Századok – 1982
Közlemények - Szvák Gyula: IV. Iván alakja az orosz történetírásban 93/I
106 SZVÁK GYULA I versenyezhetett a „nagyközönség" szemében a karamzini irodalmi stílussal. Későbbről visszatekintve azonban kétségtelenül meg kell állapítanunk, hogy műve forduló ontot jelentett az Iván-értékelés történetében, de az orosz történettudomány fejlődésében is. A nemesi történetírás idealista, moralizáló történetfelfogása karamzini csúcsműve helyébe először állít a polgári történettudomány az előbbit felváltani hivatott, hasonlóan nagyszabású alkotást. Ebben a műben a történelem ok-okozati összefüggések láncolata, s fejlődése meghatározott törvényszerűségeknek megfelelően történik. Az alapvető törvényszerűség pedig az — s ennek alapján nyeri el ez a történetírói iskola a nevét —, hogy a nemzetségi, vérségi alapon szerveződő emberi közösségek helyébe az állam által szervezett közösségek lépnek. Szolovjov az „államjogi" iskola tanításainak megfelelően, szintén az állam középpontba állításával írja meg Oroszország történetét. így nála IV. Iván egy hosszú történelmi folyamat egyik láncszemévé válik: a (mai fogalmakkal élve) részfejedelmi széttagoltság megszűnése és a centralizált állam győzelme közötti, hosszadalmas és gyötrelmes harcokkal teli időszakba kerül. S mivel az erős állam kialakulásának a tárgyalt korszakban az erős uralkodói hatalom az egyik feltétele, tulajdonképpen már kiindulásként leszögezhetjük, hogy Szolovjovnak csak jó véleménye lehetett IV. Ivánról. Formailag igen hasonlít Szolovjov könyvében Iván életútja a még Karamzin óta megszokotthoz. S ez tulajdonképpen törvényszerű, hiszen Szolovjov is lényegében ugyanazokkal a forrásokkal dolgozott, mint elődje. Legalábbis, ami értékelésük kiindulópontját illeti, az közös volt: Iván és Kurbszkij levelezése, illetve utóbbi Ivánról írt műve. Felbukkannak tehát az ismert motívumok: a későbbi cár gyermekkori sérelmei, a bojár önkény, Anasztázia-Adasev-Szilveszter hatása, az 1553-as betegség, Anasztázia halála, az eltérő külpolitikai orientáció stb.61 A hangsúlyok azonban máshová kerülnek, s főleg: a cár szerepe kerül más megvilágításba. Szolovjov ugyanis — ellentétben Karamzinnal — Ivánnak hisz. Ez illik bele az orosz középkor fejlődéséről előzetesen kialakított elképzelésébe. Szolovjov a VI. kötet végén külön kitér IV. Iván természetének és tevékenységének magyarázatára. Kiindulópontja a következő: „A század fontos kérdéseket vetett fel, az állam élén pedig olyan ember állt, akit egyénisége alkalmassá tett arra, hogy rögtön hozzálásson megoldásukhoz..."62 Történelmi értelemben tehát Iván mindenképpen pozitívan értékelendő, de a szerző még egy értékelési szempontot alkalmaz: „Joann jellemét, cselekvési módját történelmileg a régi és az új harca magyarázza, a cár gyermekkorának, a betegsége és azutáni időknek eseményei; de morálisan igazolhatók-e ezzel a harccal, ezekkel az eseményekkel? Igazolható-e az erkölcsileg gyenge, a kísértéseknek ellen nem álló ember, aki nem tud úrrá lenni természete bűnös hajlamain? .. ,"6 3 E két szempont együttes alkalmazása okozza, hogy Szolovjov az „objektivitás" mellett tör lándzsát, óva int a végletes megítéléstől (a későbbiekben sokan járnak el még hozzá hasonlóan, ám senki sem tudja majd a szavakat tettekre váltani): „. .. egyesek, akik meghajtották magukat nagysága (ti. Iváné — Sz. Gy.) előtt, olyan tetteit is igazolni 61 Sz. M. Szolovjov: Isztorija Rosszii sz drevnyejsih vremjon, kn. III., M., 1960, 426-429, 432, 435-438, 524-530, 536-541. 6 2 1. m., 707. 63 I. m., 712.
