Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Kubinyi András: A mohácsi csata és előzményei 66/I
A MOHÁCSI CSATA ËS ELŐZMÉNYEI 91 Végül is Ibrahim nagyvezír ezt megtagadta.13 3 A török tehát háborút akart. De háborút akartak a magyar rendek is. Bár egyes, fegyverszünetet óhajtó magyarok a lengyel követet vették rá arra, hogy szóba hozza az országgyűlésen a béke ügyét, végül is II. Lajos maga adta meg 1525. július 16-án Szálkái érsek jelenlétében a nemleges választ a lengyel követnek. Indokolása: „mivel eléggé ismeretes, hogy ez az ország már máskor épp a fegyverszünet tartalma alatt szenvedett nem kevés kárt, mivel leginkább ilyen időszakban pusztult el földje, lettek várai elfoglalva, egyesek lerombolva, nevezetesen pedig az az igen nemes és alkalmas vár, Nándorfehérvár is béke idején lett elfoglalva."134 Lajos tehát szó szerint azonos érveléssel utasította el nagybátyja békejavaslatát, mint amellyel Burgo találkozott két évvel azelőtt. Végeredményben a fegyverszünet vagy háború Mohács előtti lehetőségeit tekintve mindkét fél álláspontja a jelek szerint azonos volt, a török is, a magyar is háborút akart. Szulejmán háborúpártisága talán már trónralépésekor érvényesült. 1520-as fegyverszüneti ajánlata után olyan rövid idő múlva indította meg seregeit, hogy ajánlatát szinte ultimátumjellegűnek tarthatjuk. A hosszú idő óta a magyar határt védő Nándorfehérvár elfoglalása, amit a magyar kormányzat nem tudott megakadályozni, világosan bizonyította az ország gyengeségét, és lényegében a magyar határvédelmi rendszer összeomlását jelentette. Hogy a török az 1521 -es győzelem következtében inkább lebecsülte Magyarország erejét, azt mutatja Havasalföld kudarccal végződő megszállási kísérlete.135 A Radu vajdával közölt feltételektől kezdve Ibrahim nagyvezírnek a lengyelekkel közölt válaszáig minden arra mutat, hogy a török leszámolásra készült Magyarországgal. Míg a török háborús céljai az adott helyzetben megmagyarázhatók, feltűnő a magyar uralkodó osztály többségének háborúpártisága. Ennek objektív oka az ország leromlott állapota volt, amely mellett a határokat béke idején sem lehetett megvédeni a fegyverszünetet állandóan megszegő török támadásoktól, a háborús állapotban pedig mégis több külföldi segélyt és hazai adót lehetett kisajtolni. Mindez magával vonta a magyar vezető réteg, elsősorban a köznemesség nagy részének szubjektív háborúpártiságát is. Sajnos, ez a nemesség, ha meg is kísérelte több ízben, így 1518-ban a bácsi országgyűlésen, vagy 1521-ben, az Erzsébet-napi diétán a védelem megszervezését és anyagi alapjainak biztosítását, mindkét esetben — nem utolsósorban saját hibájából — többé-kevésbé kudarccal járt.13 6 Szinte tragikomikus helyzet, hogy a Habsburg-ellenes köznemesség sürgeti a török háborút akkor, amikor a szultán Magyarországot mint Habsburg-szövetségest is támadja. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az uralkodó osztály nagyhatalmú felső rétege sem járult jobban az ország védelméhez hozzá. Állásfoglalására jellemző az ország egyik legnagyobb földesurának, a különben vitéz katona és végvári parancsnok Drágffy János példája, aki majd országbíróként hal hősi halált Mohácson. Amikor 1524 januárjában a király Zápolyai vajdával együttműködve külön anyagi és katonai terheket rótt a főpapokra és főurakra, így ír felháborodva egy a tanácskozáson jelen nem volt főpapnak: „Olyan terheket róttak az egyházi urakra és ránk világiakra is, hogy nem reméljük, hogy el tudjuk 1 "Uo. 152-156. - Röviden Perjés, 1979,181-182. 134 Karnkowski lengyel követ jelentése 1525. július 23. Acta Tomiciana VII. k. 306-307. 13 s Ld. 94. j. 136 Bonis i. m. 89-100. - Szabó Dezső, A magyar országgyűlések története II. Lajos korában, Bp. 1909, 29-58.
