Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Pritz Pál: Magyarország külpolitikája a formálódó Berlin-Róma tengely árnyékában 924/V
944 Ρ RITZ PÁL voltak azzal, tiogy a nemetek nem hívei a „paktomániának". Ha tehát ezen alapállás mellett a Wilhelmstrasse a magyar kezdeményezés elől nem zárkózik el, hanem arról hajlandó tárgyalni, akkor ez joggal kelthette a gyanút, hogy a tervezett egyezményeknek reálisabb a jövője, mint azt Bülow állította.21 Más okát nem leljük annak, hogy Sztójay — egy másik téma kapcsán - találkozót kért Neurathtól, és ismét szóba hozta az egész ügyet. A követ fellépése váratlanul és — ennek megfelelően — kellemetlenül is érintette a német diplomácia irányítóit. (Azok ugyanis ekkor még nem voltak birtokában Mackensen helyzetjelentésének, akit az április 25-i Bülow-Sztójay beszélgetés nyomán jelentéstételre szólítottak fel.) Miután a követ határozottan kijelentette, hogy külügyminisztere utasítására cselekszik, Neurath teketória nélkül megmondta, barátsági és konzultációs paktum megkötéséről jelenleg nem lehet szó, mert az szükségtelen módon a nyugati hatalmak és a kisantant frontját erősítené, és nem a Kánya szeme előtt lebegő célt — a magyar kormány tekintélyének növelését - szolgálná. A pirula keserűségét csak annyiban enyhítette, hogy magát az elképzelést egy későbbi adott pillanatban „talán" hasznosnak minősítette, de — húzta alá ismételten — a jelenlegi időpont nem alkalmas. Ezután Németországnak a római jegyzőkönyvekhez történő csatlakozásáról is kendőzetlenül nemlegesen nyilatkozott. Először is — felfedvén, mennyire nem felejtették el — utalt arra, hogy annak idején ez az egyezmény Németország-ellenes éllel jött létre. Majd fő szempontként az angol—olasz viszony feszültségére célzott: a belépést Anglia Olaszország melletti állásfoglalásként értelmezné. A lényeget ellenben minden bizonnyal akkor mondta ki, amikor megjegyezte, hogy semmiféle érdeket nem lát, ami Berlint a csatlakozásra ösztönözné. Végül - látszólag mellékes okként, ám a valóságban nagyon is lényeges összetevőként — a német-osztrák kapcsolatok rendezetlenségében rejlő akadályról beszélt. Sztójay erre — nem csekély naivitással - elmondta, hogy Kányát javaslatára éppen az a felismerés késztette, mely szerint a német-osztrák megértést a római paktum keretében könnyebben lehetne elérni. A németek invitálásának 2 év óta ez volt magyar részről az egyik motívuma. Ennek révén valóban nem lett volna irreális a remény, hogy az osztrák függetlenséget - természetesen a Gömbös által elképzelt „olasz-német-magyar gondolatkörben" - konzerválni lehet. A németek ellenben — azon túl, hogy nem látták érdekükben állónak — pontosan ezért sem akartak belépni. Nyilván felismerték, hogy csatlakozásuk éppen déli szomszédjukkal szembeni fő törekvésüket — a bekebelezést — akadályozta volna. Ezért ragaszkodik Neurath ekkor is a német-osztrák viszony előzetes rendezéséhez: világosabban szólván az osztrákok alárendeléséhez.2 2 A merev német elutasításnak Budapesten le kellett vonni a következményét: az elkövetkezőkben nem tesznek újabb paktumjavaslatot. Ezek a tárgyalások különben összefonódtak annak a kipuhatolásával is, hogy milyen német támogatásra számíthat Magyarország abban az esetben, ha katonai egyenjogúságát 21 DIMK I. 87. sz.; uo. 90. sz. napi jelentés Kánya és Mackensen 1936. IV. 21-i beszélgetéséről; DIMK II. 18. sz. Sztójay IV. 30-i jelentése, X 10.925. sz. doboz H 040677-83. Renthe-Fink IV. 30-i feljegyzése. 22 X 10.933. sz. doboz Ε 673483. Renthe-Fink levele Mackensenhez 1936. IV. 30-án, uo. Ε 673496-98. Mackensen V. 5-i válasza, uo. Ε 673494. Renthe-Fink újabb levele V. 7-én a budapesti követhez, uo. Ε 673484-87. Neurath V. 4-i feljegyzése Sztójayval folytatott beszélgetéséről, DIMK II. 19. sz. Sztójay V. 4-i jelentése, Wilhelmstrasse 52. sz Mackensen V. 12-i jelentése.
