Századok – 1982

Tanulmányok - Bálint Csanád: Az európai dirhem-forgalom néhány kérdése 3/I

4 BÁLINT CSANÁD ellentétben. Az európai dirhem-forgalom minden szempontot felölelő feldolgozására még csak nem is gondolhattam. Nem egyedül a felkészületlenségem, s nem is az e kérdéssel kapcsolatban megjelent sok és hires tanulmány ellentmondásai, problémái tartottak vissza ettől, hanem az a meggyőződésem, hogy a dirhem-forgalom lényegét nem lehet az egész korabeli európai pénzforgalomtól, sőt magától a koraközépkori gazdasági élet jellegétől és struktúrájától különválasztva megoldani. 1. Látszólag legkönnyebben a dirhem-forgalom kora állapítható meg, mivel az arab gyakorlat szerint a pénzeken a kibocsátó uralkodó neve és különféle, vallási tartalmú feliratok mellett legtöbbször feltüntették a verési évet (és helyet) is.2

Ez rendkívül fontos támpontot nyújt a kincsek, sírleletek kora (és származása) meghatározásához - nagyon valószínű, hogy jóval közelebbit, mint a néha több évtizedig uralkodó, s pénzeiken a verési évet nem jelöltető bizánci császárok pénzei esetében. Segítségükkel messzemenő következtetéseket azonban már kockázatos tenni. Ismeretlen ui. a döntő mozzanat, a numizmatika és a régészet egyik alapkérdése: mekkora volt a pénz kibocsátása és földbe kerülése közt eltelt idő. A nemzetközi kutatás - egyfajta hallgatólagos megegyezéssel — átlag egy-két évtizedre becsüli ezt3, de megbízhatóan meghatározni aligha lehetséges, hacsak nem állnak fenn egyéb, különlegesen kedvező keltezési körülmények. Ráadásul több olyan esetet is számon tartanak, melynél biztosan minimum fél évszázadot tett ki ez az idő. (Korszakunkban és a vizsgált területen a legszélsőségesebb példát nyilván az az észtországi lelet jelenti, melyben egy 781/2-ben vert dirhem 12. sz.-i pénzekkel együtt látott napvilágot).4

A viszonylag legjobb keltezési lehetőség nem is a sírleleteknél, hanem azon kincseknél kínálkozik, melyekben a pénzek egy többé-kevésbé szűkebb időszakot intenzíven képviselnek.5

Ilyen esetekben valóban nagy valószínűséggel sejthető, hogy a leletben levő, legutolsó kibocsátású pénz („zárópénz") közel állhat az elásás időpontjához. Ezek tehát azon adottságok, melyek között lehetséges — de az előrelépés érdekében szükséges is — a kelet- és észak-európai dirhemleletek időrendjének vizsgálata. гА koraközépkori arab pénzek összefoglalásai: A. Markov: Topografija vosztocsnih monet (szaszanidszkih i kuficseszkih) Szankt Peterburg, 1910; J. Walker: A Catalogue of the Arab-Byzantine and Postreform Umaiyad Coins. London, 1956; G. C. Miles: Dinar. The Encyclopedia of Islam. II. Leiden-London, 1965, 297-299; Ua.: Dirham. Uo. 319-320. 3 Vannak az általában megszokottól eltérő becslések is: P. H. Sawyer: The Age of the Vikings. London, 1962, 102. alig több mint 3 évvel számol; V. L. Janin átlag 13 évet (V. P. Darkevics: Hudozsesztvennüj metall Vosztoka. Moszkva 1976. 148. nyomán), míg St. Suchodolski a lengyelországi kincsek nagy részénél átlag 40 évet feltételez (Bemerkungen zu den Handelsbeziehungen im Lichte der numismatischen Quellen. In: Der Handel zwischen Ostsee, arabischen Ländern und Byzanz als Urbanisationsfaktor im frühen Mittelalter. Zeitschrift fúr Archäologie 12 [1978] 262. - Az idézett folyóiratszám a továbbiakban: Handel.) A probléma kitűnő módszertani feldolgozása: St. Suchodolski: Durée de la circulation monétaire dans le Haut Moyen Age. Rapports du IIIe Congrès International d'Archéologie Slave. 2. Bratislava, 1980, 211-229. 4 A. A. Bykov: Three Notes on Islamic Coins from Hoard in Soviet Union. In: Studies in Honour of G. С. Miles. Beirut, 1974. 206. - A „világrekordot" egyébként valószínűleg a Han ésT'ang dinasztia pénzei tartják, melyek egészen a múlt század végig voltak „forgalomban" Kínában, ld. La Route de la soie. Catalogue du Musée Guimet. Paris, 1976, 44. SR. Kiersnowski: Coin Finds and the Problem of Money Hoarding in Early Medieval Poland. Wiadomosci Numismatyczne 5 (1961) 36 (továbbiakban: Kiersnowski 1961.); Bálint Cs.: A magyar őstörténet és honfoglaláskor pénztörténeti vonatkozásai. In: Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba. Szerk.: Hajdú P.-Kristó Gy.-Róna-Tas A. Budapest, 1980, 268.