Századok – 1981
TÖRTÉNETI IRODALOM - Faligot; Róbert: James Connolly et le mouvement révolutionnaire irlandais (Ism.: Jemnitz János) 836/IV
837 TÖRTÉNETI IRODALOM kiadást értek meg. Végül van még egy mozzanat, amely elméleti munkásságát érdekessé teszi, — s ez szövődése a vallásos szemlélettel. A Connolly-vál rokonszenvező irodalom sokszor adós marad a válasszal: hogyan viszonylik ez a századforduló idején még erős szocialista, humanista, de egyúttal racionalista gondolkodásmódhoz? A Connolly iránt elkötelezett szerzők ezt az összefüggést alig vizsgálták. Faligot munkájának értéke a jó csoportosítás és a világos kifejtés, éles exponálás. Ennek érdekében a nyitó fejezetnek is mindjárt az 1916 áprilisi nevezetes felkelés, s annak angol részről történt kegyetlen elfojtását választja - hogy azután visszafelé gombolyítsa az események és a elméleti problémák fonalát. Sikerült alfejezeteknek tekinthetők azok, ahol egyfelől az angol „ulsteri" blokk, másfelől az ír nemzeti burzsoázia, a féniánusok pártjának kialakulását, állásfoglalásait elemzi. Faligot egyik esetben sem táplál semmiféle illúziót a tekintetben, mintha ténylegesen tartósabb együttműködésre, vagy akárcsak az ellentétek eltompulására számíthattak volna bármelyik esetben is. Jól megfogalmazott, - de a Connolly irodalomban kevéssé új — alfejezeteknek tekinthetők azok, amelyek egyfelől Connolly amerikai „tanulóéveit" - s szindikalizmusának elmélyülését, az 1913-as nevezetes dublini általános sztrájkot, avagy Connolly határozottan internacionalista és antimilitarista nézetének kiforrását mutatják be 1914-et követően. Talán külön kiemelhető az a probléma, hogy Connolly miként vélekedett az amerikai szocialista mozgalom nagy és komoly nemzetközi befolyással rendelkező teoretikusáról, De Leonról, hiszen tudvalevő, hogy a két szindikalista és radikális teoretikus mégsem jutott közös nevezőre. A kevésbé ismert (s talán kicsit el is koptatott) témák: a forradalmi Irish Citizen Army felállítása, amelyben Connolly mellett a kor egyik legnagyobbhatású szakszervezeti vezérének és népszónokának, Jim Larkinnak volt a legnagyobb szerepe. Az ICA 1914-1916 között jött létre, s az 1916 tavaszi felkelésben a felkelés gerincét alkotta. Érdekes alfejezet az is, amelyben Faligot a nők helyzetét, s Connolly idevágó elképzeléseit elemzi, illetve ahol a kulturális kérdésekkel foglalkozik. Néhány kritikai észrevételt is kell fűznünk a kötethez. Ezek részint a bibliográfiát érintik, amely szerfelett pontatlan. Számos munkát a megjelenési hely megjelölése nélkül említ; egy-egy nagyobb gyűjteményes munka esetében csak annak szerkesztőjét nevezi meg s nem a témára vonatkozó tanulmány szerzőjét. Számos ország Connollyra vonatkozó, és egyéb ír tárgyú irodalma teljesen kimarad. Ugyanígy meglepő a névmutató is. Közismert nevekhez magyarázatokat fűz (Lenin, Gladstone), ahol viszont feltétlenül szükséges volna, teljesen hiányoznak a különben megadható anyagok. Ismét másutt hibás adatok szerepelnek (Kautsky születési éve), vagy meglepő minősítések: Tom Mann-t nagy leegyszerűsítés e korszakban egyszerűen forradalmi szindikalistaként kezelni, s még megdöbbentőbb Snowdennek szindikalistaként való feltűntetése. Eleanore Marx „besorolása" szintén felületes. Ennél lényegesebb a kötet arányait és problémalátását érintő észrevétel. Faligot munkája 12 fejezetre tagolódik, 11 fejezetben 286 oldalon taglalja a tulajdonképpeni témát 1916-ig, hogy azután az utolsó fejezetben, mindössze 24 oldalon adjon „kitekintést" a későbbi eseményekre, s mintegy körvonalazza, kijelölje Connolly „örökségének" helyét. Ez a 12. fejezet nemcsak azért tűnik kevéssé sikerültnek, mert aránytalanul rövid, hanem azért is, mert rendkívül leegyszerűsítve nyúl egy problematikus korszakhoz. Hiszen nem kevesebbről van szó, mint hogy a századforduló környékén az ír munkásmozgalom, méghozzá a szocialista munkásmozgalom, virágba szökkent, az egész ír progresszió gerince lett, sőt még a vezetést is magának vitathatta, - mire viszont az új Írország megszületett, ez az ír munkásmozgalom nemcsak ,.hegemón voltát", hanem kombattáns potenciális rivális szerepét is elveszítette. Faligot ezzel a problémával csak annyiban néz szembe, hogy bizonyos objektív nehézségeket megjelöl, hangsúlyozva, hogy a szocialistáknak az erős vallási és polgári nacionalista befolyással is meg kellett küzdenie, de alapjában úgy véli, hogy a forradalmi szocialista csoportok nem tudtak megfelelő alternatívát kínálni, egyfelől a polgári nacionalista, másfelől a reformista szakszervezetekkel, illetőleg ír munkáspártiakkal szemben (akik mellesleg szintén erősen meggyengültek). Faligot természetesen igyekszik feletetet is adni erre a „hiányra", s elsősorban a forradalmi mozgalom 1916-os lefejezésére, az iszonyú vérveszteségre mutat rá, majd néhány sorban nagy gyorsasággal pergeti le az 1920-as, 30-as évek forradalmi balszárnyán végbemenő kommunista pártalakítási kísérleteket, szakadásokat, lapalapításokat, mindebbe beleszőve a Komintern szerepét, Larkin külön befolyását, majd a sztálini korszak és Trockij
