Századok – 1981

KÖZLEMÉNYEK - Jeszenszky Géza: A koalíció és Anglia (Angol-orientációs kísérletek a századeleji magyar politikában) 958/V

A KOALÍCIÓ ÉS ANGLIA 959 alapján teljesen érthető e szűkmarkúság: nem volt a külpolitikával foglalkozó hivatalos vagy nem-hivatalos magyar testület, a budapesti parlamentben és a magyar sajtóban pedig a mindent betöltő közjogi kérdés mellett nem maradt hely a külpolitikára. Egy később is sokat idézett budapesti angol diplomáciai jelentés szerint „kevés ország van, ahol a külügyekről kevesebb szó esik, vagy kevésbé értik azokat. [ . . . ] A tipikus magyar elmerül a belpolitikában és közömbös a Monarchia nagyhatalmi helyzete iránt".3

Mégis némi hazai és több angliai forrás alapján úgy vélem, az eddig föltártnál valamivel több önálló külpolitikai elképzelés, kezdeményezés fűződik a dualizmus második felének magyar politikusaihoz, nemcsak az 1905-ben kezdett és hamarosan elrontott délszláv közeledés és cseh flört,4

de — többek között — egy Nagy-Britannia irányában határozott célokért, részben nyíltan, részben diszkréten folytatott kapcsolatépítés és propagandakampány is. Ezzel elsősorban politikai és gazdasági törekvéseikhez kerestek támogatást, de mindkét országban bizonyos külpolitikai alternatívák mérlegelését is kiváltotta az ügy. A források hallgatására is van magyarázat: a szereplők memoárjai és a régebbi, e törekvésekről még többet tudó feldolgozások feltehetőleg a vállalkozás teljes kudarca miatt olyan szűkszavúak a kérdésben. I. Előfeltételek és előzmények Nehezen vitatható a tétel, hogy a 67-es kormányok „48-as" ellenzéke külpolitikai kérdésekben (Kossuthtal ebben is szakítva) egyre lojálisabb volt, néhány elszigetelt egyéni akciótól eltekintve elfogadta, sőt értékelte a nagyhatalmi státust. Egyetértett a német szövetséggel (különösen II. Vilmosnak a magyar nemzeti hiúságot legyezgető gesztusai után), az olasz szövetséget már az emigrációs nosztalgiák miatt is üdvözölte, a balkáni hegemóniatörekvéseket pedig egyenesen szívesen látta, mint a középkori magyar nagyhatalom hagyományainak a folytatását. A Monarchia külpolitikájának olyan alapkérdéseiben, mint az Oroszországhoz fűződő viszony vagy a Török Birodalom támogatása, a függetlenségiek a külügyi vezetésnél állandóbb, egyértelműbb irányvonalat képviseltek, s a létező birodalmi érdekekhez kapcsolódva — a 67-esek hasonló alapállását erősítve — időnként nem is sikertelenül befolyásolták a ténylegesen követett politikát. Külön ellenzéki külpolitikáról már csak ezért sem beszélhetünk, de a több pártból és irányzatból álló ellenzék megosztottsága is nehézzé tette az egybehangolt, önálló fellépést. A századvégen a függetlenségi irányzatok erőteljesebben kezdték követelni Magyarország Ausztriával szembeni különállásának kidomborítását a külsőségekben, az elvben megvalósítható gazdasági önállóság előkészítésére szorgalmazták a hazai ipar fejlesztését, s 'Public Record Office (London), Foreign Office (továbbiakban FO) 120/825, Stronge jelentése, 1905. márc. 7. 4 A horvát-magyar közeledés régebbi feldolgozása Bajza József: A fiumei rezolúció. Budapesti Szemle, 243. köt. (1936) és Lajos Iván: A horvát kérdés. Bp., 1932. Az újabb bel- és külföldi publikációk alapján alapos összefoglalását nyújtja Dolmányos István: i. m. 173-210. A cseh és egyéb kísérletekró'1, Uo. 152-170. és uő: L'idée d'une alliance hungaro-polono-tehèque contre les Habsbourgs, en 1905. - Annales Universitatis Scientiarum Budapestiensis. Sectio Historica Tom. VI. 147-152. A kapcsolatkeresés dokumentumaira Kemény G. Gábor (szerk.): Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában. IV. 1903-1906. 58, 60, 61, 63, 66. sz.