Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Pritz Pál: Magyarország külpolitikája a formálódó Berlin-Róma tengely árnyékában 924/V

934 Ρ RITZ PÁL meddő erőfeszítései nem csupán azt bizonyították be, hogy a három ország gazdasági struktúrája nem teszi lehetővé e plánum keresztülvitelét, hanem talán még fontosabb volt az, hogy a megelőző két esztendő változásai — Olaszországban a háborús gazdálkodás bevezetése, Magyarországon pedig a német gazdasági behatolás - e vámuniós elképzeléseket még inkább túlhaladottá tették. Ezért e fonalat elejtve Mussolini egy sarkos fordulattal azt ajánlotta, hogy ott Rómában és azonnal az olasz-osztrák-magyar barátságot antanttá alakítsák. Az olasz tervezettel szemben Kányának volt ellenvetése. Azzal érvelt, hogy az „antant" szó használata „nem kívánatos interpretációkra adhatna alkalmat". Ezeket az értelmezéseket ő természetesen magyar szempontból tartotta elkerülendőnek. Az Olaszországgal való szövetség ilyen leplezetlen lobogtatását a nyugati hatalmakra és Németországra tekintettel is mellőzendőnek tarthatta. Az előbbiek miatt azért, mert — azoknak az etiópiai vállalkozást ténylegesen tűrő mindenféle engedménye ellenére — korántsem volt feszültségektől mentes a francia—olasz és főként az angol—olasz viszony. Németország miatt pedig azért, mert a római jegyzőkönyvek „eredendő bűne", vagyis németellenes jellege az idők során ugyan sokat fakult, teljesen azonban nem tűnt el. Tapasztalni lehetett, hogy Németországnak — annak ellenére is, hogy figyelmét a vakmerő március 7-i lépés következményeinek az elhárítása kötötte le - maradt ereje és érdeklődése arra, hogy az olasz főváros felé is éber tekintetet vessen, azt kémlelje, vajon nem születik-e valamiféle újabb kellemetlen meglepetés. Ezért Kánya a kifogásolt szó helyett a jóval enyhébben hangzó „csoport" kifejezést ajánlotta. Mussolini pedig ahhoz „azonnal hozzájárult". Ennek megfelelően az I. számú kiegészítő jegyzőkönyv tartalmilag lényeges része azt mondta ki, a három ország elhatározza, hogy csoporttá alakul, és evégből egy állandó kölcsönös konzultatív szervet létesít. Az olasz sajtó mégis úgy tálalta az egyezményt, mintha résztvevői szövetséget kötöttek volna. Minden valószínűség szerint ennek ellensúlyozására kellett a Pester Lloyd március 25-i — Dísz tér által sugalmazott — vezércikkének hangsúlyoznia, hogy a római tanácskozások eredményeképpen ugyan létrejött az olasz-osztrák—magyar államcsoport, ám a szóban forgó országok egymás közötti kapcsolataiban ez nem jelent tartalmi újdonságot: csupán a jövőbeni együttműködésük új formájáról van szó. Leszögezi, hogy az állandó kölcsönös konzultatív szervezet létrehozása nem jelent szövetséget; a tagországoknak mindenfajta blokkpolitikát elvető alapállásában semmiféle változás nem következett be.12 A II. és III. számú kiegészítő jegyzőkönyv elfogadása a résztvevők számára nem okozott gondot. Az előbbi az 1934-es paktum konzultációs pontját fogalmazta — attól eltérően határozott tartalommal — újra. Mert kimondatott, hogy a három kormány „nem fog harmadik államok kormányaival semmiféle, a dunai kérdésre vonatkozó, fontosabb politikai tárgyalásokat folytatni anélkül, hogy a két másik kormánnyal. .. előzetes 12

X 10.925. sz. doboz H 040646-49. Mackensen 1936. III. 30-ijelentése, uo. H 040627-32. Renthe-Fink körtávirata a követségeknek, amelyben összefoglaló tájékoztatást nyújt a római fanácskozás előtörténetéről és céljáról; DIMK I. 70. sz.;DDF II. 1. kötet 511. sz. François-Poncet 1936. III. 26-i jelentése a római hármas összejövetel németországi visszhangjáról; X. 10.925. sz. doboz H 040612-15. Mackensen 1936. III. 27-i jelentése, uo. H 040617-18. uő. ugyanaznapi újabb jelentése, Pester Lloyd 1936. III. 25. reggeli kiadás.