Századok – 1981

TÖRTÉNETI IRODALOM - Donáth Ferenc: Reform és forradalom. A magyar mezőgazdaság strukturális átalakulása 1945-1978. (Ism.: Vida István) 844/IV

847 TÖRTÉNETI IRODALOM válságról" (209, 238. old.), „súlyos politikai válságról" (145. old.) tesz említést. Elmondja, hogy fegyveres összecsapásokra került sor (158. old.), de egyetlenegy alkalommal sem nevezi a történteket ellenforradalomnak. Hasznára lett volna a könyvnek, ha a szerző megjelenés előtt gondosabban nézi át a szöveget, s kijavítja a kisebb-nagyobb tévedéseket, elírásokat, nyelvtani és fogalmazási hibákat, s korrigálja néhány elsietett megjegyzését. Mindenki tudja, hogy a Vörös Hadsereg nem 1944 októberében lépte át a Magyarország határát. (26. old.); az is eléggé ismert, hogy az 1945-ös földreform-rendeletben a juttatás minimumát nem határozták meg. (71. old.) Azt viszont meg kellett volna mondani, hogy a nemzetközi körülmények hatására módosított és átdolgozott ötéves terv irányozta elő az ipar 210%-os növekedését - ezt hozza a könyv (134. old.), s az eredeti, az országgyűlés által jóváhagyott terv-variáns csak 86,4%-os növekedéssel számolt. (L.: Berend T. Iván: Gazdaságpolitika az első ötéves terv megindításakor. 1948-1950. Közgazd. és Jogi Kiadó. Bp. 1964. 75. old.) Igaz, a kollektivizálás kezdetét nem lehet egyetlen időponthoz kötni, de talán mégsem alaptalan az a szakmai közfelfogás, amely Rákosi Mátyás nevezetes 1948. augusztus 20-i kecskeméti beszédétől számítja az indulást, s nem 1949-től, amint a szerző teszi. (87. old.) Figyelmesebb szöveggondozással el lehetett volna kerülni olyan megfogalmazásokat, mint például, hogy „Magyarország nemzetközi kapcsolatai" a második világháború befejező szakaszában „kedveztek a demokratikus földreform végrehajtásának" (31. old.), vagy hogy „a békeellenes intézkedések nem voltak egyszersmind szocialista rendszabályok". (42. old.) Az sem világos, hogy a Vörös Hadsereg a magyar nagybirtokos osztály politikai és gazdasági hatalmának radikális felszámolását miért saját biztonsága szempontjából tartotta fontosnak. (31. old.) Nem hisszük, hogy az 1945 tavaszi termelőszövetkezeti kezdeményezésekről szólva éppen azt kellene kiemelni, hogy azokat „részben a volt földbirtokos sugallta, hogy együtt tartsa a birtokot". (36. old.) A tényleges felelősség szempontjából nem egészen megfelelőnek érezzük azt a megjegyzését, hogy az 50-es évek elején:,/! vezetés intenciói ellenére, a helyi szervek sok helyütt kezdettől fogva szinte lehetetlenné tették a gazdag parasztok számára a racionális és rentábilis gazdálkodást. Nem utolsósorban büntetésekkel és rendőri intézkedésekkel a gazdálkodás feladására kényszerítették őket." (Kiemelés tőlem - V. I. 138. old.) Való igaz: 1949-50-ben az MDP felelős vezetői (többek között maga Donáth Ferenc is) többször szót emeltek a túlkapások ellen, de azért ne feledjük: a megyei és járási szervek azért tehették meg mindezt, mert a „nagypolitika" támogatását érezhették, s mert igazából soha senkit sem vontak felelősségre. Ismerve a korabeli légkört nem valószínű, hogy maguk találták volna ki, hogyan kell az „osztályellenséggel" elbánni. Néhány esetben a jegyzetelés is kívánni valót hagy maga után. Donáth közli például, hogy az 50-es években „mintegy 400 ezer parasztot internáltak, ítéltek el szabadságvesztésre, vagy bírságoltak meg". (149.Old.) Nincs azonban megjelölve, hogy honnan származik ez az adat. Végezetül szóvá kell tennünk egy, az utóbbi időben meglehetősen önkényesen kezelt kérdést, a hivatkozásokét. A szerző az előszóban elmondja, hogy munkája során figyelembe vette a mezőgazdaság 1945 utáni fejlődéséről készült feldolgozások eredményeit. Valóban, több helyen hivatkozik is szerzőkre és tanulmányokra. Szándékában azonban távolról sem következetes, s számos könyvet és tanulmányt, ill. azok szerzőinek nevét meg sem említi, jóllehet kimutathatóan sokat merített belőlük. Így például nem utal Fazekas Béla újabb munkájára (A mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalom Magyarországon. Kossuth. Budapest, 1976.), amelynek alapján megírta az 1962 utáni időszakról szóló fejezeteket, s nem tesz említést Csizmadia Ernőnek a gazdasági mechanizmus bevezetéséről szóló fontos könyvéről (A gazdasági mechanizmus reformja és a mezőgazdaság. Kossuth. Budapest, 1967.). Nem teljesen korrekt Donáth Ferenc eljárása Orbán Sándorral szemben sem. Orbán Sándor az egyetlen a magyar történészek közül, akinek a magyar agrárfejlődésről alkotott nézeteit a szerző több alkalommal is bírálja. Ez természetesen szuverén joga, s e helyütt tekintsünk el attól, hogy a kritikából mennyi fontolandó meg. A szerző azonban sehol nem tesz említést arról, hogy Orbán Sándor levéltári kutatásokon alapuló, alapvető munkáját könyvének a kollektivizálással foglalkozó fejezeteiben milyen jól hasznosíthatta. Úgy véljük, a szakmai etika megkívánja, hogy a szerző, legalább egy lábjegyzet erejéig, azt is elismerje; hogy mi és mennyi az, amit vitapartnerének álláspontjából elfogad, s mely kérdésekben módosította saját korábbi álláspontját hatására. A könyv értékét csak növelte volna, ha a szerző közölt volna egy alapos irodalomjegyzéket a felhasznált munkákról. Vida István