaképpen felhozott adatok sokszor nyíltan ellentmondanak egymásnak, s a szerzőnek nem mindig sikerül ezt az ellentmondást feloldania. Utoljára visszatérve a költségek kérdésére: először azt olvashatjuk, hogy Magyarország egymagában nem bírta volna a terheket (73. 1.), később viszont azt, hogy sorsunk nem függött a Birodalom segítségétől, azzal több volt a gond és baj, mint a haszon (86 sk. 1.). További példa az a kijelentés, mely szerint a Habsburg-uralkodók 1600-ig 35 királyi várat és a hozzájuk tartozó 716 községet juttattak a háborúban főképpen saját gazdagodásukra ügyelő főurak kezébe (83.1.). Egyfelől ennyi vár koronabirtokként igencsak rég szerepelt történelmünkben (hacsak a Hunyadi- és a Szapolyai-vagyont hozzá nem soroljuk, ami viszont a Habsburg-korszakra már nem vonatkozhat). Másfelől a végvári vonal erősségeinek és uradalmainak az állam kezébe adása, a végvári parancsnokok önkéntes birtokfoglalásai és végül a török hódítás maga - minderről a kötet egyéb részeiben szó esik, igaz, pontos kimutatás nélküli - igencsak ellentmond nagyuraink efféle gazdagodásának, hiszen abszolút mértékben apasztotta a birtokállományt. Ugyancsak egy rosszul megválasztott idézet miatt marad indokolatlan a törökkel való lepaktálás lehetőségét elvető passzus (20 sk. 1.), ahol a társadalmi-politikai viszonyok elemzése helyett mindössze a török „fanatikus ellenségkénti" viselkedéséről hallhatunk. Szántó Imre jól választotta ki témáját, s a célt, amit önmaga elé tűzött, el is érte. Kétségtelen eredményeitől a mérce magasabbra emelésével léphetünk majd tovább. Barta Gábor SZAKÁLY FERENC: MAGYAR ADÓZTATÁS A TÖRÖK HÓDOLTSÁGBAN Budapest, 1981. Akadémiai Kiadó Szakály Ferenc könyve sokkal többről és fontosabbról szól, mint amennyit pusztán a könyv címe után a téma korrekt feldolgozásától elvárhatnánk. Igen széles körű levéltári kutatások és a kérdéshez hasznosítható szakirodalom felhasználásával, annak érett szakemberre valló kritikai kezelésével írta meg a szerző a hódoltság magyar részre történő adózásának a kialakulását, rendszerét s e rendszer változásait. (Hódoltságon egyaránt érti mind a török által megszállt területet, mind pedig a meg nem szállt, de töröknek adózó peremsávot.) Az adózás rendszerének a megismerése azonban egy sor fontos kérdést vetett fel, amelyek nagy részére Szakály Ferenc választ is ad, míg néhánynál nem tekinti véglegesnek az eredményeket. 18*
