Századok – 1982

Történeti irodalom - Frojanov; I. Ja.: Kijevszkaja Rusz. Ocserki szocialno-polityicseszkoj isztorii (Ism.: Szvák Gyula) 1098/V

TÖRTÉNETI IRODALOM 1099 részint a fejedelmek közötti rokoni kapcsolatokból adódik, részint pedig abból, hogy nem a földbirtok-, hanem az adók adományozása az alapja. A 11. század vége e tekintetben is korszakhatár, amennyiben a vazallusi viszony bizonyos fejló'désen megy át, ugyanis alapjául immár az ún. „kormlenyije" (táplálás) adományozása szolgál. Ezzel a fejedelmek közötti hierarchia a „feudalizmus előtti társadalmakra" jellemző tipikus — Marx által is így jellemzett - f ormáját veszi fel. A második tanulmányban a szerző a Fejedelem és a druzsina viszonyát vizsgálja meg. Bevezetésként leszögezi, hogy csak addig beszélhetünk kíséretről, amíg tagjai teljesen le nem telepedtek. Oroszországban azonban csak all. század második felétől kezdve kapnak földet a kíséret tagjai - s akkor is csak kevesek -, de utóbbiak is megőrzik a fejedelemhez való közelségüket, amit az is erősített, hogy a Kijevi Ruszban a különféle városok fejedelmi trónjai között állandóan vándorló fejedelmeket leggyakrabban druzsmájuk is követte a vándorlásban. A druzsina „idős" és „fiatal" kíséretre szakadása már a bomlási periódust jelöli, de ez intenzíven csak a 12. század végétől figyelhető meg. A szerző a továbbiakban a kettévált druzsinába tartozó rétegekről ejt szót, s itt érdekes kísérletet tesz az űn. „otrok"-ok és „gyetszkije" elkülönítésére, amennyiben előbbiek esetében kimutatja döntően rabszolga eredetüket, míg utóbbiak szabadokként kerültek a fejedelem szolgálatába, és ez a későbbiekben is megmutatkozott jogi státusuk különbözőségében. (A „gyetszkije" pl. élhettek a távozás jogával.) A harmadik tanulmány A régi Oroszország szeniorális rendszerének kérdéséhez címet viseli. A téma kapcsán I. Ja. Frojanov behatóan foglalkozik az immunitás problémájával. Kifejti, hogy a Kijevi Ruszban az immunitás a 11-12. században speciális „feudalizmus előtti" talajon fejlődött ki - részint azért, mert nem a földbirtokhoz kötődött, másrészt azért, mert csak a szolgákra, félszabadokra terjedt ki. A „pozitív" immunitás a Kijevi Ruszban mélyen archaikus jelenség, amennyiben a fejedelem felső — elsősorban egyházi — rétegről való gondoskodása testesül meg benne. Erre az egyház azért szorult rá, mert nem rendelkezett „kormlenyije"-vel, amely a bojárok eltartását volt hivatva biztosítani. A fejedelem és a „ljugyf' a Kijevi Ruszban c. részben a szerző a fejedelem és a nép viszonyát vizsgálja meg, ugyanis a „ljugyi" terminuson a népet érti. Az általa felvonultatott fonások arról árulkodnak, hogy a nép befolyása az egész tárgyalt korszakban jelentős volt a fejedelemre, és pl. a fejedelem bőkezű ajándékozásai és nagy lakomái - túl az archaikus hagyományokon - is azt jelzik, hogy a fejedelmek mindenáron a nép kedvében akartak járni. A következő tanulmány, Az óorosz vecsék, szorosan kapcsolódik az előbbi gondolatmenethez, és a „nagypolitika" nép általi befolyásolásának intézményesített lehetőségét vizsgálja benne I. Ja. Frojanov. Kimutatva a vecse kiterjedt hatáskörét, a szerző élesen kritizálja azokat a történészeket, akik a népgyűlést az arisztokrácia „szavazógépeként" képzelik el. Megállapítja ugyan, hogy az arisztokrácia gyakran irányította a vecse-gyűléseket, de ez nem jelenti azt, hogy alá tudta volna azokat vetni hatalmának. I. Ja. Frojanov gondolatmenetében logikusan következik az imént jelzett fejezet után a Nép és hadsereg a Kijevi Ruszban c. tanulmány, amely azt hivatott megokolni, miért eshetett olyan nagy súllyal a latba a nép véleménye a régi orosz politikai életben. A szóban forgó részből ugyanis kiderül, hogy I. Ja. Frojanov nagyobb szerepet tulajdonít a szabad harcosok fegyveres erejének, mint az általában szokásos az irodalomban. Megállapítja: a Kijevi Ruszban a szabad obscsina-tagoknak semmivel sem korlátozott fegyverviselési joguk volt, amivel meglehetősen éltek is, hiszen csupán a druzsinára támaszkodva elképzelhetetlen lett volna az óorosz állam nagyratörő külpolitikai terveinek megvalósítása. Ebből viszont szükségképpen következett a nép, és annak fegyveres erőivel végső fokon rendelkező vecse reális hatalma, amint az is nyilvánvaló, hogy az ilyen obscsina-tagok rossz alanyai lettek volna egy feudális típusú kizsákmányolásnak. I. Ja. Frojanov könyve utolsó fejezetének Az óorosz városok társadalmi-politikai szerepe címet adta, hogy mintegy lezárja a fejedelemről, kíséretéről és a népről mondottakat, illetve hogy bemutassa előbbiek kölcsönös viszonyának, kapcsolatának színterét. Ebbeli igyekezetében egy olyan régi történetírói irányzat tanítását újította fel, amely az utóbbi évtizedek kutatásaiban nem kapott visszhangot. Lényege, hogy a Kijevi Rusz tulajdonképpen városköztársaságok szövetsége volt - hasonlóan a homéroszi görögökhöz, délnyugati szlávokhoz, sumérokhoz, afrikai jorubákhoz. E népek történetének e hasonló mozzanatát az magyarázza I. Ja. Frojanov szerint, hogy mindannyian abban a fejlődési periódusban voltak a városköztársaságok fennállása idején, amikor még nem fejeződött be náluk az osztálytársadalom kialakulása. Az óorosz városok a 9-10. században katonai, adminisztratív, kulturális