Századok – 1981
FOLYÓIRATSZEMLE - Weissbecker; Manfred: Konzervatív politika és ideológia az 1918-19-es ellenforradalom ban 855/IV
FOLYÖIRATSZEMLE 855 Rüge az általános jegyek hangsúlyozása mellett részletesen elemzi a speciális jelenségeket. Németország és Ausztria esetében a munka és a tőke erős ellentétét, s mintegy ennek ellensúlyaként a revizionizmus és a szociálsovinizmus egyidejű erős befolyását emeli ki. Lengyelország vonatkozásában az orosz és a lengyel munkásmozgalom szoros kapcsolatára hívja fel a figyelmet; míg Cseh-Morva- és Magyarország, illetve Románia esetében a koncentrált munkásosztály kisebbségi helyzetét találja jellemzőnek. Közös vonásként említi ugyanakkor, hogy a térség nemzetiségi helyzete (Németország és Szerbia kivételével) nem tette lehetővé a soviniszta háborús hangulat általánossá válását; hogy a forradalomtól rettegő burzsoá erők szinte egyhangúan a nyugati orientációt választották - sokban előlegezve ezzel a második világháború utáni magatartást. Döntő fejleménynek tekinti ugyanakkor a szovjet légiókban harcoló, illetve az orosz valóságot más csatornákon keresztül megismerő katonák szerepét a hazai forradalmi mozgalmak irányításában. A szerző nagy hangsúlyt helyez a szubjektív tényezők megismerésére, s azok funkcióját a forradalmi adottságok megszervezésében, a szükséges lépések felismerésében és összehangolásában jelöli meg. Részletesen mutatja be a kommunista pártok létrejöttének körülményeit, aminek jelentőségét Lenül 1920 áprilisában a következő szavakkal érzékeltette: „A proletár avantgarde ideológiailag győzött. Ez a fő dolog. Ε feltételek nélkül nem tehető meg az első lépés a győzelem felé. De a győzelemig az út még meglehetősen hosszú." A kommunista pártok megalakulását követő időszakban az ideológiai harc súlypontja az opportunizmusról a baloldaliság irányába tevődött át, s bár a doktrinerséget visszaszorítani nem sikerült egyértelműen, a forradalmi kísérlet aktualitását mindez korántsem kérdőjelezte meg. A népi mozgalmak tetőpontját a sajátos proletár harci eszközök bevetése jellemezte. Politikai tömegmozgalmak, üzemek megszállása, vörös őrség, vörös hadsereg és szovjetek megalakulása jelezte a kommunista pártok növekvő befolyását. Különösen fontosnak találja Ruge, hogy az említett eseményekre -Ausztria és Nyugat-Németország kivételével - azokon a területeken került sor, amelyek 1945 után a népi-demokratikus forradalom szinterévé váltak. Kutatási eredményei alapján a háború utáni forradalmi válság történeti helyét kereső Ruge meghatározónak nevezi, hogy Dél-, Kelet- és Közép Európában a forradalmi folyamat három meghatározó eleme (az októberi forradalom hatása, a proletár osztályharc és a nemzeti felszabadító háború) kapcsolódott egymáshoz, s azok kölcsönhatása olyan folyamatot indított meg 1918-1923 között, amely az 1945 utáni népi demokráciák megteremtése közvetlen előzményének, első kísérletének tekinthető. E. G. (Zeitschrift für Geschichtswissenschaft 1978/0 771-785.) MANFRED WEISSBECKER: KONZERVATÍV POLITIKA ÉS IDEOLÓGIA AZ 1918-19-es ELLENFORRADALOMBAN Az első világháború utáni forradalmi fellendülés Németországban is válaszút elé állította a konzervatív politikusokat. Vezetőik leözül többen felismerték, hogy a polgári blokk régi politikai irányvonala időszerűtlenné vált, s hogy minden párt, amely fenn akarja tartani cselekvőképességét, kénytelen programját az új körülményekhez igazítani. Mások úgy vélték, hogy a történelmileg kialakult pártnevek megváltoztatása felesleges, hogy a politikai kontinuitás megőrzése s az imperialista hatalom megmentése érdekében a módszerek: korszerűsítésére tett javaslatok túlságosan nagy és elkerülhető áldozatokat követelnek. A jelzett ellentmondások is tükrözték, hogy a korszak németországi konzervativizmusa heterogén jellegű, gyűjtő- és integráló mozgalom volt, a „monopolburzsoázia szélsőségesen reakciós erőinek politikai és ideológiai irányzata", melynek belső zavarai a nép- és haladásellenes osztályok világnézeti és politikai helyzetét tükrözték. Weissbecker tanulmányának célja a konzervatív politika és ideológia természetének vizsgálata az ellenforradalmi folyamatban általában, elemzése középpontjába állítva azokat a mozzanatokat, melyek
