Századok – 1982
Közlemények - Szvák Gyula: IV. Iván alakja az orosz történetírásban 93/I
IV. IVÁN ALAKJA AZ OROSZ TÖRTÉNETÍRÁSBAN 105 képest óvatosabb formában): „Lehetséges, hogy ez a maga nemében nagy ember volt, csak túl lcorán érkezett . . ,"s s 1843-ban, N. Markevics: Kis-Oroszország története c. munkájáról írt recenziójában, Belinszkij ismét visszatér a problémára. Itteni megállapítása kétségkívül bizonyos belső fejlődés eredménye, amely most már a maga teljességében reprezentálja a belinszkiji konstrukciót: „Természetét tekintve Joann Groznii nagy ember volt, és neki csak két szerep juthatott — vagy Nagy Péteré, vagy Rettenetes Iváné: az első számára áthághatatlan akadályok voltak, amelyek amennyire Oroszország Európától való elidegenedésében, annyira magának Európának kaotikus állapotjában rejlettek — és III. Joann unokája nem Oroszország megreformálója, hanem állami léte keleti formájának rettenetes büntetése lett."56 Az idézett részlet feltétlenül arról árulkodik, hogy eddigre Belinszkijnek kikristályosodott már történetszemlélete, s ebbe próbálja ágyazni IV. Ivánt is. Azt ugyan továbbra sem magyarázza meg, hogy „természetét" tekintve miért nagy ember Iván, ám végeredménye határozott véleményt takar: IV. Iván Oroszország „rettenetes büntetése". E kettős értékelésben, úgy hisszük, Belinszkij történetszemléleti kettőssége konkretizálódik: a nagy személyiségeket csodáló idealizmus, a tényeket is mérlegelő realizmusával ütközik, és sajátos hibridet alkot. Az 1940-es évek második, és az 1950-es évek első felében a szovjet történészek gyakran hivatkoztak Belinszkij fenti megállapításaira — úgy, hogy a kettős értékelésnek csak az első összetevőjét domborították ki.5 7 A későbbiekben aztán sor került a másik mozzanat hangsúlyozására is.5 8 Magunk kissé túlzottnak tartjuk a Belinszkijjel való foglalkozást ebben a kérdésben, hiszen — mint arra már utaltunk — semmivel sem emelkedik ki az 1840-es évek egyéb Iván-értékelői közül. Sőt, e tekintetben a nyugatosok között Kavelin alatt marad. Ezt egyébként ő maga is leíija (s nincs okunk ezt „szerénységnek" tekinteni, ahogyan azt N. Mordovcsenko tette annak idején)5 9 Herzennek küldött 1846. március 20-ra keltezett levelében: „El voltam ragadtatva Groznijra vonatkozó nézetétől. (Ti. Kavelin nézetétől - Sz. Gy.) Én valamilyen ösztön (kiemelés tőlem -Sz. Gy.) alapján mindig jókat gondoltam Groznijról, de nem volt meg a tudásom, hogy nézetemet igazoljam."6 0 Szolovjov „Oroszország történetének" VI. kötete és visszhangja Sz. Szolovjov az orosz polgári történetírás egyik legkiemelkedőbb alakja, naev művének IV. Ivánnal is foglalkozó VI. kötete 1856-ban jelent meg, s lényegében Karamzin művéhez hasonló lett historiográfiai jelentősége, bár, szakmunkáról lévén szó, aligha 55 Uo. S6 L m., 57. 5 7 Vö.: (többek között) V. E. Illerickij: Isztoricseszkije vzgljadi V. G. Belinszkovo, M., 1953, 166-171. 58 Vö.: (többek között) V. Illerickij: Isztorija Rosszii v oszvescsenyii revoljucionnihdemokratov, M., 1963, 176-177.; uő.: Revoljucionnaja isztoricseszkaja miszl v Rosszii, M., 1974, 162, 270-271, 315. 59 A'. Mordovcsenko: Ivan Groznij v ocenkah Belinszkovo: Zvezda, 1945/10-11,183. 6"IdéziTV. Mordovcsenko: i. m., 183.
