Századok – 1981
FOLYÓIRATSZEMLE - Nelson, John R., Jr.: Alexander Hamilton és az amerikai ipar újabb vizsgálatok tükrében 848/IV
FOLYÓIRATSZEMLE JOHN R. NELSON, Jr.: ALEXANDER HAMILTON ÉS AZ AMERIKAI IPAR ÚJABB VIZSGÁLATOK TÜKRÉBEN Alexander Hamilton álláspontja szerint, írja N. Schachner, a nemzetgazdaság két pillére a mezőgazdaság és az ipar. Ch. Beard kutatásai alapján a hamiltoni gazdasági rendszer egyik oszlopának az amerikai iparfejlődést szolgáló védővámrendszert kell tekintenünk, B. Mitchell pedig azt állítja, hogy legfőbb célja mindezekkel az volt, hogy mihamarabb gazdasági felvirágzást és nemzeti fejlődést teremtsen az Egyesült Államokban. A történészek nem szokták megkérdőjelezni Hamiltonnak, Washington pénzügyminiszterének az amerikai iparfejlődést támogató politikáját. John R. Nelson célja ez alkalommal mégis az, hogy megvizsgálja az elnök stabilizációs programját és egyben az amerikai ipar képviselőinek, legfőképpen a nagy többségben levő kisvállalkozóknak ehhez a programhoz való viszonyát. Hamilton gazdaságpolitikájának alapelve az volt, hogy az állam legfőbb feladata a magántulajdon védelme, annak jogi biztosítása és olyan körülmények teremtése, melyek között a gazdasági élet zavartalanul fejlődhet. Bár az 1780-as évek folyamán politikája számos módosuláson ment át, alapcélkitűzése változatlan maradt. Hitelpolitikájában az a szándék vezette, hogy a legvagyonosabb rétegnek, a tőkeerős kereskedelmi burzsoáziának nyújtott bőkezű állami hitelekkel mind szorosabbá fűzze a kormány és fenntartói kapcsolatait. Ez a réteg azonban ezer szállal kötődött a brit birodalomhoz. Az Angliával folytatott kereskedelem, a késztermékek behozatala, a nyersanyagok és félkész termékek exportja jelentette számára a vagyoni növekedés lehetőségét; megnyerésük és megtartásuk érdekében Hamilton is a brit orientációjú kereskedelempolitika platformján állott, és semmiképpen nem lehetett érdeke a brit árukat kiszorítani szánt védővámok bevezetése. Gazdaságpolitikájának másik vonása éppen az a sikertelenség volt, amely a kisvállalkozóknak, a népesség túlnyomó többségének a megszerzésére tett kísérleteit jellemezte. Mivel ezek érdeke éppen a brit tőke- és árubeáramlás ellen szólt, melyet viszont pontosan a vagyonos elit megtartásának szándéka miatt nem korlátozhatott, a kisvállalkozók és a Hamilton-párt viszonya mindvégig igen feszült maradt, és végső soron Washington elnök politikájának kudarcát eredményezte. A kisvállalkozók és iparosok először 1789-ben léptek fel beadvánnyal a külföldi luxuscikkek, különösképpen a hatalmas mennyiségű angol áru ellen, hangsúlyozva, hogy ugyanakkor az amerikai áruk értékesítése nehézségekbe ütközik. A bostoni kereskedők és ipari vállalkozók egyenesen követelték a védővámrendszer bevezetését a külföldi árucikkekkel szemben; Madisonnak sikerült is a Kongresszus elé vinnie a kérdést, Hamilton azonban azzal az érveléssel, hogy az alacsony vámok mindenképpen megkönnyítik az áruforgalmat és a külkereskedelmi tevékenységet, sikeresen kivédte a támadást. A vámbevételek biztosításának szükségessége fontosabb volt a számára, mint a hazai ipar támogatása. A külfölddel, különösen az Angliával való kereskedelem újabb ösztönzést és bátorítást kapott a kormánytól, holott Rhode Islandból, Massachusettsből és Virginiából egyaránt olyan jelzések érkeztek, hogy az egyre szélesebb körű behozatal már a hazai piacról is szinte teljesen kiszorította a hazai árukat. Ugyanakkor a 90-es években Hamiltonnak és a kormánynak minden addiginál inkább szüksége lett volna minél nagyobb bevételekre. így aztán amikor 1793-ban az elnök éppen ezért a hazai gyártású szeszesitalok adóját emelte fel, az ellentétek nyílt szakadáshoz vezettek. Az érdekeikben sértett vállalkozók ún. Demokratikus Társaságokat alakítottak, és élesen támadták Hamilton „angolbarát",
