Századok – 1981

KÖZLEMÉNYEK - Barta Gábor: A Sztambulba vezető út 1526-1528. (A török-magyar szövetség és előzményei) 152/I

198 BARTA GÁBOR 1528. február 28-án újra megjelent a Signoria színe előtt, és megismételte szeptember 2-i javaslatait. Valószínű tehát, hogy sikerült végre kapcsolatba lépnie urával.16

0 Azok a jelentések, amiket ez időben ő továbbíthatott, egyetlen mondatban összefoglalhatók. Szeptemberi titkos tárgyalásain a Serenissima urai kiokosították: a Köztársaság, a Liga háborújának terhe miatt pénzsegélyt nem tud nyújtani — ellenben fölhívja Magyarország figyelmét arra, hogy tudomása szerint a szultánnál több esélye van kedvező válaszra. Ha a követ elég szemfüles, vagy a velenceiek elég bizalmasok voltak vele, talán még azt is jelezhette, hogy a Signoria május óta sorozatos jegyzékekben sürgette a Magas Portát: avatkozzon be Magyarországon, állítsa meg a világuralomra törő Habsburgok újabb terjeszkedését, ha kell, éppen János király megsegítésével.16

1 Igazi segítséget tehát a Köztársaság sem adott, sőt az eredetileg Szapolyai által fölkínált marhakereskedelemről is a szlavóniai urakkal kezdett alkudozni, holott azok már régen meghódoltak Ferdinándnak.16

2

I. János azonban legalább azt elégtétellel nyugtázhatta: a Liga magatartását helyesen értékelte, s a törökkel való alkuval sem szigeteli el magát a keresztény világtól. A Tiszántúl felől kora tavasszal indított jánosista ellentámadás, kezdeti sikere után, a Szina melletti, csatának alig nevezhető vereséggel fejeződött be, 1528. március 8-án. A menekülők egyre zsugorodó csoportja március 12-én átlépi a lengyel határt. Zsigmond, noha Ferdinánd már jó előre tiltakozott nála, nehogy valaha is menedéket nyújtson Jánosnak, nem vállalta trónjavesztett sógora kiutasításának népszerűtlen és - ki tudja? — talán következményekkel járó elrendelését. Megengedte hát, hogy Tarnów várában telepedjen meg: a gazda, Jan Tarnówski, Szapolyainak anyai ágon rokona volt ugyan, de politikailag a habsburgiánusok közé számított.163 A krakkói kormány persze kikötötte, hogy a menekült ne tegyen semmit, ami Lengyelországnak Magyarországgal - tehát most már: Ferdinánddal - fennálló jó kapcsolatait veszélyeztetheti. János mindent megígért, de semmit nem tartott be. Már március végén magához hívta a lengyel urakat, hogy helyzetéről tanácskozzon velük. Ügynököket kül' dözgetett haza, fogadta titkon hozzá érkező maradék híveit.16

4 A lengyel hatóságok a valóságban semmiben sem zavarták. Velük csak egyetlen gondja volt a száműzött uralkodónak: le kellett beszélnie őket, hogy rákényszerítsék a Ferdinánddal való megegyezésre. Zsigmond már március végén hozzá küldte egy emberét, Stanislaw Tarlot, hogy a fenyegető török támadással, a kereszténység közös érdekével argumentálva vegye rá, egyezzen ki a Habsburggal. Mint a piotrikówi országgyűlés idején, most is fölajánlotta közvetítését, sőt ezúttal hajlandónak mutatkozott a döntőbíró szerepének elvállalására is. 1 6 0

Bonzagno ismételt hazatérési szándékáról Sanudo 46/111 és Óváry L. N. 36-38. Az útiköltség: Sanudo 46/20; február 28: Óváry L. N. 60. 1 61

A Signoria mindjárt másnap jelentette Sztambulba, mit tárgyaltak Bonzagnoval szept. 2-án: Óváry L. N. 34. Ld. még a 144. jegyzetet. ' 6 2

Acsády I. 58. 163

I.m. 57. Pociecha II. 376.; Zsigmond menlevele János királynak: Acta Tomiciana X. N. 154; Ferdinánd tiltakozására reagál Jan taski prímás, i. m. N. 208.; A lengyel udvar egyébként megüzente Bécsbe, jobb lett volna, ha Szapolyai a törökhöz menekül? (i. m. N. 126.) A korlátozásokról maga Tomicki is jóváhagyólag ír május 2-án, i. m. N. 293. ' 6

4

A gyűlésró'l (melyre a lengyelek nem nagyon siettek elmenni) i. m. N._ 140, 145-46, 160 és 172.