Századok – 1982

Történeti irodalom - Vauchez; André: La sainteté en Occident aux derniers siécles du moyen âge. D’aprés les proçés de canonisation et les documents hagiographiques (Ism.: Klaniczay Gábor) 1105/V

TÖRTÉNETI IRODALOM 1105 ugyanis tartalmaz egy orosz tudósítást, egy bizánci vélekedést Alexiosz hazaküldéséről, Béla esküjét, továbbá hazai fogadtatását. Ugyancsak indokolatlannak tűnik az utolsó fejezetcím (Béla az utódok emlékezetében) közbeiktatása, hiszen, a kötet első szemelvénye is (Knauz-krónika) a 16. század közepéről keltezhető, az Aranybulla és a korábban idézett Váradi Regestrum ugyanazon kor termékei, IV. Béla egy oklevele már előbb is szerepelt, Kézai pedig korban jócskán megelőzi Andreas Dandolót vagy Heinrich von Mögelnt. Nem méltatlan a gazdag forrásgyűjteményhez a kötet képanyaga sem. Marosi Ernő szakavatott kézzel, nagy műgonddal válogatta össze III. Béla korának legjellegzetesebb tárgyi emlékeit, építményeit, miniatűráit és legfontosabb dokumentumainak facsimilijét bemutató 79 képet, amelyek kitűnő fotótechnikával készültek. A külső borítóra a Thuróczi-krónika III. Bélát ábrázoló kissé sematikus metszete került, a kötéstáblát pedig Imre király pecsétjének lenyomata díszíti. összegzésképpen elmondhatjuk, hogy egy olyan, szép kivitelű, nagy anyaggazdagságú, igényes előtanulmánnyal, a dokumentumok könnyebb kezelhetőségét elősegítő mutatóval és jegyzetapparátussal kiegészített, hézagpótló munkát vehet kezébe a téma iránt érdeklődő olvasó, amelyet nagy haszonnal forgathat nemcsak a tudományos munkában, helytörténeti kutatásban, hanem az oktatásban, ismeretteijesztésben is. Szegfű László ANDRÉ VAUCHEZ: LA SAINTETÉ EN OCCIDENT AUX DERNIERS SIÈCLES DU MOYEN AGE D'APRÈS LES PROCÈS DE CANONISATION ET LES DOCUMENTS HAGIOGRAPHIQUES École Française de Rome, Palais Farnese, 1981. 765. o. (A SZENTSÉG NYUGATON, A KÖZÉPKOR UTOLSÓ ÉVSZÁZADAIBAN, A SZENTTÉAVATÁSI PEREK ÉS A HAGIOGRÁFIKUS DOKUMENTUMOK TÜKRÉBEN) Kevés eszmetörténeti jelenség akad a középkor történetéből, amit olyan erudícióval, olyan sokan, olyan gazdag forrásanyag alapján tanulmányoztak volna a vallástörténeti kutatás elmúlt néhány száz évében, mint a szentkultusz problémáját. Ehhez képest elég meghökkentő, hogy míg a szentkultusz antikvitásbeli kialakulásáról már egy félévszázada megszületett a mértékadó történeti szintézis (#. Delehaye: Sanctus. Essai sur le culte des saints dans l'Antiquité, Bruxelles, 1927), arról az 5. századtól a 15. századig terjedő időszakról, amikor a szentkultusz a legjelentősebb szerepet játszotta a vallási életben, nemigen bővelkedünk rendszerező igényű történeti leírásokban. A közelmúltban készült az első átfogó elemzés a kora-középkori szentkultuszról (Frantisek Graus: Volk, Herrscher, Heiliger im Reich der Merowinger. Studien zur Hagiographie der Merowingerzeitt, Praha, 1965.). André Vauchez itt ismertetésre kerülő könyve szintén az első általánosabb célkitűzésű áttekintés a 12-15. századi szentkultusz problémáiról. Erre a helyzetre részben magyarázatot ad, hogy fölöttébb nehéz vállalkozássá teszi a szentkultusz összehasonlító történeti vizsgálatát a forrásanyag hallatlan kiteijedtsége - több ezer szent élete, legendája, valamint e források sztereotip, ahistorikus jellege, így a szentkultusz kutatói inkább egyes motívumok, egyes szentek vizsgálatára vállalkoznak csak. A szintézisek késlekedését mégis mindenekelőtt az magyarázza, hogy csak az utóbbi évtizedekben született meg az a történetírói problémafelvetés, ami a középkori szentkultuszban szövevényesen keveredő kereszténység-változatok, folklór-toposzok, pogány elemek, helyi szokások történeti rendszerezését érdekessé és lehetségessé tette. A népi kultúra és az egyházi tudós kultúra középkori konfliktusaival foglalkozó vizsgálatokra gondolok itt, arra a megközelítésre, amit az Annales-kör történészei (elsősorban Jacques Le Goff,