Századok – 1981
FOLYÓIRATSZEMLE - Ruge; Wolfgang: A háború utáni forradalmi válság (1917-23) történeti helyéhez az egyetemes forradalmi folyamatban 854/IV
854 FOLYÖIRATSZEMLE munka is megkérdőjelezte azonban: W. E. B. DuBois 1910-es cikke és J. R. Lynch 1913-ból származó műve; DuBois 1935-ben kiadott Black Reconstruction-ja, amely teljesen szakított a hagyományos négerellenes képpel pedig a legélesebb támadás volt az uralkodó történejemfelfogás ellen. Századunk derekára a legváltozatosabb kép alakult ki, amelyben a korszakot feldolgozó történészek ítéletét saját társadalmi hátterük, politikai érdekeltségük határozta meg, bár elmondható, hogy a történészek nagy része elszakadt, vagy legalábbis megpróbált elszakadni a bevett szemlélettől. A rövid historiográfiai áttekintés után - beszédének második részében — Franklin professzor a Rekonstrukció megítélésében mutatkozó ellentétes vélemények okait elemzi. Igen fontos szempont, hogy néha nemcsak elemezni nehéz egy eseményt, de - adatok hiányában, vagy azok zavarossága miatt - pontosan leírni is. A kérdéskör Achilles-sarka azonban az, hogy minden kutató saját korának eseményeit, problémáit, politikai hangulatát vetíti vissza a Rekonstrukció elemzésekor, ezért sokszor a prekoncepcióhoz igazítják még a tényeket is. (Ez az irányzat különösen a század tízes éveiben, a néger lakossággal szembeni ismételt polgárjogi korlátozások idején virágzott például W. L. Fleming, Joseph G. de Roulhac Hamilton stb. műveiben.) A II. világháború befejezése után a fellendülő polgárjogi mozgalom és annak eredményei sokban befolyásolták a Rekonstrukcióról alkotott általános képet, de igazán átfogó mű nem született, csak néhány új szempontú elemzés. A kortárs történészeket pedig inkább a rabszolgaság kérdése köti le. (Nem tudni, hogy ezt vélik-e a kulcsnak a négerek amerikai helyzetét illetően, vagy csak tragikusabb, egzotikusabb témának tartják? ) Ezért ma sincs megnyugtató, részletes, objektív, korszerű összefoglaló munka a korról, amelynek magyarázatát, elemzését így továbbra is könnyen fel lehet használni egyéni vagy pártpolitikai célokra. (A Republikánus Párt szerepe például eléggé tisztázatlan.) Mivel azonban a legújabb tanulmányok azt a benyomást keltik, hogy a százados erőfeszítések után végre személyes és személyeskedő indulatok nélkül lehet tárgyalni a kort, remény lehet arra is - fejezi be Franklin professzor -, hogy a Rekonstrukció kora többé nem tükör lesz, hanem csupán egy tanulmányozásra érdemes kor a történészek számára. Cs. K. Gy. (The American Historical Review. VoL 85. No. 1. 1980 február, 1^14.) WOLFGANG RÜGE: A HÁBORÚ UTÁNI FORRADALMI VÁLSÁG (1917-23) TÖRTÉNETI HELYÉHEZ AZ EGYETEMES FORRADALMI FOLYAMATBAN A címben jelzett kérdéskör vizsgálatát, a délkelet- és közép-európai térségben a megadott időszakban lejátszódó folyamatok elemzését Ruge igen fontos és aktuális feladatnak tekinti. Eredményeitől azt várja, hogy újabb szempontokkal és ismeretekkel járulnak hozzá a demokratikus és szocialista forradalom objektív adottságainak értelmezéséhez, a revizionista, szovjetellenes polgári történetírásnak az 1944-48 közötti időszakkal kapcsolatban megfogalmazott állításainak megcáfolásához. Bizonyítani kívánja, hogy a népi demokratikus forradalmak nem szovjet export termékei voltak, hogy a szocialista forradalomra való érettség nem csupán a gazdasági fejlettség, hanem a komplex módszerekkel megismerhető társadalmi feltételek összességének függvénye. Az első világháború utáni megrázkódtatások Dél-Kelet- és Közép-Európában egészen más dimenziókban jelentkeztek, mint a kontinens nyugati részében, ami a háború előtti társadalmi ellentmondások lényegesen bonyolultabb, összetettebb természetére vezethető vissza. Az érintett államokban a munkáskérdés mellett ugyanis megoldásra várt még a feudális maradványok felszámolásának polgári demokratikus feladata, ami az elnyomott népek függetlenségi háborújával összekapcsolódva hatalmas többletenergiát szabadított fel. A katonák által támogatott népmozgalmak radikalizmusát fokozta az a körülmény is, hogy a háború lezárását követelő megmozdulások egyben a fennálló politikai rendszerek megdöntésére is irányultak. Az említett tényezők összességével, és természetesen a földrajzi viszonyokkal is magyarázható, hogy az októberi forradalom az érintett országokban nagy visszhangot váltott ki, s a gyökeres átalakulás kérdését az erős lenini pártok hiánya ellenére is napirendre tűzte.
