Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Pritz Pál: Magyarország külpolitikája a formálódó Berlin-Róma tengely árnyékában 924/V

946 Ρ RITZ PÁL ben foglalt kötelezettségeit. A kapcsolatok további rendezése végett a jövőben számos részletintézkedést foganatosítanak. Formailag az egyezmény Schuschnigg diadalát hozta, az engedékenységre Hitlert — feltehetőleg a Wilhelmstrasse hosszadalmas unszolására — a március 7-i lépés kedvezőtlen külföldi visszhangjának enyhítése késztette. Mégis talán éppen a legutóbbi német szerződésszegés friss emléke a megfigyelők nagy többsége számára azt sugallta, hogy a fasiszta Németország újabb álnok sakkhúzásának a tanúi, a nácik „az Ausztriával létesülő normális viszonyt arra fogják felhasználni, hogy befolyásukat érvényesítsék, és belpolitikailag a jelenlegi kormánynak nehézségeket támasszanak". A legtöbben ennél is borúlátóbbak voltak, mert arra gondoltak, hogy az egyezmény nemhogy az Anschlussnak vetne gátat, hanem inkább megnyitja az osztrák köztársaság Birodalomba történő „lassú gazdasági, szellemi és végül politikai felszívásáénak a lehetőségét.24 Magyarországon számottevően más volt a helyzet. A kormányzatnak az ellenforradalmi rendszerbe betagolódott ellenzéke - tehát lényegében az egész legális ellenzéki tábor - a hivatalos külpolitika bírálataként gyakorta hivatkozott korábban arra, hogy a Berlin-Róma tengely létrejöttére reálisan nem lehet számítani, az osztrák kérdés áthághatatlan falat emel a két főváros közé. Most ezek a hangok elnémultak. A nyár folyamán az ellenzék olyan neves képviselői, mint Zichy János, Ernst Sándor, sőt Eckhardt Tibor és még Bethlen István is, cikkeikben és beszédeikben egyetértésüket fejezték ki a kormány külpolitikai vonalvezetése iránt. Eckhardt például a kisgazdapárt országos nagyválasztmányának ülésén augusztus derekán a július 11-i szerződést úgy aposztrofálta, mint amelynek alapján a német—osztrák viszonyban őszinte és békés együttműködésre nyflt lehetőség. A pángermán veszélyre figyelmeztető korábbi számos nyilatkozatát feledtetve pedig kijelentette, hogy többé már nem helyes Magyarországon német veszélyről beszélni. A Gömbös-csoport természetesen kapva kapott a kínálkozó lehetőségen, és azt a bukásban levő miniszterelnök helyzetének erősítésére iparkodott felhasználni. A hivatalos külpolitika közvetlen irányítója, a külügyminiszter felemás helyzetbe került. A július 11-i eseményt megkönnyebbüléssel fogadta, mert megszabadult a korábbi évek gondjától, amikor tojástáncot kellett járnia Berlin és Róma között. Amikor nem ritkán attól kellett tartania, hogy az olaszok az osztrák függetlenség garantálására kényszerítik, amibe — a németek miatt — semmiképpen sem mehetett bele. Másfelől nem csekély ingerültséggel, rosszkedvűen figyelte a közvélemény - manipulált - szertelen lelkesedését, amely tovább apasztotta annak a nemzetközi erőviszonyok reális felmérése iránti - különben sem túltengő — fogékonyságát. Ε politikai közvélemény most úgy hitte, hogy nem szabad késlekedni, követni kell a németek, az osztrákok, a törökök példáját, és nyomást gyakorolt ennek érdekében. Kánya ellenben jól tudta, hogy e lépést nem szabad megkockáztatni, ő volt az, aki 1933-ban Gömböst a németországi útra ösztönözte. Kánya 24

Kerekes 205, 198-209 A július 11-i egyezmény létrejöttére, előtörténetére ld. részletesebben: Das Juliabkommen von 1936. Vorgeschichte, Hintergründe und Folgen. Protokoll des Symposiums in Wien am 10. und 11.6. 1976. (Hrsg. von Ludwig Jedlicka und Rudolf Neck) Bécs, 1977.; DIMK I. 140. sz. Villani 1936. VII. 21-i jelentése, uo. 156. sz. napi jelentés Neurath és Kánya 1936. IX. 20-i megbeszéléséről, uo. 147. sz. Balásy washingtoni ideiglenes ügyvivő 1936. VII. 31-i jelentése. Az egyezmény visszhangjára ld. még uo. 128., 129., 130., 131., 132., 133., 134., 137., 138., 139., 144., 145. sz.