Századok – 1981

KÖZLEMÉNYEK - Barta Gábor: A Sztambulba vezető út 1526-1528. (A török-magyar szövetség és előzményei) 152/I

204 BARTA GÁBOR sőt inkább alátámasztják annak valószínűségét, hogy az új magyar uralkodó külpolitikája a mindkét oldali béke biztosítására irányulhatott. Az eredmény, mint láttuk, igen messze került ettől a valóban egyetlen kiutat jelentő szándéktól. Ha feltettük, hogy a cél jól volt kiválasztva — akkor ezért a végrehajtásban kell hibát keresnünk? 18

0 János király diplomáciai személyzete vitathatatlanul tarka összetételt mutat. Külföldön járt megbízottai között szerepelt három magyar nagyúr (Werbőczi, Drugeth István, Bánffy János), egy magyar pap (Chesius- Csézi), egy magyarországi olasz (Bonzagno); négy horvát-dalmát származék (Brodarics, Frangepán Ferenc, Statileo, Jozefics); hozzájuk egy külföldi dalmatát (Andreis), a sziléziai lengyel Kázmér herceget, három „igazi" lengyelt (taski, Rozdrazewski és Wilczek), esetleg a Kázmér herceghez hasonlóan viszont-küldetéssel megbízott németeket (Posnitzer, Winzerer), végül pedig a cseh Kolowratot számíthatjuk. Ebből a társaságból Brodarics, Statileo, Andreis és Frangepán Ferenc a legjobb humanista hagyományok folytatói közé tartoznak (a diplomácia területén is!), Bonzagno és Chesius mindkét jog doktoraként említtetik, taski Európa legjelesebb diplomatái közé sorolható. Hogy sok a külföldi a névsorban, az a 16. század külpolitikai gyakorlatában egyáltalában nem volt kivétel; hogy a hazaiak közül a nem-magyarok vannak többségben, az részben a véletlenen, részben a nyelvtudás követelményén, részben pedig Mohács véráldozatán és a kormánytisztviselők egy részének a pozsonyi csoporthoz való csatlakozásán múlott. A személyeken tehát aligha fordult a dolog. Talán a technikában maradt el a magyar diplomácia? Nem úgy néz ki. Csak példaképpen: János király követei is használták a titkosírást, s ők is próbálkoztak a felkeresett országok vezető politikusainak megvesztegetésével. Ez utóbbi, akkor teljesen megszokott módszerben egyedül az ország szegénysége okozott problémát: míg I. Ferdinánd tízezrével ígérhette az aranyakat, I. János legföljebb ezres tételekkel dolgozhatott.181 Valamely országgal folytatott alkudozásairól egy harmadik felet szépítve tájékoztatott Buda, majd Tarnów? Ha érdekük úgy kívánta, széltében-hosszában művelték ugyanezt a többi európai hatalmak is. Az ellenfél megállítására kínálkozó lehetőségeknél mulasztott volna el valamit János király? Kölcsönös engedmények fölajánlása, házassági terv, közvetítők-döntőbírók keresése, fenyegetés — alig hiszem, hogy valami érdemleges kimaradt volna a sorból. Nem az emberekben és nem a módszerekben volt a hiba, hanem mindjárt az alaphelyzetben. Ha két viszálykodó fél közül az egyik békére, a másik háborúra törekszik minden áron, a dolgok logikája szerint a második óhaja teljesül. Ferdinánd király elszántságán legföljebb olyan kontinentális katasztrófa változtathatott volna, melyet János király elő nem idézhetett, s aminek a „Sacco di Romával" pont az ellenkezője következett be. A Magyarországra szakadt új, mindent eldöntő háború tehát törvényszerűen fakadt magából Szapolyai királlyá választásából. 1 t0

A kor diplomáciai gyakorlatát és szokásait ld. Berrwys cikkében, a kelet-európai mércét A. Wyczanski tanulmányában, a Polska shizba diplomatyczna XV1-XVIII. w. (red. Ζ. Wójcik) c. kötetben. 181

A titkosírásról Id. Acta Tomiciana X.N. 218. Megvesztegetések: i. m. IX2. N. 249-50, Pociecha II. 327. stb. Krzyczkinek 500, Tomickinek 1000 ft évdíjat tudott János király fölajánlani.