Századok – 1981

TÖRTÉNETI IRODALOM - Donáth Ferenc: Reform és forradalom. A magyar mezőgazdaság strukturális átalakulása 1945-1978. (Ism.: Vida István) 844/IV

846 TÖRTÉNETI IRODALOM fontosságú - lépés történik meg. A munka és tulajdon újraegyesítése esetében viszont áll, hogy ez a folyamat kollektivizálással kezdődik, s az átszervezés teremt egyenlőséget a tulajdonviszonyok terén a különböző paraszti rétegek között. Hozzá kell azonban fűznünk, hogy az agrárnincstelenség esetében a munka és tulajdon „újra" egyesítéséről nem is beszélhetünk, hisz korábban sem rendelkezett föld magántulajdonnal. Donáth kollektivizálással kapcsolatos elméleti felfogásának érdekessége, hogy az sajátosan egybeesik a birtokos parasztság gondolkodásával. Ismeretes, hogy a parasztság úgy élte át a mezőgazdaság átszervezését, hogy „elvették a földjét". Eddig ezt a hamis tudat megnyilvánulásának tekintettük. Ha Donáth Ferenc megközelítését elfogadjuk, akkor viszont azt kell mondanunk, hogy a magyar parasztság nagyon is reálisan, eszmeileg helyesen élte át azt, ami vele az 50-es évek végén, a 60-as évek elején történt. Ebből pedig az következne, hogy a ma elfogadott elmélet nem tükrözte helyesen a valóságot. További kutatásokra lesz szükség, hogy ebben a kérdésben tisztán lássunk, a szerző érdeme, hogy erre ráirányította a figyelmet. Szükségesnek tartjuk ugyanakkor megemlíteni, hogy Donáth kitűnően elemzi a szövetkezeti tulajdon fejlődését, a mezőgazdaság iparosításának a szövetkezeti tulajdonra gyakorolt hatását, s megfontolandó megfigyelései vannak e tulaj donforma jövőjének alakulásáról. Fontos észrevétele, hogy a termelőszövetkezeti tulajdon tartalma és köre az elmúlt évtizedekben alaposan megváltozott. Az 50-es években a bürokratikusán centralizált gazdaságirányítás rendszerében „az állam szervei döntöttek a termelés és gazdálkodás jelentősebb kérdéseiben, rendelkeztek a termelés fontos feltételeivel és a termék nagyobb részével. A termelőszövetkezeti tulajdon nagyjában-egészében formális volt". (277. old.) 1956 után fokozatosan bővítették a termelőszövetkezeti tulajdon körét, eltörölték a kötelező beszolgáltatást, engedélyezték a nagy gépek vásárlását, megszüntették a tervelőírások rendszerét, törvény útján megteremtették a szövetkezeti földtulajdon létrehozásának feltételeit, s ami talán a legjelentősebb volt: kimondták és jogszabályba foglalták, hogy a szövetkezeti tulajdon az állami tulajdonnal egyenrangú, egytípusú, azonos társadalmi-gazdasági jellegű tulajdonforma. Mindennek következtében a korábban formális szövetkezeti tulajdon a 60-as évektől egyre inkább valóságos szövetkezeti tulajdonná lett. Donáth Ferenc munkájában láthatóan arra törekedett, hogy az agrárfejlődést beágyazza a szélesebb társadalmi, politikai, gazdasági folyamatokba. Ez fő vonásaiban sikerült is. Az új gazdasági mechanizmus bevezetésének és a mezőgazdaságra gyakorolt hatásának bemutatása például a könyv egyik legjobb része. Néhány összefüggés azonban mégsem kap kellő megvilágítást. Érdemes lett volna jobban kifejteni és hangsúlyozni Orbán Sándor fontos felismerését (Két agrárforradalom Magyarországon. 1945-1961. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972. 110. old.), hogy az ipari és mezőgazdasági fejlődés között szoros korreláció van, hogy az ipari termelő erőknek el kell érni egy bizonyos fejlettségi szintet, hogy hozzá lehessen kezdeni a mezőgazdaság szocialista átszervezéséhez. Sőt ez a tétel tágabban is megfogalmazható: bármilyen agrárátalakulásról legyen is szó, az nem képzelhető el megfelelő ipari háttér nélkül. Vázlatosnak tartom a földreformnak a magyar társadalom egészére, osztályviszonyaira, a parasztság belső struktúrájára gyakorolt hatásának ábrázolásait is. Feltétlenül több szót kellett volna ejteni a parasztságnak a kollektivizálás során bekövetkező, megkésett felbomlásáról, az elvándorlók gondjairól, a beilleszkedés nehézségeiről, s a téesz-parasztság 60-as évek második felében új alapokon meginduló belső differenciálódásáról. A politikai összefüggések bemutatása, pontosabban az országos politikában lezajlott változások jelzése és interpretálása is túlságosan tömörített, olyannyira, hogy helyenként a megértést is nehezíti. Megítélésünk szerint az MKP, majd az MDP általános politikájában bekövetkező hibák, torzulások magyarázatánál a hangsúly túlzottan a külső körülményekre, a nemzetközi helyzetre s a nemzetközi munkásmozgalomban uralkodó állapotokra esik, azt a látszatot keltve, mintha a Rákosi-féle pártvezetés tehetetlen bábként sodródott volna az eseményekkel, s nem lett volna felelős cselekedeteiért. Meglepő, hogy a szerző nem beszél a „személyi kultusz" jelenségéről, s az pedig egyenesen érthetetlen, hogy Rákosi neve elő sem fordul a könyvben. (Igaz, más korabeli vezetőké sem!) Csak jelzésszerűen esik szó az MDP-n belüli frakcióharcokról, pedig Rákosi és csoportja, ill. a Nagy Imre vezette pártellenzék közötti politikai és ideológiai nézeteltérések s az éleződő hatalmi harc, köztudottan kihatottak a mezőgazdaság helyzetére is. A „magyar vezetés", az „akkori pártvezetés", a „vezetés" kategóriáinak használata elmossa ezeket a különbségeket. Nem kap kellő magyarázatot az 1956-os ellenforradalmi lázadás sem. Sőt kifejezetten zavaró, hogy 1956-ról szólva csak mint „politikai