Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Pritz Pál: Magyarország külpolitikája a formálódó Berlin-Róma tengely árnyékában 924/V

MAGYARORSZÁG KÜLPOLITIKÁJA AZ 1930-as ÉVEK KÖZEPÉN 933 készségét, a német-osztrák „kibékülésben" játszott szerepét.) Neurath idézett nyilatkozatának — újdonságánál és súlyosságánál fogva — fontosabb jelentése Ausztriára vonatkozott. Annak közlése, hogy a Duce határozott kijelentése szerint az „osztrák kérdés többé ütköző pontot nem képez" nem jelenthetett mást, mint amit az olasz diktátor január elején Hassellnek mondott, amikor lényegében tudomására hozta, hogy a jövőben az osztrák függetlenséget a németekkel szemben nem fogja védelmezni. Ha máshonnét nem, úgy Neurath e közléséből a magyar külpolitika formálói-intézői értesülést szerezhettek az olasz külpolitikai fordulatról. Ennek tudatosulását, valós jelentőségének felbecsülését erősen akadályozta — ha ugyan meg nem semmisítette —, hogy Neurath ugyanezen a találkozón arról beszélt, a német—osztrák modus vivendi lehetőségére vonatkozó magyar kérdésen „sokat gondolkodott". Konkrét elképzelései mégsem alakultak ki. Ellenben arról biztosította Sztójayt, hogy ők az „Anschluss-mozgalmat nem akarják bolygatni, és. . . (a) népszavazás követelése tárgytalan". Még lelkesítőbben hathatott Budapesten Neurath arra történt utalása, mely szerint „üdvözölné, ha tőlünk kaphatna valami . . . szuggesztiót". Ugyancsak nem volt a német diplomácia vezetője teljesen elutasító a római blokkhoz való német csatlakozás tervét illetően sem. Mert — jóllehet, azt leszögezte, hogy „Németország jelenleg nem gondolhat arra, hogy a római paktumhoz csatlakozzék" — elutasítását a várható kedvezőtlen nemzetközi visszhanggal indokolta, ami már önmagában is — balga — reményt engedett nyújtani a német álláspont későbbi módosulására. Erősíthette ezt a feltevést annak megcsillantása, hogy ugyanakkor Németországnak a római csoporthoz való „feltűnés nélküli" közeledését Neurath lehetségesnek minősítette. És, hogy még jobban megzavaija a magyar diplomaták tisztánlátását, utalt arra, hogy hallott már a német—olasz—osztrák—lengyel-magyar blokk tervéről, megvalósulására pedig — mondotta — „némi lehetőséget is lát".11 Azon a napon, amikor Rómába utaztak, Gömbös nyomatékosan kérte Mackensent, hozza a német kormány tudomására, hogy hajlandó annak bármilyen formában eszközlendő javaslatait Rómában előadni. Szolgálatainak felajánlására a magyar miniszterelnök az olasz fővárosban kapott választ. Ez — Gömbösnek német iratban fennmaradt közlése szerint — csupán arra szorítkozott, hogy a Birodalom Olaszországtól a rajnai kérdésben remél támogatást. Egy másik német diplomáciai forrás szerint a Wilhelmstrasséról Mussolinihez és Gömböshöz egyaránt olyan kérés érkezett, mely szerint az osztrák kormányra kérnek hatást gyakorolni a Berlinhez fűződő viszony rendezése érdekében. A fényes külsőségek, hatalmas fogadások közepette zajló római tanácskozásokat Mussolini - a dolgok közepébe vágva - azzal kezdte, hogy „nyomatékosan utalt a három állam politikai, gazdasági és kulturális téren való annyira bevált együttműködése további mélyítésének szükségességére". Egy pillanatig — régebbi gondolatmenetének kerékvágásában haladva — a három állam között fokozatosan kialakítandó szövetség eszméjét oly módon hangoztatta, hogy azt az immáron négy esztendeje tervezett vámunió előzetes megvalósításához kötötte. Ε konstrukciót azonban hamar elejtette. Hiszen az elmúlt évek 11

DIMK I. 51. sz., uo. 53. sz. Kánya számjeltávirata Berlinbe; Külügyi Közlöny 1935. XI. 47; DIM Κ I. 56. sz. Sztójay II. 29-i számjeltávirata; ADAP C IV/2. kötet 485. sz. Hassell 1936. I. 7-i jelentése Mussolininél tett előző napi látogatásáról. Eszerint az olasz miniszterelnök kijelentette: Ha Ausztria mint formálisan feltétlenül független állam gyakorlatilag Németország csatlósa lenne, úgy semmit sem vetne ellene. Idézi: Petersen 467 Id. még: Ormos 398. Funke 176.