Századok – 1981

TÖRTÉNETI IRODALOM - Donáth Ferenc: Reform és forradalom. A magyar mezőgazdaság strukturális átalakulása 1945-1978. (Ism.: Vida István) 844/IV

845 TÖRTÉNETI IRODALOM túlnyomórészt tó'kés nagyüzemekbó'l állna a szocialista forradalom idó'pontjában, akkor a szocialista átalakulás csupán ebből a másodiknak említett mozzanatból állna. Mivel azonban a kapitalizmus nem szüntette meg a kisparaszti üzemeket, ez az aktus, mint terhes hagyaték, a szocialista átalakulásra maradt. ... Az az átmenet, amelyet a kistulajdonos a termelőszövetkezetbe tömörüléssel tesz meg a közösségi tulajdonhoz, azért elfogadhatóbb számára, mint az állami gazdasági munkás státusza, mivel a kisparaszt a termelőszövetkezetnek nemcsak dolgozója, hanem tulajdonosa is lesz. Megszűnik mint magántulajdonos, de egyidejűleg feltámad mint csoporttulajdonos." (Kiemelés az eredetiben - V. I. 105. old.) A mezőgazdaság szocialista átalakulásának e két mozzanatra bontását a szerző az egész kollektivizálás „mélyebb megértése kulcsának" tekinti, s ebben az elméleti keretben tárgyalja az egész folyamatot. Anélkül, hogy a szerző gondolatmenetét, következtetéseit teljes egészében áttekintenénk, hadd utaljunk arra a fontos megállapítására, hogy már az ötvenes évek elején megkezdődött a „föld magántulajdon detronizálása". (138. old.) A birtokos parasztságot sújtó ár- és adópolitika, a kötelező beszolgáltatás, az erőszakos téesz-szervezés, a zaklatások, a kulákság likvidálását célzó intézkedések megtépázták a parasztság földhöz való ragaszkodását, s akarva-akaratlanul a munka és a tulajdon szétválásának irányába hatottak. Később ez a folyamat, ahogy a külső nyomás enyhült, lelassult, sőt 1956-ban csaknem visszájára fordult, hisz a parasztság „a munka és tulajdon régi kapcsolatának helyreállítására törekedett. Az egyéni tulajdonhoz és az egyéni gazdálkodáshoz kívánt visszalépni". (157. old.) 1961-re a kollektivizálás befejezésével viszont: „Végbement - a földterület és a mezőgazdasági termelés egészét tekintve - a munka és az egyéni tulajdon szétválása, s ezzel megteremtették a korszerű mezőgazdasági nagyüzemi gazdálkodás legfontosabb társadalmi-gazdasági előfeltételeit. Egyszersmind megnyílt a lehetősége, hogy a mezőgazdaságban a társas munka és a társadalmi tulajdon egyesülése alapján a szocialista társadalmi viszonyok erősödjenek meg." (171. old.) A könyvet tanulmányozva azonban ilyen megállapításokat is olvashatunk: „Magyarországon - s a többi népi demokráciában - nem nacionalizálták a földet. A termelőszövetkezetekbe bevitt föld a parasztok korlátozott egyéni tulajdona maradt. A föld egyéni tulajdonának elismerését jelentette, hogy Magyarországon a szövetkezeti tagok a személyi jövedelem bizonyos (a hatvanas években 10% körüli) hányadát nem a munka, hanem a bevitt föld nagyságának arányában kapják." (114. old.) (Kiemelés tőlem - V. I.) Továbbá: „A termelőszövetkezetben is fennmaradt bizonyos nem jelentős különbség a volt birtokos parasztok és munkások között. Csökevényes formában ugyanis tovább él eltérő viszonyuk a termelőeszközökhöz. A termelőszövetkezetbe belépett parasztok egyéni tulajdona marad formailag a szövetkezet által használt föld." (143. old.) A szerző statisztikát idéz, amellyel azt bizonyítja, hogy 1973-ban a téeszek által használt föld 52,6%-a továbbra is a tagok tulajdonában volt, s 1968-hoz viszonyítva közülük nagyon kevesen váltak meg tulajdonuktól. (216. old.) Ismeretes, hogy háztáji gazdaságát a téesz-tag egyéni tulajdonában levő munkaeszközökkel, felszerelésekkel, berendezésekkel műveli meg, s a termékkel is maga rendelkezik, felhasználhatja saját szükségleteire, vagy eladhatja. A szerző ezt maga is elismeri, sőt leszögezi: „A háztáji gazdaság a termelőszövetkezet része. Az egyén tulajdonában álló kisüzemet képviseli a csoporttulajdonban levő nagyüzem mellett." (Kiemelés tőlem-V.l. 124. old.) Ε megjegyzések cáfolják, vagy legalábbis cáfolni látszanak a szerző azon megállapításának érvényét, hogy a kollektivizálással a birtokos parasztság esetében megtörtént a munka és az egyéni tulajdon szétválasztása. Úgy véljük, Donáth Ferenc elméleti megközelítésében van igazság, de álláspontját nem tudja ellentmondás mentesen kifejteni, sok esetben következetlen, s helyenként (jobbára a könyv első felében) túl kategorikusan fogalmaz. Ε rövid recenzió keretében nincs mód arra, hogy felfogását részletes kritikának vessük alá, csupán néhány észrevételt szeretnénk tenni. A termelőszövetkezetekben - a szerző vélemény« szerint sajátos és tartós kapcsolatban együtt létezik három tulajdonforma: az egyéni, a szövetkezeti és az állami tulajdon. Az egyéni tulajdon: a háztáji gazdaság. A szövetkezeti tulajdon társadalmi jellegű tulajdon, amellyel a tagok közvetlenül nem rendelkeznek, s a szövetkezet megszűnése után sem osztható fel. (277. old.) Ennek következtében - a szerző szerint - a termelőszövetkezet csak „deklarative a tagok tulajdona", az egyes termelőszövetkezeti tag csak a „vagyon eszmei tulajdonosa". (113. old.) Mindez kétségtelenül sok igazságot tartalmaz, de ugyanakkor tény az is, hogy a tsz-be bevitt föld továbbra is a parasztok egyéni tulajdonában van, még telekkönyvileg is. Megítélésünk szerint a mezőgazdaság szocialista átszervezése önmagában még nem fejezi be a magánmunka és az egyéni tulajdon szétválasztását, vele csak az első - igaz: döntő