Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Pritz Pál: Magyarország külpolitikája a formálódó Berlin-Róma tengely árnyékában 924/V
950 Ρ RITZ PÁL lom, a kommunizmus elleni mérhetetlen gyűlölet, a németek és olaszok közötti maradék nézeteltérés megszűnése — illetve megszüntetése - iránti vágy, valamint Németországnak a kisantant két tagállamától, Jugoszláviától és Romániától való elidegenítésére, azaz hogy távoltartására való törekvés hatja át. Részletesebben foglalkozik egy jövendő háború kirobbanásának lehetőségével és módjával, ennek keretében is azt akarván bizonyítani, hogy „Németországnak és Olaszországnak is elsőrendű érdeke Magyarország lerohanásának meggátlása a kisantant részéről". Az új háborút Horthy is világégésnek látja, amelyben a siker „lényeges feltétele, hogy Németország és Magyarország (esetleg Ausztria és Lengyelország segítségével) a maga részéről lerohanná Csehszlovákiát, és ezáltal eltávolítaná Európának ezt a rákos daganatát. így Magyarország nemcsak jelentős hátvédet kapna, hanem az összes, ezen a harctéren felszabaduló erőit és anyagi eszközeit latba vethetné valamely más fronton (esetleg az immár beérkező orosz erők ellen)". Az elmúlt mintegy másfél évtizedre visszapillantva Horthy azt írja, hogy „Magyarország feje felett eddig állandóan az ellenséges preventív háború Damoklész-kardja függött. Ez a lehetőség - állapítja meg helyesen — mindinkább csökken, viszont a valószínűség, hogy saját maga választhatja meg a támadás időpontját, növekszik". Ez utóbbi megállapítás már súlyosan elhibázott. Amint azt Juhász Gyula igen szemléletesen fogalmazza meg, „miközben az ellenforradalmi rendszer kihúzhatta lábait a versailles-i rendszer kalodájából, nyaka a német hatalmi túlsúly fullasztó spanyolgalléqába került." Ekkor — 1936-ban — még nincsen szó arról, hogy a versailles-i rendszer kalodájából teljesen sikerült volna megszabadulni, amiként túlzás lenne arra gondolni, hogy a német hatalmi túlsúly spanyolgalléija már 1936-ban fullasztóan fonódott az országra. De az eseményeknek ez volt a kérlelhetetlen logikája. A támadás lehetőségének az időpontja valóban közeledett, ám a terminust Magyarország korántsem saját maga választhatta meg. Magyarországnak — legalábbis elvileg — két lehetőség között volt választása: cselekszik vagy nem cselekszik. Ha az előbbit választja, akkor fellépése elkerülhetetlenül össze kellett hogy fonódjon a német agresszióval. Az összefonódás pedig az idők során — a fentiekből következően — kivédhetetlenül alárendelődést is kellett hogy jelentsen. A másik lehetőség csupán elméletileg volt adott. A Trianonban elszenvedett nemzeti sérelem nagysága eleve leszűkítette a hűvös tartózkodás lehetőségét. Ezen az úton az évek során az ellenforradalmi rendszer — amely a revindikációt rendszerstabilizáló és konzerváló tényezőként is funkcionáltatta — újabb torlaszokat emelt. Végül a tartózkodás ellen hatott a nemzetközi helyzet is, amely — újabb és újabb eseményeivel — a békerendszer megváltoztathatóságának a lehetőségére csábított.2 9 Neurath feljegyzése szerint a két államfő találkozója „mintegy három és fél órát", magyar irat szerint körülbelül két órát tartott. Zömmel négyesben — Neurath és Blomberg bevonásával — folyt a beszélgetés, „egy darabig" (magyar forrás szerint fél órán át) négyszemközt tárgyaltak. Ennek témája „általános természetű volt", ami főleg az antikommunista összefogás szükségességének hangoztatásában merülhetett ki. Mivel Neurath feljegyzésében nincsen nyoma, feltételezhető, hogy Horthy ekkor javasolhatta a Führernek, hogy mindent kövessen el az Angliával való barátság érdekében, ne fejlessze a flottáját, és kössön Londonnal „védő- és dacszövetséget". "DIMK II. 31. sz. Horthy német nyelvű feljegyzése Hitlerrel folytatandó tárgyalásához. Az iratot magyar fordításban közli: Horthy 32. a.·, Juhász 170
