Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Jeszenszky Géza: A koalíció és Anglia (Angol-orientációs kísérletek a századeleji magyar politikában) 958/V
A KOALÍCIÓ ÉS ANGLIA 961 orosz szövetség nem tette ígéretes partnerré. Nagy-Britannia legalább annyira rokonszenves volt azon a politikai Magyarországon, amely hitt a Magna Carta és az Aranybulla sokat emlegetett párhuzamáig visszavetített eszmei rokonságban, a brit parlamentarizmus történetén és precedensein nevelkedett, hálával emlékezett vissza az 1849-ben és az emigráció idején a magyar ügy iránt megmutatkozó együttérzésre és lelkesedésre, a századvégen pedig újabb megnyilvánulásait tapasztalta az angolok Magyarország iránti rokonszenvező érdeklődésének.8 A magyar társadalom és politika vezető rétegeiben a liberális nyelvet használó, de a nagy osztálykülönbségeket megőrző angol társadalom szinte modellnek számított. A hivatalos külpolitikának sem lehetett kifogása Anglia kultiválásával szemben, hiszen a dualizmus első harminc évében meglehetősen közeli, „majdnem szövetséges" viszony fűzte egymáshoz a két nagyhatalmat, s ennek 1897-es megszűnte után még egy évtizeden át mindkét részről „hagyományos barátság"-ról beszéltek.9 A magyarországi ellenzéki-függetlenségi körök az angol közeledést ekkor nem is a Hármasszövetség külpolitikai alternatívájaként szorgalmazták, hanem az osztrákmagyar viszony módosítását célzó küzdelemben kívánták fölhasználni a remélt támogatást, továbbá Nagy-Britanniában látták az önálló magyar ipar kiépítésének egyik lehetséges finanszírozóját. Ennél többet, külön angol—magyar politikai kapcsolatokat csak titokban, néhány nem hivatalos személyen keresztül próbáltak egyesek kiépíteni, de úgy, hogy e lépések bármikor letagadhatok, elejthetők legyenek. Angol részről a századforduló táján jelentkező magyar közeledés ugyan nem volt komoly ügy, de az adott nemzetközi helyzetben, a brit külpolitika útkereső időszakában kiváltott némi érdeklődést. A Habsburg-monarchia szükségessége már évszázados dogmája volt a brit külpolitikának, de abban nem volt teljes az egyetértés, mi biztosíthatja a legjobban a soknemzetiségű birodalom kohézióját és változatlan külpolitikai súlyát. A konzervatív beállítottságú politikusok és diplomaták a dualizmust kezdetben a magyaroknak tehető engedmények maximumának tekintették, ezért rosszallották a paritás kiterjesztésére irányuló magyar erőfeszítéseket, s még inkább a Monarchia súlypontját Magyarországra helyezni kívánó törekvéseket.10 Úgy vélték, hogy ez — s még inkább a Függetlenségi Párt perszonáluniós programja — veszélyezteti a Monarchia belső stabilitását. A liberális körök egy része viszont Magyarországban látta a birodalom stabilitásának és alkotmányosságának legerősebb oszlopát, s ezen az alapon volt a 67-es berendezkedés változatlan fönntartásának a híve. A radikális beállítottságú angolok szimpátiája a századfordulón már régóta nem Kossuth függetlenségi vagy konföderációs elképzeléseit kísérte, hanem egyre határozottabban a Monarchia többségét alkotó szláv és román nemzetiségek nemzeti törekvéseit. Ebben viszont találkoztak az 1867 előtti Ausztriának az osztrák és cseh arisztokráciával szoros kapcsolatot fönntartó angol konzervatív híveivel, akiket aggasztott a dinasztia iránti lojalitásukban megbízhatatlan magyarok térnyerése, s a századforduló után Ferenc Ferdinándban üdvözölték a korszerű konzervatív politika megtestesítőjét. Ez az irányzat a brit külügyminisztériumban elég jól volt képviselve.11 'Marczali Henrik: Az angol-magyar érdekközösségről a múltban. Századok, 1919, uő: Az angol-magyar érintkezések utolsó évszázada. Történeti Szemle, XIV, 1929. 137-156. 9 Bridge: i. m. 1-4. 1 °FO 7/1163, Nicolson jel., 1890. jan. 27. ll Zara S. Steiner: The Foreign Office and Foreign Policy 1898-1914. Cambridge, 1969. 16-21. 6 Századok 1981/5
